Spanyol Kupa győzelem, gól a Real Madrid ellen, tökéletes spanyol nyelvtudás, millió szál fűzi Spanyolországhoz… Ha ezeket a szavakat olvassuk, elsőre akár egy, a jelenlegi La Ligában futballozó játékos is eszünkbe juthatna, de most Ladinszky Attila a főszereplő, aki a fentebb elsoroltakat mind-mind büszkén elmondhatja magáról.

Egy végtelenül szerény embert ismerhettem meg benne, amikor találkoztunk a Széll Kálmán tér egyik vendéglőjében. Hihetetlen történetek Spanyolországból, rengeteg mérkőzés, gól, és több Puskás Ferenccel közösen megélt sztori. Az egyikről talán még maguk az olvasók sem hallhattak, ahogy korábban még én sem, hiszen kiderült, hogy a Puskás vezette Panathinaikosnak egyszer majdnem lett egy magyar csatára is… Most pedig következzen az interjú, az elején egy, az Attila által elmesélt történettel, amiből kiderül, hogy milyen remek ember is valójában:

„Amikor én Spanyolországban játszottam a Betisnél, Kubala László volt a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, és Sevillában játszották a selejtezőket. Egész héten ott edzettek, péntekre pedig mindenki szabadságot kapott Kubalától. Akkor nekem ott volt a házam, és mondtam neki, hogy jöjjenek el hozzám vacsorázni, meghívtam őt, Puskást, Czibort, Szusza Ferencet. Az akkori párom már tökéletesen főzte a magyar ételeket is anyukámnak köszönhetően, aki megtanított neki mindent. Meghívtuk ezt a csapatot, töltött csirkét csinált a párom, kitálaltuk, elkezdtük enni. Kubala Laci bácsi pedig megszólalt, hogy milyen jó bejárónőd van Magyarországról, nagyon jól főz, honnan jött… Mondtam neki, hogy nekem nincs bejárónőm, ezt a párom készítette, ő meg nem hitte el, azt mondta, hogy lehetetlen, és akkor a mamám elmagyarázta nekik, hogy tőle tanult főzni a párom… Szóval ilyen élmények, egy ilyen csapat összejött akkor a házamban, szerintem egyedülálló. Ezt legfőképp pedig azért mondtam, mert ma már nincsenek ilyen tiszta szívű emberek, mint amilyen Puskás, Kubala, Czibor Zoli is voltak. Szusza Feri bácsi borzasztó sokat segített nekem, aztán miután hazatért, akkor is mindig találkoztunk, nagy szeretettel voltunk egymás iránt. De a világ változik, és elég baj az, hogy ilyen irányba.”

IM000888.JPGElőször is szeretném megkérni, hogy nagy vonalakban beszéljen a pályafutásáról azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik esetleg kevésbé ismerik Önt.

„Én úgy kezdtem, hogy a bátyám tíz-tizenegy éves koromban levitt a Tűzoltó Dózsába, az akkor egy NBIII-as csapat volt. Az volt a baj, hogy ennek a klubnak nem volt kölyökcsapata, de a bátyám az ifiben játszott, és az ő edzőjük Liszkai Karcsi meglátta, ahogy mindig visszarúgom a labdákat a pályára. Akkor kérdezte, hogy ki vagy te kisfiú? Én meg mondtam, hogy Gábornak vagyok az öccse, a válasz pedig az volt, hogy gyere le holnap is… Lementem, de hát három-négy évvel fiatalabb voltam náluk, cipő se volt rám. Ez az edző vett nekem tornacipőt végül, és ott ragadtam, de még először nem játszottam. Később aztán, amikor látták, hogy vagyok olyan ügyes, mint az ifisták, akkor beállhattam focizni. Belenőttem az ifibe, tizenöt éves koromban már NBIII-ban játszottam, aztán pedig felvittek a felnőttbe. Ifjúsági válogatott is lettem ott, nagyon jó kis csapatunk volt.”

Hogy került végül Tatabányára?

„Az ifi válogatott mindig az „A” válogatott előtt játszott felvezető meccset, tehát itthon is és külföldön is együtt utaztunk velük. Gellei Jóska volt a kapus a felnőtteknél, aki amúgy Tatabányán védett, és Sebes Guszti bácsi volt a szaktanácsadó. Józsi javasolta, hogy igazoljanak le, mert Tatabányán pont kiöregszik a balszélső. Ezek után Guszti bácsi – akit apámként tiszteltem, szerettem – kijött pár NBIII-as meccsemre, és rögtön mondta, hogy Attila, Tatabánya NBI… Én meg persze becsukott szemmel igent mondtam. Így lettem tatabányai játékos.”

Pályája elején, amikor még a Tatabányai Bányász csapatában játszott, eszébe jutott, egyáltalán gondolhatott arra, hogy egyszer még külföldön fog szerepelni, nem is akárhogy?

„Még akkor soha nem gondoltam erre. Nagyon messze volt ez, abban az időben a játékosok nem jutottak külföldre, nem lehetett menni, nem az a rendszer volt. Boldog voltam, hogy Tatabányára kerültem 18 évesen, és helyem is volt a csapatban. Jártunk persze külföldön az utánpótlás válogatottal. Követtük a profikat, meg egymás között mondtuk, hogy de jó nekik, de abban a pillanatban nem gondoltunk erre még.”

Belgium, Németország, Hollandia, Belgium… Mesélne egy kicsit erről az időszakról?

„Először Budapestre kerültem a Vasashoz. Aztán Vasas játékosként kint maradtam Belgiumban, de el voltam tiltva a játéktól. Ezután Németországba mentem a Roth Weiss Essen csapatához, ami akkor egy nagyon jó csapat volt. Novemberben szóltak, hogy nem is vagyok eltiltva egy évre, és akkor Európa egyik legjobb csapata, a Feyenoord, balszélsőt keresett, Erst Happel volt az edzőjük, az osztrák legenda. Részt vettem egy próbaedzésen, és Happel rögtön mondta, hogy kellek neki, decemberben pedig már a BEK-győztes Feyenoordban játszottam. Majd később Belgiumban volt egy jó időszakom az Anderlecht csapatában.”

IM000875.JPG

Egy gólöröm, a rengetegből…

Bajnok és gólkirály is lett az Anderlechtben 1974-ben. Ez volt a tökéletes szezon?

„Hát, ezt nehéz megmondani, volt pár kiemelkedő szezonom, persze eredményre elképzelhető, hogy ez volt a legjobb, mert azért az Anderlechttel két kupa, egy bajnokság, gólkirályi cím fűződik a nevemhez. De a Feyenoord csapatával, amikor másodikok lettünk, akkor volt az Ajaxnak az aranykora Cruyffékkal, tehát az a holland bajnokság nagyon erős volt, és én ott is nagy sikernek éltem meg, hogy abban a csapatban fiatalon tudtam játszani.”

Ezek után pedig jött a spanyol „kaland”, melyben Szusza Ferencnek nagy szerepe volt…

„Amikor még Tatabányán játszottam itthon, akkor Szusza Feri bácsi az Egernek volt az edzője, tehát itthonról ismert már. 1973-ban nyílt meg a spanyol határ az idegenlégiósok előtt, Feri bácsi pedig hallotta, hogy engem az Atletico Madrid el akar vinni. Eljött Brüsszelbe egy Anderlecht meccsre, – akkor már, ugye, a Betis edzőjeként – és mondta, hogy szép volt, nyertetek, gólt rúgtál, szeretném, ha odajönnél hozzánk. De én mondtam, hogy hát azt sem tudom, hol van Sevilla, mi az a Betis, fogalmam sem volt, azonban felajánlották, hogy menjek el velük egy hétre, és akkor utána döntsem el, hogy Madrid vagy Sevilla. Három-négy nap után én azt mondtam, hogy Madridot felejtsük el, annyira gyönyörű város, szerintem a világ egyik legszebb városa Sevilla. Nagyon jól fogadtak, lent voltunk délen, szeretem a mediterrán dolgokat.”

IM000872.JPG

A bilbaoi védők gyűrűjében is feltalálta magát…

Majd következett egy gól a Real Madrid ellen. Hogyan emlékszik vissza arra a napra, arra a mérkőzésre?

„Ezt nem tudom elfelejteni. Egy az, hogy a „Feria Sevilla”, mely áprilisban van, egy olyan ünnepségsorozat, amely egy hétig tart, vasárnaptól vasárnapig, ez a meccs pont a bejező vasárnapon volt. Azt hiszem, hogy 55 év után nyert a Betis a Bernabéuban, az én gólommal… Éjszaka jöttünk haza, leszálltunk a gépről, rengeteg ember fogadott ott minket, ünnepeltek, hatalmas élmény volt, na, nem csak az, hogy százezer ember előtt rúgtam egy gólt, amivel megvertük a Real Madridot, hanem utána bementünk erre a nagy fiesztára este. Csodálatosan éreztük magunkat aznap, felejthetetlen. Azon a meccsen egyébként pályára lépett a spanyolok jelenlegi szövetségi kapitánya, Vicente Del Bosque, de említhetném Camachót is még. A gól pedig: a jobbösszekötő helyén futottam fel, kaptam egy nagyon jó labdát, azt azért el kell mondanom, hogy a jobb lábam az arra volt, hogy felszálljak a buszra. Nos, átvettem a labdát, jött Pirri, őt elfektettem, mert úgy csináltam, mintha rálőttem volna, a kapus pedig kint állt az ötös környékén. Bal belsővel elcsavartam felette, ő meg csak ott állt, mert érezte, hogy ezt nem érheti el, nézte, hogy fölé megy-e, vagy bemegy, és beesett a hosszúba. A Madrid szurkolók is felálltak és fehér zsebkendővel ünnepeltek… Még azt hozzá kell, hogy tegyem, hónapokig a tévében mutatták a gólt, hogy tanuljanak, hogyan is kell…(nevet).”

IM000863.JPG

Az a bizonyos gól a Real ellen…

Azóta Vadócz Krisztián is betalált a Real Madrid hálójába a spanyol bajnokságban, azért egy ilyen hatalmas klub hálóját megzörgetni, tényleg különleges érzés lehet…

„Természetesen. Máig felejthetetlen, azt még elmondanám, hogy azért Spanyolországban minden nagy csapat hálójába sikerült betalálnom, gólt lőttem az Atleticónak, Barcelónának. Bármely országban játszottam, a rangadókon mindig megbüntettem az ellenfelet.”

Mi jut eszébe, amikor arra gondol, hogy a Betisszel Spanyol Kupa győztesnek mondhatja magát, miközben például Raúl González, a Real Madrid élő legendája, ezt nem mondhatja el magáról?

„Én erre még nem is gondoltam. Raúl sokkal többet nyert a Real Madridnál, mint a Király Kupa. Úgyhogy én erre nem is figyeltem, de azt hiszem, hogy ez neki nem is hiányzik annyira. Meg nem is lehet összehasonlítani az ő pályafutását azzal a három évvel, amit én a Betisben töltöttem. Raúl egy ikonja a Real Madridnak.”

Manapság sem szakadt el a sporttól, és egy nevekkel teleírt jegyzetfüzete van, amit egyszer szívesen megmutatna valakinek…

„Én a tehetségeket figyelem Magyarországon, vannak kapcsolataim még Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, és ezt próbálom kamatoztatni. Ha van egy olyan ügyes srác, akit ki lehetne vinni egy próbaedzésre, vagy hasonló, akkor én kiközvetítem őt.”

IM000889.JPG

Egy igazi Blanco…

Profi pályafutása után is még külföldön élt, aztán végül 1997-ben hazatért, mindenképpen haza akart jönni, vagy volt valami különleges oka?

„Tulajdonképpen nekem tervben volt, hogy hazajövök. Volt kint 1992-től ’97-ig egy magyar éttermem, az akkori párommal üzemeltettük, és terveztük, hogy valamikor 2000 környékén majd hazajövünk. Az történt sajnos, hogy ’97-ben a párom édesapja meghalt, a mama ott maradt egyedül, nem tudtuk kihozni magunkhoz, és a párom mondta, hogy inkább adjuk el az éttermet, menjünk haza és vegyük magunkhoz a mamát. Így történt ez végül is.”

Puskás Ferencről mindenkinek van egy emléke, vagy egy különleges története, Önnek mi jut először eszébe róla?

„Én még Vasas játékosként ismertem meg őt egyszer Bécsben. Mindig kereste a magyarok társaságát, szeretett velük találkozni. Amikor az Anderlechtben futballoztam, sokszor megfordult a mérkőzéseinken, azt pedig tudni kell, hogy ő akkor a Panathinaikos edzője volt. Nagyon jó volt a kapcsolatunk, meccsek után gratulált, vagy éppen leszidott, egy igazi csibész, vagány ember volt. Nem is tudok talán még egy olyan jó embert mondani, mint amilyen ő volt. Amikor gólkirály lettem ’74-ben, azt mondta, hogy menjek oda hozzájuk játszani Görögországba. Beszéltünk az elnökkel, elmentünk Athénba egy hétre, a görögök elnöke pedig azt mondta, hogy minden pénzt kifizet azért a játékosért, akit Puskás akar. Meg is egyeztünk, aláírtuk a szerződést, minden jó volt. De ’74-ben, amikor én ott voltam, akkor volt Görögországban a katonai puccs, megváltozott az egész rezsim, az idegeneket elzavarták. Másnap engem behívtak Puskással a klubhoz, és ott voltak a szövetség emberei is, akik ott előttünk összetépték a szerződésünket, el kellett hagynunk az országot… Öcsi Bácsi is akkor hagyta ott a klubot, én meg visszamentem Belgiumba. A legviccesebb az egészben az, hogy miután ennek vége volt, Puskás azt mondta nekem, hogy idefigyelj Attila, jól ismerlek, szeretlek téged, de sok szerencsét nem hoztál nekem… (nevet).”

IM000878.JPG

Gól a Feyenoord színeiben…

Mióta és miért szorít a Real Madrid sikereiért?

„Gyerekkorom óta Öcsi Bácsi miatt bennem van ez, meg a Bernabéuban lőtt gólom is nagy hatással volt rám. Aztán volt egy felkérés, megkerestek itt Magyarországon, hogy akarnak szervezni a Real Madrid ellen egy meccset, és hogy tudok-e segíteni, mert nekik fel sem veszik a telefont. Mondtam, hogy majd én megpróbálom, össze is hoztam ezt a dolgot. Azt tudni kell, hogy Gordillót, aki játszott a Betisben is, aztán a Madridban hatalmas sztár lett, még én tanítottam meg egy-két dologra… A lényeg az, hogy őt hívtam fel akkor, keressen nekem kapcsolatot, másnap már telefonált is, hogy beszélt Butraguenóval, megadta a számát, hogy hívjam fel én is. Telefonáltam neki, elmondta, hogy ismer, tudja, hogy ki vagyok, és mondjam, mit szeretnék. Vázoltam a dolgokat, hogy szeretnénk meghívni őket ide, kellett küldeni egy e-mailt, két napra rá pedig már válaszoltak is, hogy benne vannak a dologban. Madridban letárgyaltuk a részleteket, megegyeztünk mindenben, tehát nagy szerepem volt a mérkőzés megrendezésében. Akkor még élt Öcsi Bácsi, az lett a magyar csapat neve, hogy Puskás-válogatott. Tele lett a stadion, sztárok jöttek, Di Stéfanóék is itt voltak, tehát ez egy nagyon jó dolog volt. Ez mind-mind hatással volt rám.”

Amikor meccset néz, és látja, hogy a Real Madrid egyik játékosa elront egy gólhelyzetet, előjönnek a régi emlékek, és legszívesebben megmutatná, hogy kell ezt csinálni, vagy teljesen nyugodtan üli végig a kilencven percet?

„Én még rugdalok a fotelban is, meg, ha meccsre megyek, volt már olyan, hogy az előttem lévőt hátba rúgtam (nevet). Tehát igen, még élnek bennem ezek a dolgok, persze.”

IM000865.JPG

Rendre címlapon Spanyolországban…

Vannak különleges szurkolói szokásai? Hogyan él meg például egy bajnoki címet vagy BL sikert?

„Én szívből örülök a Real Madridnak. Minden siker után, legyen az részsiker is; ha megverjük a Barcelonát például, akkor fel szoktam hívni a kintieket telefonon, vagy Butraguenónak küldök egy sms-t. Itt van ez a Real Madrid-óra a kezemen, ezt is tőle kaptam, még szegény Öcsi Bácsi temetésén adta nekem. Tehát ereklyékben sincs hiány, de mondom, minden győzelemnek nagyon örülök.”

Ön szerint hol szorulna erősítésre a jelenlegi Real Madrid?

„Nézd, ez nehéz úgy, hogy nem én vagyok az edzőjük, de egy-két új sztár azért mindig kell, nem is erősítésnek feltétlenül, mert a Real Madrid most egy nagyon komplett, jó csapat, hanem frissítésnek, hogy a szurkolók se mindig ugyanazt lássák, kellenek új arcok. Tehát nem kimondottan azért, mert gyenge a csatársor vagy a védelem, hanem hogy még több impulzust kapjanak a szurkolók is.”

Jöjjön egy kihagyhatatlan kérdés, mit gondol José Mourinhóról?

„Én nagyon szeretem őt, személyesen nem ismerem, viszont beszéltem olyanokkal, akik személyesen is ismerik. Ezek az emberek pedig el vannak tőle ragadtatva, azt mondják, hogy a játékosok rajonganak érte, kiáll a játékosaiért. Az, hogy csinál egy-két dolgot a sajtótájékoztatókon vagy a televízióban, ez kell. Kell az, hogy egy kicsit más legyen. Összességében nagyon jó edzőnek tartom, és mondom, amit én hallok róla, az alapján nagyon jó ember is lehet.”

Ki a mindenkori és ki a jelenlegi kedvence a Real Madrid játékosai közül?

„Régiek közül természetesen Di Stéfano, Puskás, vagy éppen Luis del Sol, aki nekem nagyon jó barátom. Ő jobbösszekötő volt a Puskás-féle csapatban. Betistől került a Madridba, majd Olaszországba, és ismét a Betishez. Ő még a kutyámat is örökbe fogadta. De beszélhetnék arról az öt névről is, ami mindmáig bennem maradt: Kopa, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento… Tehát ezeket a játékosokat szerettem és tiszteltem. Aztán Raúlt nagyon szerettem, Gordillót is, úgyhogy sok játékost tudok mondani. A Betisnél van egy olyan szokás, hogy minden hónap utolsó péntekjén a kupagyőztes csapat, aminek tagja voltam, együtt ebédel. Legutóbb, amikor ott voltam, elájultak, hogy én is elmentem, mert persze nem tudták, hogy megjelenek majd. Pepe Nunez az akkori elnökünk is ott volt, aki azért már elég idős.”

IM000869.JPG

A győztes gól szerzője Ladinszky Attila az Atletico ellen is…

Ha pályafutása során választhatott volna egy, a „Királyi Gárdában” játszó játékost, akivel együtt is játszhatott volna, ki lenne az?

„Huhh, ez nagyon nehéz kérdés, hiszen Madridban mindig a világ legjobbjai játszottak. Az én időmben Santillana, Pirri, vagy előttük Puskás, mindegyikkel szívesen játszottam volna. Utánuk, ugye, Zidane, Raúl, Beckham… Nem lehet kivenni neveket, legalábbis én nem tudok. Csak egyszer oda bekerülni, az hatalmas élmény lett volna. Persze ellenük játszani is nagy élmény volt.”

Járt már Madridban Real Madrid mérkőzésen?

„Egyszer voltam egy Real Madrid – Betis meccsen, de már nem emlékszem az évszámra. De tervben van azért most is, hogy megnézzem majd a csapatot élőben, ismét egy Real Madrid – Betis meccsen, az jó lenne.”

IM000856.JPG

Az Európa válogatott tagjaként (alsó sor, középen)…

Mit vár a La Liga 2012/13-as szezonjától?

„Real Madrid győzelmet, ez egyszerű. Az szeretném, ha a Betis nagyon jól szerepelne, nyernének kétszer a Madrid ellen, de a Madrid ezzel a két vereséggel is bajnok lenne.”

Figyelemmel követte az Eb eseményeit, élvezte?

„Nézd, én a spanyoloknak szorítottam természetesen. Tetszett, ahogy játszottak, a portugálok ellen szerencséjük volt szerintem, de aztán a döntőben meg lelépték az olaszokat. Ott kijött a különbség.”

IM000859.JPG

Természetesen a Madrid ellen lőtt gólja után is keretbe foglalták a nevét…

Utolsóként pedig szeretném megkérdezni, hogy üzenne-e valamit az olvasóinknak?

„Utolsó ne legyen, mert akkor meghalsz… A spanyoloknál mindig azt kell mondani, hogy utolsó előtti. Nekem van egy olyan történetem, hogy miután beilleszkedtem kint, kezdtem beszélni spanyolul, eltelt egy-két hónap, megszerettek – én aránylag azért egy barátkozós típus vagyok – meg azért valamennyit értettem a futballhoz is… A lényeg az, hogy sokat jártunk ki együtt, mint egy nagy család. Egyik este egy bárban sörözgettünk, és mondtam, hogy az utolsót megiszom és mennem kell; felemeltem a poharamat, koccintás vagy valami, de senki nem emelte fel utánam. Én meg nem tudtam, hogy mi van, kérdeztem, hogy haragszanak-e rám, vagy valami, ők meg csak rázták a fejüket. Akkor mondták, hogy te hülye, ha az utolsót iszod, meghalsz utána, mindig mondd azt, hogy utolsó előtti, azaz „penúltimo”. Ezek után már ezzel a mondattal emeltem fel a poharam és akkor koccintottunk, átöleltek. Ők mindig optimisták. Ezért azt üzenném, hogy a magyar madridisták is legyenek mindig ilyen optimisták, tartsanak ki a csapat mellett, és remélem, hogy a következő évben is megnyerjük a bajnokságot.”

A Tudtad, hogy ő is madridista? – interjúsorozatunk korábbi részeinek közlése hamarosan folytatódik, miközben természetesen már az új interjúkon is dolgozunk! (A szerkesztő).

madridom4

További hírek:
Bezárás