Lukács Sándor az ország egyik legismertebb, és ami talán még ennél is fontosabb, legelismertebb színésze. Egy reggel a televízióban arra lettem figyelmes, hogy valaki csak úgy fejből sorolja, hogy Di Stéfano, Santamaría, Gento, Rial… Felnéztem, és láttam, hogy ez nem más, mint az ismert színész. Onnantól nem volt kérdéses, hogy a következő „Tudtad, hogy ő is madridista?” – interjú vele készül majd.

Negyven éve, megállás nélkül a Vígszínházban dolgozik, ezért az interjúm helyszíne nem lehetett más, mint a színházban található öltözője. Egy óránk volt, hiszen aznap este még várt rá Gremio szerepe, a Makrancos Kata c. előadásban. Sándor végig nagyon elemében volt, csak úgy csillogott a szeme, amikor a Real Madridról beszéltünk. Hihetetlen szerénységgel, jó kedvvel és humorral válaszolt a kérdéseimre. Fejből sorolta a régi nagy MTK, Fradi kezdőjét, mesélt arról, hogy még negyven évesen is remegett, amikor Puskással találkozhatott, szóba került Mourinho, és kiderül az is, hogy miért vérbeli madridista, és mi a legfőbb ok, amiért ki nem állhatja a Barcelónát… 

 

IMG_8230Ön már nagyon régóta Magyarország egyik legismertebb színésze, legismertebb hangja. Kérem, meséljen egy kicsit arról, hogyan jutott el idáig?

„Tulajdonképpen rettentő különleges vagy egyedi utam nem volt a színi pályához. Már gimnazista koromban is színész akartam lenni, így nem véletlenül sodródtam rá a pályára. Az már egy más kérdés, hogy a gimnáziumi tanáraim nagy jövőt jósoltak nekem, és hatalmas, gyors karriert. Ennek ellenére csak negyedszerre vettek fel a Színművészetire. Akkor 18-tól 21 éves koromig eléggé el voltam szontyolodva. Mindig azon gondolkoztam, hogy valami baj van velem, mert ugye mindig kirúgtak. Utólag hálát adok az Istennek, hogy csak negyedszerre vettek fel, mert ez alatt a három év alatt elmentem különböző színházakhoz segédszínésznek, voltam a Thália Színházban, és 1966-tól ’68-ig pedig az akkori Nemzeti Színház, akkor megalakult – Major Tamás által létrehozott – stúdiójában helyezkedtem el. Magyarul megtanultam, megismertem belülről is a színházat. Megtanultam, hogy ott nem csak művészek vannak, hanem egy komoly műszaki személyzet, bérszámfejtők, adminisztrációs osztály, kellékesek, súgók, tehát egy nagyon heterogén, különböző szakmákat képviselő intézmény a színház.”

Majd végül, negyedszerre felvették…

„Igen, amikor felvettek végül, ez a gyakorlati tapasztalat már a hátam mögött volt, és biztos vagyok benne, hogy ez előnyöm is volt az akkori osztálytársakkal szemben. Utána már viszonylag könnyebben alakult a pályám, mert diploma után Várkonyi Zoltán rögtön leszerződtetett ide, a Vígszínházhoz. Itt akkor egy nagyon rangos társulat volt, és merem remélni, hogy máig az, de akkor különösen híres volt, hatalmas színészek játszottak itt.”

Jól tudom, hogy Kern Andrással együtt kerültek a színházhoz?

„Az Andris egy évvel előbb került ide, mert őt egy évvel előbb vették fel a főiskolára. Ez nagyon érdekes, mert én idősebb vagyok nála, de mégis őt hamarabb vették fel. Hát igen akkor, ’72-ben a Kern Andris, Tahi Tóth Laci meg én voltunk a zöldfülűek.”

Negyven éve a Vígszínház állandó tagja, hogy bírja ezt, nem lehet ebbe belefásulni?

„Nem-nem. Érdekes dolog, mert a civil emberek azt hiszik, hogy most negyven évig egy színháznál… Azt nem lehet bírni. De először is, különböző darabokban játszunk, mivel ugye repertoár rendszer van Magyarországon, így nem egy darabot adunk elő folyamatosan, ameddig sikere van, mint például a Broadwayn. Az tényleg kemény lehet, éveken át bejárni, ugyanazt csinálni, ahhoz tényleg hatalmas önuralom szükséges. Szóval, itt ezt nem lehet megunni, minden este valami más van. Most én nem azt mondom, hogy kétszer egymás után nem megy le egy darab, de olyan, hogy csak az megy, olyan nincsen. Ezenkívül, változnak a kollégák is, sok idősebb már sajnos itt hagyott bennünket, jönnek a fiatalok, tehát egy örökké formálódó, alakuló, körforgásban vagyunk, amit nem un meg az ember. Nem beszélve arról, hogy mindig volt feladatom, jó szezonjaim voltak, és még most is öt darabban játszom, melyek közül négy főszerep. Úgyhogy nem, nem untam meg.”

110922_1096

 Egy interjúban megemlítette, hogy az életben nagyon fontos a humor, valóban ennyire fontosnak tartja?

„Igen, ez nagyon is így van. Az egészségen kívül a humort helyezném a második helyre. Sőt, még azt is mondhatom, hogy az egészség is függ a humortól. Állítom, hogy akinek humora van, vele született, ott van a génjeiben, az talán még egészségesebb is marad hosszabb ideig. Van egy alapvető pszichés képessége, hogy a rossz dolgokon hamarabb túltegye magát. Humor nélkül nagyon nehéz. Sajnálom a humor nélküli embereket, én biztos vagyok benne, hogy nehezebb az életük. Például soha senki nem gondolta volna, aki engem ismer, beleértve a szüleimet is, hogy nekem egy feleségem lesz, és ennyi ideig. Én magam sem gondoltam volna (nevet). Szegény apám meg volt ijedve, amikor megnősültem. Akkor tragédiának érezte, mert az mondta, hogy kisfiam te színész ember vagy, minden darabban más partnered van, színész embernek nem való a házasság. Aztán amikor három év múlva már a fiam is megszületett, akkor már azért feloldódott. Mindezt azért mondtam el, mert biztos, hogy a humornak is köze van ehhez, mert a legjobb kapcsolatban is van balhé. És, ha voltak nehéz helyzetek, akkor azt a humor segítségével le tudtuk győzni.”

Shakespeare, Örkény István, Spiró György, Tolsztoj, Molnár Ferenc… Mindenkinek játszott már valakit a műveiből, és még koránt sem soroltam fel az összes szerzőt. Ki tudna emelni egy szerepet, amit a legjobban élvezett?

„Nagyon nehéz, de tulajdonképpen egy olyan előadás van, amit ki tudok emelni. Székely János – egy erdélyi író -, Caligula helytartója című darabja, ha jól emlékszem 1978-ban adtuk elő a Gyulai Várszínházban, ez egy fantasztikus darab. Tulajdonképpen egy tandráma, de olyan húsba vágó, eleven, élő problémákról beszél, amely örökké aktuálissá teszi. Nagyon erősen szólt, a felejthetetlen emlékű Őze Lajossal játszottuk a főszerepet benne. Pestről is tódultak le egyetemisták, szakmabeliek, olyan híre ment az előadásnak, a rendező pedig Harag György volt, hangozzék el az ő neve is, óriási rendező volt… Tehát, ez az előadás és benne Petronius szerepe, aki a helytartó volt, talán ez, ami a legjobban a szívemhez nőtt, és talán ez a legértékesebb is a negyven év alatt.”

Van még bármilyen szerep az életében, amit szívesen eljátszana, vagy már egyszerűen nem lehet új kihívások elé állítani?

„Most már azért 65 éves vagyok, de remélem, nem nézek úgy ki (nevet). Szóval, most már nagyon nehéz, Hamlet,sylvia 45 Rómeó, ezek már elmentek mellettem, de nagyon sok más darabban játszottam. Most is nagyon sok érdekes szerep van, ami nem olyan közismert, meg nem tud róla az ember, és egyszer csak megtalálja a színészt. Úgyhogy én abban reménykedem, mint ahogy eddigi életem folyamán nagyon sok szerep megtalált, hogy még most is megtalál a nekem való szerep.”

Volt szerencsém interjút készíteni a József Attila Színház igazgatójával, Nemcsák Károllyal, aki azt mondta nekem, hogy a színház és a futball szoros kapcsolatban van egymással, mindkettő egy szakma, amit nem lehet csak úgy beugróként csinálni. Hihetetlen nyomást kell elbírnia mindkét félnek… Ön mit gondol erről a hasonlatról?

„Mélyen egyetértek a gondolattal. Hozzáteszem, ugyanúgy egymásra vagyunk utalva. Tehát, az egy buta színészi felfogás, hogy ha valaki annak örül, hogy egy előadásban „gyengébb” kollégák veszik körül, akkor ő kiragyoghat. Ez egy hülyeség. Ugyanis ez egy adok-kapok, tehát, ami a pályán egy jó passz, egy jó kiugratás, az ugyanúgy érvényes a színházra is. Ugyanúgy együtt kell, hogy dolgozzunk, át kell vennünk egymás ritmusát, és hát ki kell ugratnunk egymást itt a színpadon is… Na, meg persze ez is közönség előtt játszódik, bár lehet, a futballt kicsit többen nézik (nevet).”

Milyen szerepet játszott/játszik életében a sport?

„Mindig is nagy szerepet játszott, sőt édesapám vágya az volt, hogy én a Testnevelési Főiskolára menjek. Sráckoromban nagyon jól mentek a sportok. Szinte azt kell, hogy mondjam – nem nagyképűsködök –, hogy amibe belefogtam az jól ment. Atletizáltam, fociztam, tornáztam, teniszeztem, úsztam, de a foci volt az a sportág, ami a legjobban megfogott. Ami ugye nem véletlen, mert én 47-ben születtem, az én gyerekkorom, eszmélésem korszaka a Kocsis, Puskás korszakhoz köthető. Az Aranycsapat, az ötvenes évek, az országnak szinte nem volt más sikerélménye csak az a csapat. Emlékszem a Helsinki Olimpiára, ahogy a rádióban hallgattuk a Szepesi Gyurit. Na, meg ugye a híres 54-es berni döntő, azt már végig sírtuk, ott már hét éves voltam. Annyira megragadt ez az egész bennem… Máig kívülről fújom az akkori MTK kezdőjét is, ami ugye abban az időben még Vörös Lobogó volt: Gellért, Kovács II., Börzsey, Lantos, Kovács I., Zakariás, Sándor, Bödör, Hidegkuti, Palotás, Szincsák. Sőt a Fradit is tudom, ami akkor még Kinizsi volt: Gulyás, Mátrai, Kispéter, Dalnoki, Szabó, Dékány, Láng, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi. Ugyanis gombfociztam is, a Képes Sportból kivágtuk a fejeket, megcsináltuk a mezeket, így az összeállításokat kellett tudni. Úgyhogy rengeteg élményt kaptam a futballtól, ami meghatározta egy életre a futballszeretetemet.”

Mi a legjobb emléke az életéből, ami a sporthoz köthető?

„Én Miskolcon születtem, tizenhat éves koromig éltem ott, ezért adódott, hogy a Diósgyőr meccseire jártunk. Az egyik legnagyobb élményem, amikor a nagy Budapesti Honvéd jött le játszani. Meccs után pedig apámmal autogramokat kértünk. A régi nagy Honvéd ugye, majdnem úgy állt fel, mint a válogatott. Soha nem felejtem el, amikor életemben először láttam Kocsist, Puskást. Jöttek ki az öltözőből, és kaptam aláírásokat. Megvan máig a lap, már kicsit sárgás, de megvan. Nem felejtem máig azt az illatot, ami Puskásból áradt, ugye akkor frissen tusoltak, nyilván volt valami kölnije. Máig az orromban van, volt rajta egy bőrkabát, sál, és megcsapott valami jó kellemes arcszesz. Hihetetlen és nagyon érdekes, hogy máig tisztán az orromban van ez az illat. Az Öcsi még a tarkómat is megveregette…”

makrancos_kata_foto_domolky_daniel_02_WEB_037Beszéljünk a Real Madridról. Mikortól és miért mondja magát a csapat szurkolójának?

„1956-ban a forradalom után, amikor szétesett ez a nagy csapat, Puskás a Real Madridhoz került, Kocsis és Czibor pedig a Barcelonához, akkor hosszú ideig nem tudtam eldönteni, hogy melyik csapatnak is szurkoljak. Őszintén megmondom neked azt is, hogy a válogatottban a Kockát (Kocsis Sándor – a szerk.) szerettem a legjobban. Egy darabig egy formán szerettem a Madriddal a Barcelonát, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hova húz a szívem. Aztán egyre inkább tendálni kezdtem a Madrid felé, de ízig-vérig madridista elég későn lettem. Addig is nagy szurkoló voltam, de a lelkem mélyéig madridista a Zidane, Figo, Salgado, Raúl fémjelezte csapat miatt lettem.”

Járt már Madridban, Real Madrid mérkőzésen?

„Háromszor voltam Spanyolországban, de általában nyaralni mentünk mindig, így nem jutottam el Madridba sajnos. Úgy viszont biztosan nem fogok meghalni, hogy a Bernabéuba egyszer ne menjek ki, ezt már meg is fogadtam.”

Amikor szóba kerül a Real Madrid, megkerülhetetlen Puskás Ferenc neve. Ugye élete egyik legszebb emléke is hozzáköthető, amit már említett is. Úgy tudom a történet folytatódott…

„Harminc évvel a már korábban elmesélt Puskás sztorim után, az egyik barátom rendezett egy partit. Ahol megjelent Puskás is, és így személyesen találkozhattam vele újra. Köszöntünk egymásnak, elmondtam neki azt a történetet, amit most neked és az olvasóknak is. Ő meg csak röhögött. Akkor lehettem olyan negyven éves, de úgy izgultam, mint egy gyerek. Remegett a lábam, amikor mentünk a feleségemmel a bulira, ő meg teljesen hülyének nézett, hogy mitől izgulok ennyire, de hát ez akkor is hatalmas dolog volt nekem.”

Ki a mindenkori kedvence a csapatból, és kit kedvel a jelenlegi keretből?

„A régiek közül Santamaría, Kopa, Zárraga, Di Stéfano, Rial, Gento, majd Rial helyére jött ugye Puskás, de sorolhatnám még. A mostaniak közül Mesut Özilt emelném ki. Ez a török eredetű német gyerek… Lenyűgöz a játéka, imádom. A gólpasszai, a munkabírása, a góljai, meghatározó ebben a csapatban, hihetetlenül jól lát a pályán.”

Mi a véleménye a hihetetlenül megosztó, José Mourinhóról?

„Kétségtelen, hogy nem lehet egy könnyű pali. Állítólag a játékosai imádják, és ez mindenütt így volt. Ez az ember nem lehet rossz ember, ha így meg tudja találni a hangot a játékosaival. Olyan, mint egy rendező a színházban. Egy rendező bármit elérhet a színészével, ha úgy szól hozzá. Mourinho is ilyen lehet, egyénileg kell a lényeges dolgokat megbeszélni. Másképp kell hozzászólni a C. Ronaldóhoz, mint Khedirához. Ő nagyon ért ehhez, azon túl persze, hogy egy hatalmas stratéga, és csak a győzelem lebeg a szemei előtt.”

A csapat idén másodszor jutott el vele a BL elődöntőjéig zsinórban. Jövőre meg lehet már végre az a hőn áhított 10. BL serleg?

„Kérlek szépen, fogadjuk meg, hogy megnyerjük (nevet). A Bayern elleni visszavágó előtt, azon drukkoltam, hogy a Chelsea ejtse ki a Barcát, és teljesült az álmom, erre másnap mi kiestünk. Ott vesztettük el ezt a párharcot, hogy idegenben ráültünk az 1-1-re, és a végén érkezett Gomez…”

A Real Madrid végre bajnok lett, négy év után taszította le a trónról a Barcelonát, ráadásul rekordnak számító 100 pontot gyűjtve. Mit gondol, mi volt a siker titka?

„Mourinho, és a játékosállomány. Nagyszerűek a játékosok. Itt kénytelen vagyok a Barcelonáról is beszélni, hogy miért vagyok én ennyire Real Madrid szurkoló. A Barcelonát én elismerem, egy fantasztikus gárda. De az a bajom velük, hogy túl jók, elkezdem nézni egy meccsüket és annyira jól mennek a fogaskerekek… Ez a 130 százalékos labdabirtoklás, tili-toli, és a nem tudom én micsoda. Unom. A Real Madridban meg van egy bájos esendőség, ami szerintem minden emberben van. Néha van, ami nem jön össze a csapatnak, de a Barcánál én azon csodálkozom, hogy meglehet őket verni. Ezért van óriási értéke, hogy idegenben megvertük őket most, és bajnokok lettünk. Lehet, hogy furcsa vagy egyesek nem értik, de a túlzott profizmus, az, hogy nem tudnak hibázni, mintha már gépek lennének. A Realnak a kontrái, a támadások, nem birtokoljuk ennyit a labdát, szoktunk hibázni, mégis ez a játék áll a szívemhez közelebb. Sokkal emberibb ez a csapat. Például van egy Barca meccs, és ha az első tíz vagy húsz percben lőnek egy gólt, akkor már nem is nézem tovább, nem érdekel. Majd lőnek még hármat úgyis… Egyszerűen idegesítenek.”

monokli 74

 Hogyan ünnepelte a bajnoki címet? Vannak különleges szurkolói szokásai?

„Ez attól függ, hogy hol nézem, egyedül vagy társaságban. A legnagyobb barátom Molnár Tibor, ő is a foci szerelmese. Vele mindent kitárgyalunk, éjfélkor is még felhívjuk egymást, hogy kibeszéljük az éppen aktuális mérkőzést. A mostani bajnoki címet pedig öten ünnepeltük, pezsgővel persze.”

Mire emlékszik vissza a legszívesebben, ami a Real Madridhoz köthető? Egy trófea, egy győzelem, egy gól…?

„Hát ez nagyon nehéz, mert annyi van, nehéz kiemelni egyet. Nagy jó emlékek CR gólt érő szabadrúgásai. De azt hiszem a 2002-es Zidane gól a Bajnokok Ligája döntőjében, máig az a legjobb emlékem, maga Zidane is egy szerelmem volt.”

Kit látna szívesen a csapatban? Melyik csapatrész szorulna erősítésre?

„Izgalmas kérdés, sok érkezőről még nem hallottam. Neymar egy-két meccsét láttam már, azért ő tud valamit, őt eltudnám képzelni a csapatban. Bár attól félek, hogy C. Ronaldóval nem férnének meg egy csárdában… Egyenlőre én úgy érzem, hogy ebben a csapatban még van, most azért még kell egy-két új ember, de a váza megvan. A védelmet mindenképpen erősíteném még. Carvalho sokat sérült, öreg már. Pepe, ha nem veszti el az agyát, akkor komoly segítség, csak könyörgöm, ne rúgjon le senkit, de a védelmet erősíteném, és Xabi Alonsotól is sokkal több kell a következő szezonban.”

Melyik csapat sikereiért szorít az Eb-n?

„Akkor lehet, hogy pont Spanyolországban leszek egy barátomnál, ő is nagy futball szerető. Szóval azt hiszem, a spanyolokért fogok szorítani, de a németek és hollandok is nagyon erősek persze.”

Üzenne valamit az olvasóinknak?

„Először is azt üzenem, hogy maradjanak ilyen kitartó, nagyszerű emberek, mert az csak nagyszerű ember lehet, aki madridista. Örülök, hogy vagyunk, hogy ilyen sokan vagyunk. Nagydolog az, hogy az embernek a mindennapi munkája mellett van egy ilyen szenvedélye. Mert én azt hiszem, hogy ez egy szenvedély, ahogy te is várod, én is várom a meccseket. Már most rossz, hogy vége a bajnokságnak. Tényleg jó, ha az ember így tud lelkesedni valamiért, ha ennyi örömet okoz neki valami. Azt üzenem, hogy kitartóan ápoljuk ezt a szenvedélyt, és ameddig lehet, maradjunk ilyenek, madridisták…”

madridom4

További hírek:
Bezárás