Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2014-07-05 19:25 Zsombor fifa.com
Madridisták a vb-n: a brazilok is a legjobb négy között Egyéb hírek
Magyar idő szerint tegnap este 10 órakor rendezték a Brazília-Kolumbia negyeddöntőt, mely a házigazda 2-1-es sikerével ért véget, így a brazilok Németországgal fognak megmérkőzni a döntőbe jutásért. Nem sokat kellett várni az első gólra: a 7. percben Neymar szögletét követően Thiago Silva talált a kapuba, 1-0! Ezután sem álltak le a brazilok, sorra dolgozták ki helyzeteket, Hulk illetve Oscar révén meg is duplázhatták volna az előnyt, ám az ellenfél kapusa hárítani tudott mindkétszer. Az első félidő végére már kellően felpörögtek a kolumbiaiak, de szünetig nem változott az állás. A második játékrészben már Kolumbia irányította a mérkőzést, a brazil válogatott a rengeteg szabálytalankodás révén tördelte a játékot.  A 67. percben Yepes lőtt Julio César hálójába, azonban a játékvezető les címén érvényteleníttette a találatot. 2 perccel később azonban jött a gól: David Luiz 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, majd ki is lőtte a kapu bal felső sarkát, 2-0! Ám a kolumbiaiak tovább próbálkoztak, melynek meg is lett az eredménye: James Rodriguez játszotta meg Baccát, akit a rossz ütemben kimozduló César elkaszált, a büntetőt Rodriguez végezte el és nem hibázott, 2-1! A mérkőzés hátralevő részében már nem született gól, így Brazília csatlakozott Németországhoz az elődöntőben. Egy kis statisztika Marcelo ezúttal is a kezdőben kapott lehetőséget, 1 lövés, 32 sikeres passz, 5 szerzett labda, valamint 2 szerelés fűződik a nevéhez. 9167 m-t futott a negyeddöntőben, maximális sebessége pedig 30,5 km/h volt.  

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend