Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2014-10-07 12:22 Press
Casillas: „El akartak távolítani; úgy kezeltek, mintha pestises lennék” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

Iker Casillas, a Real Madrid és a spanyol válogatott első számú hálóőre tegnap a spanyol Canal+ TV csatorna Inaki Gabilondo által vezetett műsorában vendégeskedett, ahol az elmúlt években zajló eseményekről beszélgettek. „El akartak távolítani, úgy kezeltek, mint ha pestises lennék”. Elmondta, hogy sosem kért elnézést sem Xavitól, sem Puyoltól a telefonhívások alkalmával, valamint azt is, hogy a Mourinhoval folytatott „küzdelemben” egy percig sem érezte Florentino Pérez támogatását.

1412126764_703366_1412651259_portadadelperiodico_grande

Jelenlegi helyzet: „Egy rossz sorozatot tudok magam mögött. Elsősorban azért, mert sosem gondoltam volna, hogy egy sérülés így megváltoztatja az ember életét de a rossz sorozatok után a pozitív következtetéseket próbálom levonni.”

A Barcelona elleni feszült mérkőzések következményei: „Itt egy olyan történetből vonnak le következtetéseket, ami nem igaz. Valóban beszéltem telefonon Xavival és Puyollal is a mérkőzés után de Iker sosem kért bocsánatot. Mindennek elhordtuk a másikat, kölcsönösen. Azok a mérkőzések szánalmasak voltak, ahogyan a viselkedésünk is – mindkét csapat részéről – de akkoriban a saját érdekeinket néztük, ahogy a másik csapat is. Már a mérkőzések előtt is nagyon feszült volt a légkör de az önuralmunkat azon a 3-2-re elvesztett meccsen veszítettük el. Mi a saját edzőnket védtük. Beszéltem Xavival és Puyollal. Egymás fejéhez vágtuk az összes sérelmünket. Ők rugdalózásról beszéltek mi pedig a reklamálásokról, a bíróra szándékosan helyezett nyomásról. Azonban sosem kértem elnézést Xavitól. Azért hívtam, hogy elmondjam, ezeknek a viselkedéseknek meg lesznek a következményei. Az emberek úgy állítják be ezt, mint ha meghunyászkodtam volna. Nem. Feszült maradt a viszonyunk és még a válogatottban is vitatkoztunk. Később abban az évben kiestünk a Kupából de megnyertük a Ligát és új, jó idők kezdődtek.

Vádaskodások, áruló és tégla: „Ezt az országot, amit megannyi pozitív dolog jellemzi, jellemzi rossz is. Ezek között pedig ott van az irigység. Még pár hónappal ezelőtt is tragikus volt a helyzet és sokak számára mindenért én voltam a felelős, az első számú bűnbak. Mindenki meg akart szabadulni tőlem, olyan volt, mintha pestises lennék. De azt mondom, tökéletes időzítésben jött ez ki, így láthattam mivel kell szembenéznem. Azonban az is igaz, hogy az utcákon csak kedves emberekkel találkozom, akik támogatnak, legyenek azok madridisták vagy más csapat szurkolói.

A problémák: „José Mourinho korszaka a Real Madridban nagyon jó volt számunkra. Mindig pozitívumként fogok rá gondolni. Sikerült a felnőnünk a Barcelonához. Az első időszak nagyon jó volt, a második pedig kevésbé volt jó. Azokról az időkről mindenki mindent mond, legyen az igaz vagy sem de sokan túlzásokba esnek. Az edző iránti tiszteletem mindig megvolt, de ha van valami ami nem tetszik akkor azt meg kell vitatni.”

Felelősök: „Amikor nem megfelelő helyzetbe kerülünk egyből felelősöket keresünk. A Málaga elleni cserepados szereplésemkor, 2012 decemberében a csapat rosszul állt a Ligában de a Bajnokok Ligájában és a Kupában jól szerepeltünk. Akkor úgy döntött, hogy ráébreszt arra, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen. A következő meccseken visszakerültem a kezdőbe és öt vagy hat mérkőzést játszottunk is, amiken nem kaptunk gólt és mindegyiket megnyertük. Jól döntött, hogy a padra ültetett akkor.”

A sérülése utáni események: „Két hónapig nem dolgoztam a csapattal. Ha két hónapig gyakorlatilag nem tartozom a csapathoz akkor az emberek mindenfélét összehordanak Casillasról. Egyik kitaláció a másik után. Ezek után jött Sara (Carbonero) nyilatkozata. Sara, mint újságíró válaszol. Sok hír jelent meg abban a három-négy napban az öltözői problémákról és ő az újságíró barátai véleményét mondja el. Mourinho ezután csak egy kifogást keres, hogy engem támadjon, méghozzá a barátnőm által.  Amit Mourinho mondott azzal nem is lenne gond de ott kezdődik el, hogy az emberek egyre mélyebbre ásnak a történet folytatása érdekében úgy, hogy engem azzal gyanúsítanak, hogy a barátnőmet használom arra, hogy az öltözői dolgokat nyilvánosságra hozzam.”

Arbeloa: „Eltérő véleményünk van a csapattal kapcsolatban de manapság – bár már nincs meg az a viszony ami hét évvel ezelőtt – szívélyes és udvarias a kapcsolatunk. A Ludogorets elleni mérkőzésen látható volt, hogy jól működik ez a játék során is. Ha azonban a magánéletre gondolok, abban már nem vagyunk olyan barátságban, mint néhány éve.” 2,w=993,c=0.sport

Kifütyülés: „Fájó amikor kilenc éves korodtól a Real Madridhoz tartozol és már elértél itt pár dolgot. Ez a csapat volt az ugródeszka a válogatotthoz. A közönség elfogulatlan de fáj. Tizenöt év után a Madridban azonban azt is jelenti, hogy néhány dolgot el kell fogadni. Ezalatt a két év alatt sok dolog történt velem, legyen az boszorkányság vagy vudu-bábú miatt. De az elmúlt szezonra- annak ellenére, hogy akkor játszottam a legkevesebbet – úgy tekintek, mint a legjobbra. Nem csak az elért sikerek miatt de azért is, mert ez volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon mélyről kellett erőt merítenem, hogy ellen tudjak állni a kihívásoknak.”

Meglepte Florentino Pérez viselkedése a Mourinho-affaire-rel kapcsolatban: „Kirekesztettnek éreztem magam. Nem tartoztam a csapathoz. Számtalanszor kértem, hogy had mehessek a csapattal, mert szerettem volna oda tartozni. Ami talán a legjobban aggasztott az a sérülésem volt és ehhez párosultak az igen szerencsétlen sajtónyilatkozatok a felek részéről. Aitor Karanka például azt nyilatkozta, hogy nem vagyok bevethető állapotban miután már felépültem. Erre újabb cikkek jelentek meg rólam. Kirekesztett voltam.”

A Florentino – Ramos – Casillas találkozó: „Amikor az elnökkel beszélünk mindig az öltözői kérdésekről tesszük azt. Nem Mourinhoról. Számomra Mourinho volt az egyik legjobb edzőm, kimért és karakteres.Ezek után az látott napvilágot, hogy sakkban tartjuk a klubot.”

Elhagyni Spanyolországot: „Igen, gondolkoztam rajta. Nem akarsz rossz hangulatot kelteni vagy zavarni, mert azt szeretnéd, hogy a Madrid mindig nyerjen. De utána arra gondolsz: „Fel kell venni a kesztyűt és harcolni kell”. Ez a két év megváltoztatott. Nem tettem konkrét lépéseket azért, hogy eligazoljak. A sajtó azonban folyton erről cikkezett. Sem ajánlatot nem kaptam sem én nem kerestem más csapatot. Madridban akarok maradni, harcolni és itt befejezni a pályafutásomat. Nem tudom elképzelni az életemet a Real Madrid nélkül.”

París 2016: „Ez az álmom, mert a Világbajnokság nem úgy alakult, ahogy vártuk. Nem tetszett az, ahogyan játszottam Brazíliában. Szeretnék ott lenni 2016-ban Franciaországban de előtte még ott van a teljes 2015-ös szezon!”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend