Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2014-10-18 17:56 Tromposch Ádám madridom.hu
Újabb ötös a Real neve mellett… Levante – Real Madrid: 0-5 Spanyol Bajnokság

A Levante ellen ott folytatta a sorozatát a Real, ahol a szünet előtt abbahagyta, ugyanis újabb ötöst vágott a bajnokságban.

A válogatott szünet utáni erőltetett menet első állomása Valencia volt, ahol a Levante csapatát kellett legyőznie Carlo Ancelotti alakulatának. A kapuban ezúttal is Iker Casillas állt, előtte a védelmet a Carvajal – Pepe – Nacho – Marcelo négyes alkotta. Ramos még mindig nem százszázalékos, ahogy Coentrao sem. A középpályán Kroos és Modric mellé ezúttal Isco került, így James egy sorral feljebb játszhatott, hiszen Bale csak a cserepadon ült. James mellett elől CR kezdett, és Benzema hiányában Chicharito is lehetőséget kapott. A padon ott ült Bale, Illarra, Medrán, Llorente, Navas, és Arbeloa is, valamint a frissen felépült Khedira.

cikk2

Két percet kellett várni az első Real Madrid helyzetre, ekkor CR kapott nagy labdát, jó helyzetben vette át, de a lövése célt tévesztett. Újabb két perc múlva újabb Ronaldo lövés, de a labda ezúttal is mellé pattogott. Jól kezdte a vendég csapat a mérkőzést. A Levante első próbálkozására kilenc percet kellett várni, Casadesús fejelt mellé két méterrel. Nem sokkal később Chicharito kapott remek indítást, jól vette át, majd felvágták. Jöhetett a büntető, amit CR végzett el, és természetesen be is vágta: 0-1.

26. perc: Levante szögletet követően Camarasa fejelt nagyon szépen, a gólvonalról azonban Modric még menteni tudott, a hazaiak pár centire voltak csak az egyenlítéstől. Tíz perccel a félidő vége előtte James adott hosszú keresztlabdát Cristianónak, a portugál klasszis visszakészítette lövésre Modricnak, ám végül Marino nagyot védett. Nem úgy egy perccel később: egy szöglet után végül James elé került a labda, aki nagyon okosan ívelte vissza középre „Borsócska” fejére, ő pedig nem hibázott és közelről a kapuba fejelt: 0-2. A félidő vége előtt egy újabb James-Hernández összjáték majdnem még egy gólt hozott, a kolumbiai beadását azonban nem tudta értékesíteni a Real új csatára. Több esemény nem történt az első játékrészben, a Real magabiztos 2-0-s előnnyel mehetett a szünetre.

cikk1

A második félidő elején a hazaiak mestere rögtön cserélt: Gavilán helyére Victor Pérez érkezett a folytatásra. Alig tíz perc telt el, amikor Isco adott nagy passzt CR-nek, aki egyből, külsővel kapura tette, de Marino védett; majd Isco próbálkozott gyönyörű lövéssel, azonban Marino újfent védeni tudott. Fél óra volt hátra a találkozóból, amikor Isco passzolt Ronaldónak, aki két védőt is úgy fűzött be, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, majd szépen vágta be a labdát: 0-3. Pár perccel később Kroos adott hatalmas labdát James-nek, aki átvette, majd mielőtt leesett volna a labda a hálóba lőtt: 0-4.

Kroos a gólpassza után el is hagyta a pályát, helyét Illarramendinek adta át. Pár minutummal később Marcelo is befejezte a mérkőzést, Ancelotti Arbeloát küldte be a brazil helyére. Negyedóra volt hátra, amikor Cristiano indult meg a baloldalon, majd lazán passzolt Modrichoz, aki kapásból lőtt, Marino bravúrral védett, a kipattanót pedig a horvát középpályás kapásból mellé durrantotta. Luka ezután meg is sérült – reméljük nem komolya a baja – helyét a debütáns Alvaro Medrán vette át.

cikk3

Nyolc perccel a lefújás előtt Chicharito passzolt Iscónak, aki szépen vezette rá a labdát a védőkre, majd jobbal kilőtte a rövid felsőt: 0-5. A maradék időben már nem igazán erőltették a srácok, a Levante már nem tudott küzdeni a szépítésért, a Real pedig megelégedett az öt góllal. Így a Bilbao elleni mérkőzés után újabb ötös a Real neve mellett, valamint újfent nem kapott gólt a csapat. Remek formában a „Királyi Gárda”, ami reméljük még hosszú ideig kitart, ugyanis szerdán Liverpoolba látogat a gárda, majd a Barcelonát fogadja a Santiago Bernabéuban. Két fontos meccs tehát a jövő héten, reménykedjünk, hogy azokat a találkozókat is jó eredménnyel hozza le a csapat.

Levante – Real Madrid: 0-5 2014. 10. 18. – 16:00 Ciutat de Valencia La Liga 8. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Levante: Marino; P. López, Juanfran, Rodas, I. López; Diop, Camarasa, R. García (Xumetra 75′), Morales, Gavilán (Victor Pérez 46′); Casadesús (Barral 67′).

Real Madrid: Casillas; Carvajal, Pepe, Nacho, Marcelo (Arbeloa 74′); Kroos (Illarramendi 69′), Modric (Medrán 79′), Isco; James, C. Ronaldo, Chicharito.

Játékvezető: Iglesias Villanueva, sárga lapot Juanfran, Camarasa, Gavilán, és P. López kaptak.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend