Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2015-04-21 14:36 e.gergo
Ancelotti: „Fel vagyunk készülve mindenre, a büntetőkre is” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

A Real Madrid holnap este (egy újabb) sorsdöntő mérkőzésen lép pályára, hiszen a tét a Bajnokok Ligája elődöntőjébe kerülés lesz a városi rivális ellen. A mai edzés után Carlo Ancelottin kívül még Toni Kroos állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére, a nyilatkozatokat alább olvashatjátok:

Toni Kroos „Nagyon motiváltak vagyunk, ami normális. Az odavágón jó eredményt értünk el, most pedig meg akarjuk nyerni az összecsapást. Igaz, hogy vannak hiányzóink, de sajnálkozni nincsen értelme. A legjobb teljesítményünket fogjuk majd nyújtani, és reméljük, hogy továbbjutunk”.

„A saját játékunkat kell játszanunk. Az első meccs első félidejében nagyon jól teljesítettünk, most ugyan úgy kell játszanunk, de végig az egész mérkőzés alatt. Tudjuk, hogy az Atlético nagyon jól játszik, de a saját játékunkat kell játszanunk, és úgy továbbjuthatunk”.

„Az biztos, hogy nagyon jó lesz a hangulat a stadionban, főleg, hogy az Atlético az ellenfél. Holnap szükségünk lesz a szurkolóinkra is. Lehetőségünk van rá, hogy a saját közönségünk előtt nyerjünk, és szerintem ez sikerülhet is”.

Real Madrid Training and Press Conference

„Mikor Modric a pályán van, nagyon fontos tagja a csapatnak. Beszéltünk róla, nagy kár, hogy holnap nem lehet velünk, de reméljük, hogy nyerni tudunk. Kétség sem fér hozzá, hogy remek játékos, de nem bevethető ezért nincs értelme azon lamentálni, hogy nincsen velünk”.

„Mindannyian ismerjük az Atléticót, jól és nagyon intenzíven játszanak. Nem szabad hagynunk, hogy kibontakozzon a saját játékuk. Tudjuk, hogy nagy nyomás alá helyezik a játékvezetőt, de csak a saját játékunkra kell összpontosítanunk”.

Isco vagy Illarra? „Erről Ancelottit kell megkérdezniük, hogy ki játszik majd. Mindketten nagyon jók, de Carlón múlik”.

„Az első mérkőzésen megmutattuk, hogy tudunk ellenük játszani. El kell kerülnünk a buta hibákat, az Atlético ezeket ki tudja használni. A holnapi meccs egy jó alkalom a győzelemre, a célunk, hogy bejussunk az elődöntőbe. A legfontosabb, hogy dominálni tudjunk és a legjobbak legyünk a középpályán”.

Carlo Ancelotti „Benzema kedden megsérült, de nem tűnt vészesnek. Próbált velünk dolgozni szombaton és vasárnap, de nem ment neki. Komoly sérülést szedett össze az odavágón, és még nem épült fel belőle. Chicharito nagyon jól játszott, mikor lehetőséget kapok. Magabiztos”.

„A sérülésekkel együtt kell élnünk. Az elmúlt szezonban is volt velük dolgunk a nagy meccseken, mikor Bale, Cristiano vagy Xabi Alonso nem volt bevethető. A holnapi meccsel kapcsolatban nem csökken a magabiztosságunk, mert a keret rendben van. Sajnálom Modricot és Bale-t, de minden meccsünket megnyertük, mikor Iscót tettük a posztjára”.

„A válogatott orvosa szerint Modric nem pihent eleget. Ha szüksége lett volna rá, pihenhetett volna a Norvégia ellen is a válogatottban. Egy erős ütközés volt az ellenféllel, amit nem lehet előre látni vagy megelőzni”.

„Bale és Benzema kiesésével is számos megoldás áll rendelkezésünkre. Talán Chicharito, vagy Jesé, vagy James lép majd fel oda. James nagyon jól teljesít mostanában, akár a középpályán, akár a jobb szélen legyen. Sokat fog segíteni a csapatnak, nagyon hatékony játékos”.

„Az idei szezonban nem sikerült nyernünk ellenük, mert az Atlético nagyon erős. Kemény védelmük van, és nehezen találunk gólszerzési lehetőségeket. Az odavágó első félidejében mutatott teljesítményünk viszont magabiztosságot ad nekünk, holnap ugyan ezt kell csinálnunk, nem szabad kapkodnunk, összpontosítanunk kell”.

FBL-EUR-C1-REALMADRID-PRESSER

„A lehető legjobb csapatot fogom pályára küldeni. Mindenre fel vagyunk készülve, a büntetőkre is. A büntetőkre gyakorolni nehéz, mert azt a lelkiállapotot és hangulatot nem tudjuk egy edzésen előidézni. Az egész keret készen áll a mérkőzésre. Van pár komoly hiányzónk, de ez nem változtat azon, hogy miképp fogunk kiállni holnap. Olyan fontos ez a meccs, és a szezonnak is olyan fontos szakaszában járunk, hogy ennél már nehezebben lehetnénk motiváltabbak. Már csak egy remek stratégia kell, mert az akarat és a motiváció már maximális szinten van”.

„Kiegyenlített mérkőzés lesz, minden tekintetben. Intenzív játékot várok, az Atlético nem fogja elsietni, hogy gólt szerezzen, ahogyan mi sem. Az elejétől a végéig azon leszünk, hogy jól játsszunk a meccsen. Ugyan azzal a lelkesedéssel várjuk a meccset, mint a szurkolóink, és együtt képesek leszünk majd a győzelemre”.

Griezmann fejlődése: „Nagyon jó szezonja van, egy veszélyes játékos és sok gólt is szerez”.

„Sokszor elmondtam már, hogy nekem áll a rendelkezésemre a legjobb keret a világon. Nem fontos, hogy ki játszik, vagy ki nem, én maximálisan megbízom a játékosaimban, és megpróbáljuk majd a tőlünk telhető legjobbat nyújtani”.

Illarra játszik majd? „Ha úgy látom majd, hogy a legjobb kezdőt vele a pályán tudom összeállítani, akkor játszani fog. A játékosokkal sem beszéltem még arról, hogy ki fog játszani, mert erről majd csak holnap döntök. Mindenki megérdemli a játékot a keretben, a motivációval nincsen gond a játékosoknál és aki elérhető, az játszhat”.

„Fontos meccs lesz ez a klub, a szurkolók és a játékosok számára is. Egy lehetőség, hogy bekerüljünk az elődöntőbe. Azt kell tennünk kilencven percen át, amit az odavágón az első félidőben tettünk”.

„Nem hiszem, hogy ez lenne a legösszetettebb meccsünk. A Copa del Rey kiírásában bonyolultabb volt a helyzet, ahol hátrányból indultunk a visszavágón. Ez egy negyeddöntő, és hazai pályán van lehetőségünk rá, hogy kiharcoljuk az elődöntőbe jutást”.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend