Vicente Diaz Calderón július 6-án jelentette be visszavonulását. A szakember 36 évet töltött el a klub kötelékében játékosmegfigyelőként.

Fő munkája a fiatal játékosok Real Madridhoz csábítása volt, a Juvenil A és a Castilla csapatok szintjén. A szakember először 1980-ban kezdte meg a munkát a csapatnál, amikor egy jótékonysági tornán keresett játékosokat a klub utánpótlása számára. Az első két igazán nagy név, akiket a klubhoz csábított, az Guti (1986) és Raúl (1992) volt.

Ennyi ideig Real Madridnál dolgozni nem könnyű feladat. Vicente Diaz szakértelme és kedvessége nélkülözhetetlen volt számtalan saját nevelésű játékos számára, akik mindig bizalommal fordulhattak hozzá segítségért, motivációért. Álvaro Arbeloa Twitterén búcsúztatta: “Ön felbecsülhetetlen értékű munkát végzett az évek során, én pedig mindig hálás leszek. Köszönet mindenért, V!”
Diego López, csapatunk korábbi kapusa ezt mondta róla: “Ő egy remek barát, de ettől eltekintve kiváló szakember is. Minden játékost gyerekként kezelt.”

Csak néhány név azok közül, akik főként Vicente Diaz miatt kerültek a csapathoz: Iker Casillas, Guti, Raúl, Diego López, Rubén de la Red, Álvaro Arbeloa. A jelenlegi csapatból Ruben Yáñez, Kiko Casilla, Nacho, Casemiro, Jesé és Lucas Vázquez és Dani Carvajal is megfordult a kezei alatt. Nem nehéz észrevenni a névsorból, hogy Diaznak hatalmas szerepe van a madridizmus épülésében.

A szakember Instagramján búcsozott, megköszönve a csodálatos emlékeket.

Július 10-én a MARCA kérte fel őt interjúra visszavonulása okán. A beszélgetés során számos emléket és kulisszatitkot osztott meg korábbi játékosairól, kollégáiról.

Sergio Ramos
“Mindig nagyon jól kijöttem vele. Amikor a 11. BL-címet ünnepeltük, valami nagyon vicces történt. Zidane engem is meghívott, hogy a pályán ünnepeljek a játékosokkal. Ők egy koreográfia keretében egyesével ugráltak a pályára. Sergio csapatkapitányként az utolsó ugró volt, de nem sokkal azelőtt, hogy ő következett volna, észrevettem, hogy nincs nála a serleg! “Sergio, hol a trófea?” – kérdeztem. Ő meglepődött, majd sprintben futott vissza az öltözőbe, hogy még visszaérjen vele.”

Dani Carvajal
“A benne rejlő potenciál szinte végtelen. Már gyerekkorában is láttam rajta, hogy nagyon sokra viszi majd. Mindig azt mondogattuk, hogy ő olyan, mint egy pitbull. Persze mindezt elismerően, bátorításból. Azért hívtuk így, mert amint elvesztette a labdát, mindig vissza is szerezte. Elképesztő volt! Ha 10 alkalommal vesztette el, 11-szer szerezte vissza.”

Raúl és Guti harca
Emlékszem, egyszer egy edzésen Raúl megütötte Gutit. Akkor még mindketten gyerekek voltak, Antonio Quiroga irányítása alatt. A mester úgy döntött, hogy megbünteti Raúlt. A következő két meccset ki kellett hagynia. Amikor újra játszott, hat gólt lőtt! Attól a perctől kezdve persze kihagyhatatlan volt a csapatból, s amikor gólt lőtt, először mindig Quirogahoz rohant a technikai zónába. Nagyon vicces volt!”

Raúl és a fogadás
Nagyon sok emlékem van Raúlról. Volt egy közös szokásunk. Minden szezon elején, egy szerződésben rögzítettük, hogy hány gólt kell szereznie a szezonban. A megállapodás szerint, ha nem sikerült annyit szereznie, akkor meg kellett hívnia vacsorázni. Természetesen mindig szerzett annyit, és mindig nekem kellett fizetni!”

José Mourinho
A vele való kapcsolatom nagyon jó. Mindig egy színészhez hasonlítottam az itt eltöltött időszaka alatt, mert sokszor azt mondta: “Vicente, az interjúm egy katasztrófa lesz, holnap már az újságok címlapján fogok szerepelni!” Mindig igaza lett. Jól kijöttünk, annak ellenére, hogy sok kijelentésével nem értettem egyet. Ilyenkor mindig elmentem hozzá, és azt mondtam, hogy a felesége és én vagyunk az egyetlenek, akiknek ilyen kemény dolgokat mondhat.”

Rafa Benítez és a statisztikák
Az első vezetőedző, aki a statisztikákat szerette volna látni, az Benítez volt. Mindig azt mondta: “Vicente, kérem a számokat.” Aztán meg akartam viccelni. Az egyik meccs után az általam kitalált statisztikai adatokat adtam oda neki. Ő ránézett, és azt felelte: “Ezek mind rosszak, borzalmas!” A következő mérkőzés után már két lapot adtam neki: az egyiken a helyes, a másikon a hibás adatok voltak. Ő egyből megmondta, hogy melyik a helyes. Ekkor gondolkodóba estem. Legközelebb arra kértem, hogy nagyjából becsülje meg az adatokat. És ő pontosan megmondta! Minden ott volt a fejében, helyesen. Lehetetlennek tűnt. Azóta rájöttem, hogy a statisztikák igenis fontosak, ezért minden meccs után megőrzöm őket.”

További hírek:
Bezárás