A Granada elleni mérkőzés után Keylor Navas és Nacho is nyilatkoztak, szavaikat alább olvashatjátok a Madridom.hu virtuális hasábjain. Ha esetleg lemaradtál volna róla, természetesen Zinedine Zidane is beszélt a meccs után, kattints ide a francia mester nyilatkozatáért, Modric, Marcelo és Carvajal meccs utáni sajtótájékoztatóját pedig ide kattintva olvashatjátok.

Keylor Navas
50 bajnoki mérkőzés a Real Madridban: “Hihetetlenül boldog vagyok és hálás Istennek, mert évekig erről álmodtam. Minden meccsen játszok, keményen dolgozok, jól védek, és ez adja nekem a legtöbb elégedettséget. Remélem, hogy a dolgok továbbra is így folytatódnak majd. Ma briliánsan teljesítettünk, mindannyian keményen dolgoztunk, és ez a kulcs”.

Alázat: “Nem számít, hogy ki játszik, mert mindig keményen dolgozunk, ez tart minket össze, és ettől tudunk minden meccsen beleadni minden tőlünk telhetőt. Tudjuk, hogy nem könnyű, és hogy minden meccsen alázattal, erősen és győzelemre éhesen kell játszanunk”.

Nacho
“Fontosak a rekordok, de csak akkor számítanak, ha a végén trófeák is párosulnak hozzájuk. Jó formában vagyunk, amikor ez a dinamizmus nem volt meg, a csapat szenvedett, és a következmények pedig elvesztett kulcsmérkőzések voltak. Bármelyik játékos is lépjen pályára, az jól teljesít a pályán, és az edző ezt is akarja látni tőlünk. Jól kezdtük az évet, a minap a Sevilla ellen sziporkáztunk az első félidőben, és ezen az úton is kell tovább haladnunk. Jól akarjuk tenni a dolgunkat, és nem akarjuk, hogy a Klubvilágbajnokság címere a mezünkön nagy nyomást helyezzen ránk. Az a célunk, hogy minden pontot megszerezzünk a bajnokságban, és hogy minden meccsünket megnyerjük a Bajnokok Ligájában és a Copa del Rey kiírásában is”.

További hírek:
Bezárás