Lélektan, játékintelligencia, nyomás, koncentráció, motiváció… Ezeket a fogalmakat, frázisokat minden nap hallhatjuk edzőktől, játékosoktól a futball berkein belül. A Dr. Kárpáti Róberttel – a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron mentális felkészítője és a Ferencváros jelenlegi sportpszichiátere/pszichológusa – készült interjúban szerettem volna tisztázni ezeket a fogalmakat. Szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire fontos egy profi játékosnál, ha mentálisan rendben van. Hogy birkózik meg egy focista a gazdagsággal, népszerűséggel, kudarccal, sikerrel? Milyen fordulópontok vannak egy mérkőzésen és mi van, ha fejben gyenge egy adott játékos, és mindez vajon hogy nézhet ki a Real Madridnál?

Gyerekként milyen pályára készültél? Hogy lett belőled ismert „sportpszichiáter”?

„Én elsősorban orvos vagyok, pszichiáter és neurológus. A sportszeretetem gyerekkoromból jön. Világéletemben sportoltam, vívó voltam, a mai napig vívok, az orvosok között voltam egyszer világbajnok is. 2003 táján keresett meg a vívók akkori szövetségi kapitánya, hogy ötvözni kellene a páston eltöltött időt, tapasztalatokat a szakmámmal. Jó ötletnek tartottam, aztán el is kezdtem dolgozni a kardvívókkal, később pedig egyéb sportolókkal. 2011-ben ismerkedtem meg Szilágyi Áronnal és onnantól pörgött fel igazán az életemnek ez a része.”

Akkor mondhatjuk, hogy van egy új hivatásod, amit tulajdonképpen nem tanultál?

„Szeretem az orvosi munkámat is, ez pedig a szerelem része, igen. A sportpszichológiát nem tanultam.”

Lehet ezt egyáltalán tanulni?

„A Testnevelési Egyetemnek van egy pszichológia tanszéke, ahol ezt oktatják mesterképzésen. De én azt gondolom erről, hogy a sport lélektana az alkalmazott tudomány. Lehetne ügyvédeknek, eladóknak, újságíróknak is külön tanítani az adott szakma lélektanát, pszichológiáját és természetesen sportolóknak is…”

Akkor tegyük tisztába, mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus között?

„A képzés teljesen más. A pszichiáter orvosként végez az egyetemen, aztán specializációt választ, szakvizsgát tesz.  Mi, pszichiáterek vért tudunk venni, injekciót adunk, szívet tudunk vizsgálni, mindent, amit egy általános orvosnak tudni kell, mi tudjuk… A pszichológus bölcsész szakot végez, tehát teljesen más dolgot tanul. Azonban a munkánk sok helyen összefonódik, sokat tudnak nekünk segíteni. Sok olyan diagnosztikát képesek megcsinálni, amit mi nem. Így ez a két szakma nagyon jól tudja segíteni egymást.”

Neked volt mentális felkészítőd, vagy esetleg annak az akkori hiánya segíti most igazán a munkád?

„Most a hetvenes, nyolcvanas évekről beszélünk, akkor még a pszichiátria és a pszichológia sportvonatkozása is bőven gyerekcipőben járt Magyarországon. Azonban azt pontosan tudom, hogy nekem is volt teljesítményszorongásom, indulatkezelési problémám, amiket most visszahallok a sportolóimtól, azokat én is átéltem és nem tudtam kezelni.”

Külföldön jó régóta lehet olvasni különböző cikkekben, interjúkban, hogy ilyen-olyan lélektani, mentális segítséggel, pszichológussal lábaltak ki a gödörből sportolók, csapatok. Talán most már itthon is elfogadottabb ez?

„Én október óta dolgozom a Ferencvárosnál a focicsapattal. Ők egy nagyon profi szervezettségű klub, akik rájöttek arra, hogy szükséges a csapat mellé egy ilyen ember. Hiszen valószínűleg a Tirana elleni BL-selejtező mérkőzés kudarca (Az FTC büntetők után búcsúzott a BL-selejtezőjétől az albán Partizani Tirana ellen – a szerk.) nem a futballtudásban, hanem sokkal inkább a fejekben keresendő. Úgyhogy azért ma már vannak olyan profi klubok Magyarországon, amelyek nyíltan vállalva alkalmaznak pszichológust, de nem sok. Sőt, én ismeretségi alapon ajánlottam ezt a tudást más budapesti kluboknak, de ők nem kértek belőle, mondván, hogy majd megoldják, majd megoldja az edző…”

Nagyban részese voltál Szilágyi Áron sikereinek, most pedig a Fradit próbálod meg ugyanúgy segíteni a munkáddal. Mi a különbség az egyéni és csapatszintű felkészítés között?

„Egészen más a kettő, még akkor is, ha a csapaton belül mindenkivel egyénileg is foglalkozom. Egy játékos helyzetét az adott klubon belül pozícionálni kell, ez az egyéni sportban nincs, ott csak az adott sportoló van és csak ő, ez a legnagyobb különbség.”

Konkrétan hogy működik ez egy csapatnál?

„A lényeg, hogy mindig a játékosok beszélnek, én csak moderátor vagyok. Mindig az éppen aktuális problémákat beszéljük ki. De nekik kell tudni egymással kommunikálni, és ha ez nem megy, akkor jövök én a képbe. A férfi kézilabda- válogatottnál is csináltunk ilyet, ez tulajdonképpen csapatépítő jelleggel működik. Amit esetleg egymás között nem tudnak megbeszélni, azt a csapat előtt könnyebb, jobban megnyílnak a játékosok, segítenek egymásnak, ez egy közös problémamegoldás.”

A Fradinál azért ez a beszélgetés elég nehéz lehet…

„Igen, ott a dél-koreai játékostól kezdve a nigeri válogatotton keresztül a németig minden náció megtalálható, így angolul zajlik minden. Nem könnyű…”

Mi a véleményed ennyi tapasztalattal a hátad mögött, mennyi pluszt adhat az, ha van egy csapat mellett mentális felkészítő, milyen gátakat lehet áttörni a segítségével?

„Nagy szerepe lehet, de nem mindenki alkalmas arra, hogy együtt dolgozzon velünk, és van, aki nem is akar, de mégis sikeres. Olyan is akad, aki tényleg akar velünk dolgozni, de mégsem megy neki, nem jönnek a sikerek. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem vagyunk mindenhatóak. A dolgok oroszlánrészét a versenyző, a játékos, az edző viszi el. Igaz ez a Real Madrid és a Barcelona esetében is, két zseniális csapatról beszélünk. A két csapat formája számos tényezőnek a következménye, és itt jön be a mentális felkészítő szerepe, hogy az éppen akkor meglévő problémákat tudja-e orvosolni a csapaton belül, ezen eldőlhet egy meccs. Vagy vegyük például a világ első tizenhat vívóját, akik mindent tudnak a vívásról, nagyjából ugyanúgy tudnak vívni és mégis az Áron lett kétszer egymás után olimpiai bajnok… Nem gondolom, hogy az oroszok, vagy az olaszok kevésbé lennének jó vívók. Egyszerűen volt egy adott esemény, egy nap, egy döntő, amire fel kellett készülni, és úgy tűnik ez Áronnak sikerült jobban…”

Egy átlag bajnoki és egy kupadöntő előtt máshogy kell hozzáállni a játékosokhoz, más felkészítést igényel?

„Van különbség. Egy kupadöntő nem ismételhető, nem lehet azt mondani, hogy majd jövő héten jobban fog menni, majd más is veszít még pontot. Egy döntőben ott és akkor kell csúcsformában lenni, az alatt a 90 perc alatt dől el minden, arra kell felkészíteni a játékosokat.”

Az edzők, a játékosok is folyamatosan hangoztatják a nyomást. Hogy lehet ezt kezelni, hogyan segítesz te ebben? Egyáltalán létezik ilyen nyomás?

„A Ferencvárosra vonatkoztatva például Gera Zolin nem lehet sok nyomás, hiszen Európa Liga döntőt játszott, tapasztalt magyar válogatott, neki egy sima bajnoki egyáltalán nem, vagy csak minimális nyomást jelenthet. Persze vannak a fiatalok, az éppen beépülő játékosok, nekik akár egy edzés is nyomást jelent. Minden nap bizonyítaniuk kell az edzőnek, a válogatott játékos társaknak. Ebben kell nekik segíteni.”

Térjünk át a nagyobb nyomásra… Mit gondolsz, mi a helyzet a Real Madridnál, ahol az egekben vannak az elvárások, minden héten több tízezer ember előtt kell bizonyítani… Segíts megérteni, ezt hogy lehet feldolgozni?

„Ezek a játékosok azért nem egyik percről a másikra kerülnek a Real Madridba. Nem úgy van, hogy mondjuk a spanyol harmadosztályból nyolcszáz néző után másnap már a Bernabéuban játszik valaki. Ez egy folyamat. Először nyolcszáz néző előtt játszik, majd a Real Madrid akadémiáján szokja a közeget, majd már pár ezer néző előtt mutatja meg magát, esetleg elmegy kölcsönbe. Nyilván, akit hirtelen a semmiből beraknak nyolcvanezer néző elé, az azért nagy trauma. Az olimpián is láttuk, hogy azok a vívók, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy egy országos bajnokság döntőjén ötven néző van – akikből húsz a rokona -, azok az olimpián pár ezer néző előtt nem teljesítenek ugyanúgy. Erre fel kell készülni. Meg kell tanítani egy játékost vagy bármilyen sportolót arra, hogy a közönséget ki tudja zárni, ne foglalkozzon a bekiabálásokkal. Csak és kizárólag a labdával, az ellenféllel és a taktikával kell foglalkozni a pályán. Már egy Isco szintű játékosra, aki szintén zseni, egyáltalán nincsen hatással ez. Annyi meccsen, meg annyi helyen játszott, hogy nem hatnak rá ezek a külső tényezők.”

Akkor azt mondod, hogy például Iscónak már nem kellett ilyen nehézségekkel megküzdenie a Madridba igazolását követően?

„Én voltam a Málaga harmincezer férőhelyes stadionjában is, annak is olyan atmoszférája van, hogy – maradva a példánál -, Isco ott már bőven megszokhatta ezeket a körülményeket. Harminc-negyvenezer ember után már majdnem mindegy, hogy aztán hetven-nyolcvanezer ember előtt kell bizonyítani.”

Akkor ezeknek a játékosoknak az sem okozhat nehézséget, hogy minden nap találkoznak önmagukkal különböző reklámokban, posztereken, kisgyerekek mezén?

„Szerintem ezt már észre sem veszik. Először persze igen, de aztán teljesen hétköznapivá válik. Olyan szinten vannak ők a média érdeklődésének kereszttüzében, hogy napi szinten kell nyilatkozniuk, naponta jelenik meg róluk újságcikk, ott vannak a köztudatban. Amikor Ramos találkozik egy kissráccal, aki Sergio Ramos mezben van, nem hiszem, hogy nagyon foglalkozna már vele.”

Szokták mondani, hogy minden fejben dől el. Nagyban befolyásolhatja egy játékos profi karrierjét, hogy milyen erős fejben? Múlhat ezen egy pályafutás?

„Igen, nagyon is. Hatalmas befolyással van ez a pályafutásra. Egy játékos, ha tényleg komolyan veszi a céljait és tudatosan építi a karrierjét, akkor is simán belecsúszhat egy olyan nyilatkozatba, olyan szituációba, ami aztán bélyegként ráég. Én azt látom, hogy a természetes intelligencia az nagyon meghatározza egy sportoló karrierjét. Nem a lexikális tudásra gondolok persze, hanem hogy új szituációkhoz miként tud alkalmazkodni, fel tudja-e mérni, hogy milyen helyzetekbe mehet bele, milyen helyzeteket kell elkerülnie, meddig mehet el… A vagányság is egy bizonyos pontig jó, aztán veszélyessé válhat.”

Ha egy játékos vét egy ilyen hibát, meg lehet tanítani arra, hogy még egyszer ne tegye?

„Szoktuk mondani, hogy az igazán okos ember a másik hibájából tanul. Aki kevésbé okos, az a saját hibájából, aki meg hülye, az nem tanul semmiből. Tehát lehet hibázni, sőt, mindenki hibázik, de meg kell tanulni ezt kezelni, és tovább kell lépni, ha tényleg komolyak a célok. Legyen az válogatottság, nemzetközi karrier. Ebbe beleértem például azt is, hogy ha külföldre akarok igazolni, akkor nyelvet tanulok előtte, legalább a labdarúgás nyelvét… Vannak olyan külföldi játékosok, akik két-három hónappal az adott országba igazolás után, egy meccset követően, 180-as pulzussal már egy teljesen új nyelven nyilatkoznak. Erre fel lehet és fel is kell készülni.”

Mi a véleményed Balotelli példájáról, akit zseninek kiáltottak ki, de sosem tudta kihozni magából a legjobbat?

„Balotelli remek példa arra, amit az előbb mondtam, ő nagyon egyszerű fiú, pedig tényleg sokkal több van benne. Olyan dolgokat csinált, olyan dolgokat mond, mintha tényleg nem gondolkozna. Azért nem véletlen, hogy a világ topfutballjának tetején olyan játékosok állnak, akik nem mennek bele ilyen primitívségekbe, nem futnak bele ezekbe a kommunikációs csapdákba.”

Az itthoni képzésről azt szokták mondani, hogy egy ideig rendben van, aztán mondjuk a külföldre igazolás után kiderül, hogy nem állt rá készen fejben a játékos, majd megbukik, és karrierje végéig az NB II-ben sínylődik. Már gyerekkorban el kellene kezdeni a mentális felkészítést?

„Nem vagyok híve a túl korai kezdésnek. Teljesen felesleges egy hat-nyolc éves gyereket pszichológushoz küldeni. Persze eljön az a kor, amikor már jó ötlet lehet, tíz-tizenkettő évesen érdemes. Akkor már megvannak azok a technikák, amivel a koncentrációt, motiváltságot, ezeket a dolgokat lehet javítani, de kisgyerekeket inkább a lábtartásra és a helyzetfelismerésre kell megtanítani.”

Sok játékoson látszik, hogy fejben a többiek fölött áll, a játékintelligenciája sokkal magasabb az átlagnál, ilyen szerintem Modric, Iniesta, Pirlo. Ez tanítható, fejleszthető?

„Ehhez kell egy alapvető tehetség, fontos, hogy valaki olvassa a játékot. Persze fejleszthető is, igen. Én azt szoktam mondani, hogy a világ legjobb játékosa vagyok fejben. Olyan szinten látom a tévében is, hogy hova kéne rakni a labdákat, hogy az lenyűgöző… Nehéz kérdés azért, mert oda is kell tudni rúgni a labdát, ahova azt gondolom, persze ennek is egy része fejben dől el, de technikailag is meg kell tudni oldani. Sokan mondják, hogy a futball egy végtelenül egyszerű sport, de szerintem nagyon komplex. A mai labdarúgásban a természetes intelligenciával nem megáldott egyének nem jutnak el a topfoci szintjére. Egyszerűen érteni kell a játékot.”

Ilyen szinten már felmerül a pénz kérdése is. Lehet segíteni abban, hogy tudja kezelni az adott játékos a gazdagságot? Létezik ilyen probléma?

„Abszolút létezik. Itt is felmerül az intelligencia kérdése. Egy átlag játékos úgy tervezheti – nem Messi vagy C. Ronaldo, meg a külföldi sztárok –, hogy nagyjából 35 éves koráig játszik, és ha ügyes, akkor a felhalmozott pénzt befekteti, elrakja, spórol. Én azt látom sajnos, hogy sok játékos inkább feléli ezt a pénzt. Jön a márkás óra, az új kocsi, hirtelen jön a pénz, próbálnak alkalmazkodni azokhoz, akik már régebb óta ilyen körülmények között élnek. Az ilyen játékosok hosszútávon elvesznek, elkallódnak. Szemben azokkal a játékosokkal, akik már csak azért fociznak, mert szeretik, mert győzni akarnak, a legjobbak akarnak lenni. Nem hiszem, hogy Messi vagy Cristiano eligazolna valahova csak a pénzért. Ők azért futballzsenik, mert a korlátlan pénzforrásuk mellett is motiváltak, és csak a győzelem számít nekik. Ezt látom másképp kicsit itthon. A nagyon jól kereső labdarúgók nem motiváltak már annyira, nem látom azt, amit a nemzetközi sztárokon. Jó látni, ha egy focista imád játszani.”

Akkor a győzni akarás a legnagyobb hajtóerő a legnagyobbaknál…

„Igen, ezek a topjátékosok az edzéseken is mindent beleadnak, példát mutatnak. Minden klubnál vannak fiatalok, akiknek borzasztóan fontos, hogy lássanak ilyen tapasztaltabb játékosokat. Ezt a Fradiban is látom, a fiataloknak fontos, hogy lássák Gerát, Hajnalt az edzéseken, ahogy mindent megtesznek, fontos, hogy lássák a hozzáállásukat.”

Te mit gondolsz, a Real Madrid szintjén mennyire van döntő szerepe egy edzőnek? Én úgy vettem észre, hogy Rafa Benítezre nem néztek fel a játékosok, aztán jött Zidane és minden szinte azonnal megváltozott…

„Én azt látom, hogy a labdarúgó közösség nem túl befogadó. Amikor focistákkal dolgozom, mindig elmondom nekik az elején, hogy imádom a focit és van egy edzői licenszem, tehát meg tudjuk beszélni a mélységi indítást, lesre futtatást, ismerem a fogalmakat, értem őket, így hitelesebb vagyok. Ezek a „tanáruras” edzők szerintem kezdenek kikopni a labdarúgásból. Egy Zidane karakter a mai focistáknak sokkal hitelesebb, mint egy rendkívül felkészült, egyébként nagyon jó szakember, Benítez.”

Valószínűleg akkor Mourinhóval is ez lehetett a baj, ugye?

„Mourinho nagyon különleges személyiség. Semmi bajom nincs a Real Madriddal, de amikor ő volt a csapat edzője, akkor a Real játéka indulatokat váltott ki belőlem. Agresszív volt a csapat, a szó rossz értelmében. Mourinho nem kemény, hanem kifejezetten durva futballra kényszerítette a Realt, akik aztán teljesen megváltoztak, miután a portugál edző távozott. Rossz szemmel nézte, hogy a spanyol válogatott játékosai jóban vannak egymással. Én őt nagyon destruktív figurának tartom.”

Talán ezért nem is bírja hosszútávon egy csapatnál sem…

„Igen, ilyen állapotban nem lehetnek sokáig a játékosok. Egyszer szerveztünk egy workshopot Baján a játékvezetés pszichológiája címmel. Én vittem oda Kassai Viktor játékvezetőt, akivel sokat beszélgettem az úton. Kérdeztem a játékosokról – akkor éppen Mourinho volt a Real Madrid edzője –, azt mesélte, hogy nem tudja megmondani milyenek is igazából, mert csak 180-as pulzusnál találkozik velük. Egyszer egy Real meccs után, amit ő vezetett, egyetlen játékos ment be a bírókhoz megköszönni a közreműködést, és az Pepe volt… Ebből látszik, hogy amit a pályán kihozott belőlük Mourinho, azok nem ők voltak. Egy ideig hiteles ebben a szerepben, de aztán tovább már nem működhet a dolog.”

Az elmúlt BL-döntőben Lucas Vázquez kezdte a rúgásokat, miután az Atlético átadta a kezdés lehetőségét. A fiatal spanyol elkérte a lasztit, kijelentette, hogy ő lesz az első, majd kicsit játszadozott a labdával, odaállt és bevágta. Ez akkora önbizalmat adhatott a társaknak, hogy innen nem lehetett elbukni?

„Olvastam egy statisztikát, hogy a büntető párbajokat többségében az a csapat nyeri, amelyik kezdi. Én is a kezdést választottam volna, nem is értem az Atlético csapatkapitánya miért döntött másként. A tizenegyesekre én mindig próbálom felkészíteni a játékosokat. Azt szoktam mondani a rúgó játékosnak, hogy előre döntse el mindig, hogy hova fogja rúgni. Laposan a kapufa mellé, vagy egy kicsit megemelve, akkor szinte esélytelen a kapus. Arra próbálom őket rávenni, hogy tiszta fejjel menjenek oda, bármennyire is izgulnak. Nem szabad a kapusra nézni, mert ő próbálja megzavarni a rúgót.”

A kapusnak meg azt mondod, hogy zavarja a vele szemben állót?

„Persze, abszolút. Menjen ki, ugráljon, zavarja meg, ő is fogja meg a labdát, ami a sportszerűség határain belül belefér.”

Sokszor látom kisebb csapat játékosain, hogy úgy mennek ki a pályára a Real Madrid ellen a Bernabéuban, hogy tele van a gatya… Ez létező probléma?

„Igen, mert ők aztán tényleg nem játszanak minden nap ilyen atmoszférájú stadionban ennyi ember előtt. Egy Bernabéu vagy Camp Nou tényleg meg tudja nyomni ezeket a játékosokat.”

Mi a véleményed Cristiano Ronaldóról? Gondolod, hogy be fogja látni, ha már nem lesz hasznára a csapatnak, el tudja majd engedni azt, hogy már nem ő a vezérbika, le fog ülni a kispadra?

„Meglepne. Ő azért a jó értelemben vett nárcizmusnak az iskolapéldája, ezt most mint pszichiáter mondom. Imádja önmagát, ő egy alfahím. Ha lecserélik, nem néz rá Zidane-ra… De intelligens fazon, azt be fogja látni, ha nem tud segíteni, de azt nem tudom elképzelni, hogy csereként üljön a padon. Nem hiszem, hogy később Katarban fog bohóckodni, inkább Amerikát tudom elképzelni neki.”

Én viszont azt látom, hogy ugyanez Messiben is megvan, sőt. Ha neki nem tetszik valami a Barcánál, akkor azon változtatnak. Nem tetszett neki, hogy Ibra sok gólt lőtt, mennie kellett. Nem tetszett neki, hogy a szélen játszott, visszament középre. Ha nem tetszik neki az edző, akkor mennie kell. Tehát ott meg ő a vezér, kicsit még talán egészségtelenebb módon is… 

„Igen, pedig két teljesen különböző személyiségnek tűnnek, és két különböző figura is. Azt gondolom, hogy C. Ronaldo sokkal több energiát fektetett bele a fociba, annak köszönheti, hogy ma itt tart.  Persze vannak olyan adottságai, amik vele születtek, amit nem lehet tanulni, de rengeteg plusz energiát, munkát fektetett a karrierjébe.”

Sokszor lehet látni a Real játékosain, hogy egy kemény BL-meccs után ha el kell utazni egy Eibarhoz vagy Betishez a bajnokságban, akkor mintha nem lenne meg a kellő motiváció. Létezhet ilyen probléma, fent lehet tartani ezt a győzelmi vágyat a kisebb bajnokikon is?

„Nekik egy ilyen BL-meccs után, mint most a Napoli volt, egy Espanyol az rutinfeladat. Ilyenkor, ahogy láthattuk is az Espanyol ellen, rengeteg olyan játékos kapott lehetőséget, akik a Napoli ellen nem. Zidane rotált, akik pedig megkapták a lehetőséget, éltek vele. Így lehet tovább vinni meccsről meccsre a motivációt…”

A Barcelona nemrég 4-0-ra égett meg a PSG otthonában, ezek után a második meccsen szinte esélyetlen a fordítás. Hogy lehet erre felkészíteni a játékosokat? El kell engedni a párharcot, vagy ki kell menni és megtenni mindent?

„Nekem van egy olyan érzésem, hogy rúgunk az első félidőben két gólt, aztán a másodikban is, és a hosszabbításban még egyet… Szerintem edzői szempontból ez könnyű feladat. Mit lehet mondani? Ha a Barca rúg egy vagy két gólt, akkor is a józanész azt mondja, hogy a PSG meg tudja oldani. Kicsit faragják majd Messiéket, elveszik a kedvüket, aztán elcsordogál a meccs. Szurkolóként persze bízom a fordításban.”

Sokaknak furcsa volt, amikor először úgy beszéltem a Real Madridról, hogy a „csapatunk”, „győztünk hétvégén”, „gólt lőttünk”… De úgy hallom, te is így fogalmazol. Ez a szurkolói lélektan is nagyon érdekes ennyi kilométer távlatából…

„Igen, én is a csapat tagja vagyok… Nekem úgy kezdődött, hogy 17 évesen Barcelonában voltam nyaralni. Beleszerettem a városba. Nagyon tetszett minden, a város kapcsán szerettem bele a csapatba. Így lettem szurkoló, azóta pedig minden évben megyek oda, lehetőség szerint meccsre is. Ha nincs meccs, stadiontúrára is megyek, nem mintha nem lettem volna már ott hússzor… Ez tényleg egy szerelem.”

A Real Madrid 3-1-re verte a Napolit a BL-ben. Köztudott, hogy a Napoli hazai közönsége elképesztő. Mennyit számíthat egy profinak ez a fajta szurkolás, a hangulat, az ilyen atmoszféra? Ki kell, ki lehet ezt zárni?

„Nem lesz könnyű meccs. De abban nem hiszek, hogy egy stadion hangulata két gól különbséget jelentene a Real Madriddal szemben. Nem gondolom, hogy kiesik majd a Real, sőt azt sem, hogy kikap. Profi játékosokról beszélünk, nem lesz rájuk hatással ez a fajta hangulat.”

Az is sokszor hangoztatott frázis, hogy „egy meccs lélektana”. Vezetést szerez egy csapat vagy fordít, éppen a legjobb lélektani pillanatban lő gólt: a félidő végén, a meccs végén, esetleg a hosszabbításban. Jó példa erre a nemrég lejátszott Manchester City – Monaco mérkőzés, ahol aztán tényleg minden megtörtént…

„A labdarúgást egyéniségek játsszák, illetve a jó labdarúgást… Az a csapat tud egy általad említett meccset így lehozni, ahol a meghatározó egyéniségek jól alkalmazkodnak a folyamatosan változó viszonyokhoz és magukkal tudják vinni a közkatonákat. Amikor Agüero vagy Falcao elkapja a fonalat és a többiek ezt érzik, akkor a csapattársak beállnak mögéjük. Követik az adott vezért, aki aztán képes szinte transzba ejteni a társakat. Az is érdekes kérdés, hogy ki a vezér. A Real Madridban Ramos, a kapitány az. Minden csapatba kell, hogy legyen egy vezéregyéniség. Szerintem a City jobban mozgósította a vezéreit, mint a Monaco…”

Végezetül, mi a véleményed a pszichológus, a mentális felkészítő szerepéről egy csapat mellett? Teljesen elengedhetetlen? Már az öltözőkben is ott kellene lenniük a meccsek alkalmával?

„A mi szerepünk nem a meccs előtti percekben van. Az edző és a csapat helye, ideje a kezdés előtti időszak. Én nem is szoktam akkor jelen lenni. Az egy zárt burok. A mentális felkészítő szerepe a háttérben van. Van szerepünk, tudunk segíteni, tudunk ártani is, de mindenképpen a háttérben kell dolgoznunk. Az a mentális felkészítő, aki ennyire előtérben van, nagyon előretolja magát, az számomra hiteltelen. Nem vagyunk mindenhatóak…”

További hírek:
Bezárás