A Realmadrid TV új műsort indított, melynek első vendége Dani Carvajal volt, a teljes interjú:

„Nagyon érzelmes nap volt, amikor visszatértem a Real Madridba és bemutattak engem, különösen, mert a családom is jelen volt. Nagyon szerencsés vagyok, arról álmodtam, hogy ebben a csapatban játszom. Emlékszem, gyermekkoromban a tanítás 9:30-kor kezdődött, én pedig fél órával korábban bementem csak azért, hogy focizhassak. Az ebédszünetet sem az ebédlőben töltöttem, mindig játszani szerettem volna”.

Tanulmányok: „A szüleimnek sokat köszönhetek, nagyon fiatal korom óta olyan értékeket tanítottak nekem, amik segítettek nekem abban, hogy iskola után otthon a házi feladatomat is megcsináljam, és eddzek is, mindent nekik köszönhetek. Emlékszem egy angol vizsgámra, azt mondtam édesanyámnak, hogy meglett, minden tökéletes volt. Megjött az eredmény, 10-ből 9,75-ös volt, és sírva fakadtam, mindig is utáltam veszíteni”.

A térdvédőkről: „Korábban térdvédőben játszottam, mert mindig beütöttem, és végül édesanyám vett nekem ilyet a focihoz”.

Első csapata, az ADCR Leman’s: „Nagyon nagy volt a verseny, én voltam az egyedüli védő és nagyon komolyan vettem a mérkőzéseket. A szüleim az egyik napon nagyon mérgesek is voltak rá, amikor az ellenfelünk egyenlített ellenünk, én pedig levonultam a pályáról és azt mondtam édesapámnak, hogy megyünk haza. Azt válaszolta nekem, hogy ha játszani nem is akarok, de maradunk, és végignézzük a meccset. Ez volt életem egyik legjobb leckéje”.

Első látogatása a Bernabéuba: „Emlékszem az első alkalomra, amikor meglátogattam azt a stadiont. A szezonbérletünk nagyon magasra szólt, meg is szédültem tőle. Gondoltam rá, hogy egyszer talán ott lehetek majd a pályán”.

Az első meccs a Real Madridban: „Nagyon különleges nap volt az a számomra, akkor volt a klub alapításának századik évfordulója, és emiatt egy különleges mezt is kaptam akkor. Azt mondták, hogy próbajátékom lesz a Real Madridnál, csodálatos nap volt. Az első meccsem után leigazoltak”.

A valdebebasi edzőközpont alapkövének letétele: „Azon a héten tudatták velem, hogy én lehetek majd ott. A harmadik voltam a kapitányi rangsorban az Alevín A korosztályos csapatban. Hívhattak volna akárkit a Castilla keretéből. Nagyon ideges voltam, nem igazán tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Gyorsan letettem, és elmentem”.

Felemelkedés a Castillában: „Két évet töltöttem el abban a csapatban, és ami az öltözői hangulatot illeti, az volt akkor életem legjobb időszaka. Nagyon jóban voltunk egymással, és ez a pályán is megmutatkozott”.

Nem jött össze az előszezon a Real Madriddal: „Volt egy hétvége, amikor pár haverommal elmentünk strandolni, és a vízben valami belém vágott, a sebet négy vagy öt öltéssel kellett összevarrni. Miközben kezelték a sebet, én már tudtam, hogy nem fogok tudni a csapattal utazni. Szomorú időszak volt az nekem, mert régóta vártam már a debütálásomra, és így ez még tovább váratott magára. Nagyon nehéz volt, hogy már tíz éve a klubnál voltam, a Castillában gólokat szereztem, gólpasszokat adtam és jól teljesítettem. Abban a hitben voltam, hogy ha meghosszabbítom a szerződésemet, akkor lesz majd lehetőségem játszani a felnőtt csapatban. És akkor jött a hír, hogy van egy lehetőség Németországban. Azt mondtam, hogy mennék én, de csak akkor, ha játszhatok is. Erre azt a választ kaptam, hogy azt előbb ki kell érdemelni”.

A Németországban eltöltött idő: „A legnehezebb része az egésznek az volt, amikor el kellett búcsúznom a szüleimtől. Úgy döntöttem, hogy Düsseldorfban fogok élni, mert van ott egy régi barátom, és így nem lettem volna egyedül. Emlékszem egyszer a barátaim meglátogattak, és mindannyian a kicsi házamban voltunk bezsúfolva, aztán elvittem őket egy helyre, ahol tudtam, hogy felszolgálnak paellát”.

Visszatérés Madridba: „Figyeltek engem innen, és nagyszerű munkát végeztem. Emlékszem rá, amikor elmentünk vacsorázni a klub képviselőivel, ahol érvényesítettük a visszavásárlási záradékot. Fülig ért a szám. Nem gondoltam volna, hogy a bemutatásom napja majd olyan nehéz lesz, de ez egy érzelmes pillanat, különösen úgy, hogy a családom is jelen volt. Végtére is, ők azok, akik segítettek nekem elérni az álmomat. Klisének hangzik, de nagyon szerencsés voltam, mindig is álmom volt, hogy egyszer itt játsszak”.

A 2014-es spanyol kupa serleg: „Ez volt az első trófeám, tökéletesen emlékszem Bale futására. Az első trófea, méghozzá a Barcelona legyőzésével… Nem is kívánhatnék többet”.

Emlékezés elhunyt nagyapjára: „Nehéz időszakban vagyunk, nagyapámat néhány hónapja már intenzíven ápolták, láttam, hogy édesapám hogy szenved miatta. Ez az élet része. Egy nappal a Valencia elleni mérkőzés előtt halt meg, az edző megkérdezte tőlem, hogy tudok-e játszani. Azt mondtam, hogy természetesen tudok. Soha nem felejtem el azt az egy perces csöndet a Bernabéuban”.

A lisszaboni Bajnokok Ligája döntő: „A kilencvenharmadik perc létfontosságú volt, és szerintem onnantól kezdve már miénk is volt a trófea. Emlékszem, hogy sírtam. Teljesen kiürült az elmém, látod ezt a sok szurkolót, a családodat… Szerintem semmi nem fogható az ember első Bajnokok Ligája serlegéhez, a Real pedig tizenkét évet várt rá, hogy újra a magasba emelhessék ezt a trófeát. A két évvel későbbi milánói döntőre próbáltam összedrótozni magamat, de minden passznál fájdalmat éreztem. A tizennyolcadik percben éreztem már, aztán a második félidőben már nagyon kellemetlen volt, és nem akartam önző módon a pályán maradni. Éreztem, hogy Danilo jobb munkát tud végezni majd. Sajnáltam, hogy le kellett jönnöm a pályáról, de a labdarúgás mindig ad egy második esélyt, az UEFA Szuperkupát végig játszottam, amúgy egy lyukas cipővel, mert volt egy hólyag a lábamon. A meccsen végül gólt is szereztem”.