Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-04-27 16:50 Realista24 somosinvictos.com
Messi: „Csak Zidane-tól kértem, hogy cseréljünk mezt, soha senki mástól” Nyilatkozatok

Az olyan világsztárok élete, mint Cristiano Ronaldo vagy éppen Lionel Messi, a szemünk előtt zajlik, mégis nagyon keveset tudunk a szokásaikról, babonáikról vagy éppen a nézeteikről. Most az FC Barcelona csillagának egyik titkáról hullt le a lepel, amit éppen maga az érintett rántott le.

Az ősi rivális katalán egyesület tízese elmondása szerint a múltban soha nem kérte el egyetlen mérkőzés után ellenfelének a mezét, és nem is kíván változtatni ezen a szokásán. Egy alkalommal azonban kivételt tett, se előtte, se azóta nem történt ilyen. „Nem szoktam mezcserét kérni” – mondta Messi az Invictosnak, majd folytatta. „Csak egyszer történt ilyen…Zidane-ét kértem el.”

Messire fiatalabb korában, amikor még nem volt Aranylabdája, nem döntötte meg szinte az összes létező rekordot, sem volt jellemző az, hogy elkérje az ellenfelei mezét egy-egy meccs után. Egyetlen kivétel akadt karrierje során, mégpedig egy El Clásico után. Azonban nem ez volt az egyetlen, hogy Real Madrid játékossal cserélt mezt, azonban még őt is meglepte, hogy Guti is elkérte tőle a mezét.

„Guti odajött és elkérte. Elkérte akkor is, amikor a Camp Nouban játszottunk, és amikor náluk, a Bernabéuban találkoztunk, mind a két meccsen” – mondta Messi. Természetesen az ellenfelek általában szeretnék megkaparintani korunk egyik legjobbjának mezét egy-egy meccs után, azonban az argentin játékosnak erre is van egy íratlan szabálya. „Nem kérem el senki mezét, de ha valaki elkéri tőlem, akkor ha van honfitársam a pályán, akkor vele cserélek. Ha nincs és más elkéri, akkor természetesen cserélek vele, de ha nem kéri el senki, akkor én nem keresek partnert.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend