Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-05-10 23:51 Realista24 marca.com
Marcelo: „Nem féltünk, mert mi vagyunk a Real Madrid” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

A Real Madrid vereséget szenvedett ugyan az Atletico Madrid ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, de mégis Sergio Ramosék készülhetnek a június harmadikai cardiffi döntőre. A mérkőzés gólszerzője Isco, és a csupaszív madridista balbekk, Marcelo is értékelte a látottakat.

Marcelo

Az Atleti elleni győzelem: „Kaptunk két gólt, de a végén mi voltunk a jobbak. A mérkőzés elején gólt kaptunk, amit el szerettünk volna kerülni, és tudtuk, hogy így nehéz lesz, de képesek voltunk kontrollálni.”

Félelem: „A mérkőzés alatt egyszer sem féltünk. Mi vagyunk a Real Madrid. Most ideje a bajnokságra koncentrálni, mivel csak fontos mérkőzések vannak előttünk. Minden összecsapás egy döntő számunkra.”

Karim Benzema: „Benzema egyszerűen varázslatos, egy nagyszerű játékos, aki segítette a csapatot a jó játékával.”

A szurkolók támogatása: „Boldogok vagyunk, mert ezen a pályán nagyon fontos volt a szurkolás, amit folytatniuk kell, mert ez segít minket a mérkőzések alatt.”

Isco

A meccs: „Rosszul kezdtük el a mérkőzést, de a gólunkkal összetörtük őket. Megnehezítették a dolgunkat, de ez kell ahhoz, hogy bajnok legyél. Kár a két korai bekapott gólért a meccs elején, de folytattuk és bebizonyítottuk, hogy mi voltunk a jobbak ma este. Az edző dönti el, hogy ki játszik és ki nem, én egyszerűen csak boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

A gólja: „A gólom Benzema erőfeszítésének köszönhető, aki több Atleticós védőt is kicselezett. A találat levegőt adott nekünk.”

A szurkolók: „Ki akartunk menni még egyszer a szurkolókhoz megköszönni a biztatást, akik az esőben énekeltek nekünk.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend