Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-07-20 13:53 e.gergo realmadrid.com
Ceballos: „Egészen fiatal korom óta az volt az álmom, hogy egyszer itt játszhassak” Nyilatkozatok

A Real Madrid otthonában, a Santiago Bernabéu stadionban a mai napon, kora délután mutatták be hivatalosan is a nagyközönségnek a csapat új igazolását, Dani Ceballost, aki a Real Betisből érkezett, és hat szezonra szóló szerződést írt alá a madridiakkal. A mai bemutatásán jelen volt természetesen a klub elnöke, Florentino Pérez is, és Ceballos maga is nyilatkozott a sajtó munkatársainak, valamint üzent a Real Madrid szurkolóinak.

Dani Ceballos a mai napon a Santiago Bernabéu elnöki termében ünnepélyes keretek között aláírta hat évig szóló szerződését, és Florentino Pérez elnöktől megkapta a nevével és a 24-es számmal ellátott mezét is. A sajtótájékoztatót a klub elnöke nyitotta meg, majd a csapat új szerzeménye is köszöntötte a szurkolókat néhány szóban.

Florentino Pérez „Dani Ceballos, üdvözlünk téged és családodat a Real Madridnál. Közeledünk az új szezon kezdetéhez, és lassan, de biztosan kezd összeállni a jövő évi keretünk is. A szurkolók mindig a legjobbakat akarják látni nálunk. Csodálatos szezonon vagyunk túl, többek közt élvezhettük a címvédést a Bajnokok Ligájában, megünnepelhettük 33. bajnoki címünket, a Klubvilágbajnokságon aratott győzelmet. Ezeknek a közelmúltbeli sikereknek is inspirálnia kell bennünket arra, hogy még több trófeát nyerjünk. A Real Madridnak továbbra is az a célja, hogy tovább növelje örökségét. Fantasztikus keretünk van, talán a klub történelmének eddigi legjobbja, és az edzőnk, Zinedine Zidane is tökéletesen képviseli az értékeinket. Mind ő, mind pedig a játékosok tisztában vannak vele, hogy mit is jelent képviselni ezt a klubot”.

„Hatalmas felelősségünk van. Világszerte szurkolók milliói akarnak több és több trófeát ünnepelni a csapattal, ezért a mi munkánk pedig az, hogy a lehető legjobban megerősítsük a keretünket, hogy ezzel beteljesítsük a szurkolóink álmait. Ma is ezért vagyunk itt, hogy bemutassunk egy új játékost, aki ehhez a munkához fog hozzájárulni. Egy olyan labdarúgó, aki most is csillog, de aki a klub jövőjében is nagyon fontos szerepet fog játszani. Egy olyan embert üdvözlünk ma, aki tudja, mit jelent a kemény munka. Alázatos és nagyon tehetséges, és most választották meg az U21-es Európa-bajnoki torna legjobb játékosának”.

„Üdvözlünk Dani, a leigazolásod egyik fontos kulcsa az volt, hogy milyen nagyon is akartad ezt a mezt viselni. Nagyon sok csapat akart volna megszerezni téged, de te ebben a stadionban akartál sikereket elérni, ezt a klubot választottad. A legjobb formádat kell itt nyújtanod, dolgoznod és harcolnod kell most, és a jövőben is. Az álmod ma elkezdődik. Megkaptad a mezedet, ezt a klubot választottad, és hatalmas felelősséged van azért, hogy minden mérkőzésen minden tőled telhetőt beleadjál ezért a csapatért, az utolsó percig. Dani, gratulálok neked, családodnak és barátaidnak, és üdvözöllek téged a Real Madridnál”.

8ea253cb-0473-41c2-93ba-e50c56ad953e_1000k – Streamable

Dani Ceballos „Szép napot mindenkinek. Szeretném megköszönni az elnök úrnak a bizalmat, amit az elejétől fogva tanúsított felém. Meggyőzött engem arról, hogy a Real Madridnak én kellek, én pedig nem is tudtam volna nemet mondani erre az ajánlatra, hiszen egészen fiatal korom óta az volt az álmom, hogy egyszer itt játszhassak a Real Madridban. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak is, akik mindig mellettem vannak, és akiknek hatalmas szerepe van abban, hogy a pályafutásom most ott tart, ahol. Mindent bele fogok adni ezért a címerért, minden meccs utolsó percéig. Szeretnék történelmet írni ezzel a csapattal. Hala Madrid!”

A gyors nyilatkozatok után Ceballos az öltöző felé vette az irányt, ahonnan a Santiago Bernabéu stadion gyepére sétált ki, hogy a kilátogató szurkolóknak is megmutathassa magát. A stadionban való bemutatkozás után a Real Madrid új szerzeménye már egy hosszabb sajtótájékoztatót is tart majd, kövessetek bennünket, hogy arról is az elsők között értesülhessetek.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend