Marcelo ebben az évben eddig 11 gólpasszt adott.

Évről évre, szezonról szezonra bizonyítja a brazil védő, hogy posztján ő a legjobb a világon, és a Real Madridban is hatalmas szerepet tölt be, ami a sikereket illeti. A védekezés mellett a támadásokban is döntő szerepe van. Annak ellenére, hogy “papíron” védő, folyamatosan ott van a legjobbak között, ami a gólpasszokat illeti. Ha a 2017-es évet vizsgáljuk, akkor Marcelo a legjobb: 11 gólt készített már elő. Őt Carvajal követi a rangsorban, 8 gólpasszal, majd Kroos (7) és Isco (6) következik.

A brazil játékos első gólpasszát még januárban adta, a Granada ellen. Azóta még hét előkészítése van a ligában, kettő a Bajnokok Ligájában és egy a Spanyol Szuperkupában. Az egyik legemlékezetesebb a BL-döntőn adott gólpassza, ami után Asensio lőtte be a Real Madrid újabb gólját.

Cristiano Ronaldo köszönheti a legtöbbet brazil társának. A portugál támadó ugyanis négy gólt lőtt Marcelo előkészítései után ebben az évben. Utána jön Benzema, két góllal, az utolsó éppen a Barcelona ellen, a Spanyol Szuperkupa meccsen volt. Ez a gólpassz, és a liga első fordulójában a Casemirónak adott labda, az a két gólpassz, amelyet a brazil az új szezonban osztott ki társainak. Hamarosan pedig folytathatja a jó sorozatot, hiszen lassan felépül sérüléséből, és újra Zidane rendelkezésére áll.

További hírek:
Bezárás