Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-11-28 09:09 Tromposch Ádám madridom.hu
Stílusosan a legjobb 16 között? Előzetes: Real Madrid – Fuenlabrada Spanyol Kupa

A Real Madrid kedd este hazai pályán fogadja a Fuenlabrada együttesét a Spanyol Kupában.

Az első mérkőzésen szinte minden eldőlt, hiszen a „királyi gárda” 2-0-ra nyert idegenben, így nagyon nehezen képzelhető el olyan forgatókönyv, ami nem a Real Madrid továbbjutását jelentené. Azon a találkozón a vendég együttes két gólját Asensio és L. Vázquez szerezte, mindkét találat büntető után született, mindkettő a mérkőzés második félidejében.

Vallejót azon a találkozón kiállította a játékvezető, így ezúttal biztosan nem lehet ott a csapatban, ahogy Asensio sem, aki kisebb sérüléssel bajlódik. Rajtuk kívül Ramos biztosan nem játszik, hiszen kár lenne kockáztatni a játékát egy ilyen mérkőzésen, illetve Lucas játéka is kérdéses, miután a Málaga elleni bajnokin kapott egy rúgást a lábára, így ő sem teljesen 100 százalékos. Rossz hírek tehát továbbra is vannak a kerettel kapcsolatban.

De most foglalkozzunk inkább a jó hírekkel. Gareth Bale hosszú idő után visszatérhet a csapatba, olyannyira, hogy akár kezdőként is lehetőséget kaphat. Arról persze még kevés információ van, hogy a kondija pontosan milyen állapotban van, de a lényeg, hogy a walesi szélső ott lesz a meccsen. Zidane így beszélt a mérkőzés előtt játékosa állapotáról: Bale készen áll, és azt tervezzük, hogy játszik is a meccsen. A mérkőzés persze majd megmutatja, hogy pontosan milyen szerepe is lesz. Nem tudom még megmondani, hogy mennyi időt lesz a pályán.”

További jó hír, hogy Keylor is kaphat egy kis meccsterhelést, ami Casilla hétvégi teljesítményét nézve még jobban hathat a csapatra, hiszen nem túl biztos pont a spanyol a védők mögött. A legjobb hír pedig talán az, hogy Kovacic is felépült, Zidane pedig azt tervezi, hogy a horvát középpályás végig fogja játszani a találkozót. Kovacic képességeivel mindenki tisztában van, elképesztő dinamikája van, jól cselez, jól lő, ha pedig a fizikai állapota is kifogástalan, akkor hatalmas segítség lehet a szezonban.

A Fuenlabrada egyébként az odavágó óta kitűnő formában van: 4 győzelmet és 2 döntetlent számlál azóta. Érdekesség, hogy az elmúlt hétvégén éppen Fuenlabrada – Real Madrid Castilla mérkőzés volt a 3. ligában, ami 0-0-s döntetlennel ért véget. Ettől függetlenül a Real Madrid aktuális ellenfele továbbra is vezeti csoportját ligájában, és mindenképpen a feljutás a célja a szezont illetően, valamint egy jó meccs a Bernabéuban, amikor az egész világ figyel rájuk.

Zidane a frissen felépült játékosok mellett fiatalokat is bevet majd. A védelem közepén rögtön újoncot is avathat, ugyanis Ramos sérülése és Vallejo eltiltása miatt ez egy nagyon szűkös pozíció, ám ha nem akar kockáztatni, akkor a Nacho – Varane páros állítja oda. Reméljük, hogy a fiatalok, valamint a végre több lehetőséget és végre perceket kapó játékosok mint Theo, Ceballos, Mayoral bizonyítani tudnak, és azért elraknak pár gólt a 3. ligás ellenfélnek, ezzel bebiztosítva a legjobb 16 közé jutást a Spanyol Kupában.

Mérkőzés: Real Madrid – Fuenlabrada Versenysorozat: Spanyol Kupa, 16 közé jutásért, visszavágó Kezdőrúgás: 2017.11.28. (kedd) 21:30 Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu TV: DigiSport1 (élő)

A várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Keylor; Achraf, Nacho, Varane, Theo; Ceballos, Kovacic, M. Llorente; L. Vázquez, Mayoral, Bale.

Fuenlabrada: Codina; Iribas, Cata Díaz, Armando, F. García; Quero, Milla, M. Ángel, H. Fraile, Dani Fernández; Dionisio.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend