Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-12-08 14:00 Realista24 as.com
Zidane: „Bale holnap sem lesz velünk” Nyilatkozatok

Holnap kora délután hatalmas feladat vár a Real Madridra, mégpedig az, hogy hazai pályán, a Santiago Bernabéuban legyőzzék a Sevilla csapatát, akivel jelenleg azonos pontszámmal, a bajnokság negyedik és ötödik helyén tanyáznak. Mindezt úgy, hogy például Casemiro, Ramos, Varane és Bale sem áll Zidane rendelkezésére. A csapat ma átesett az utolsó átmozgató edzésen, Zidane pedig a következő gondolatokat osztotta meg a sajtó munkatársaival.

Eduardo Berizzoról, aki súlyos betegségben szenved

„A klub teljes egészének nevében egy nagy ölelést küldök neki, nem gondolom, hogy holnap ott lehet velünk a pálya szélén.”

Dani Carvajal eltiltásáról

„Nem tudják bizonyítani, hogy szándékosan szerezte a sárga lapot. Nem gondolom, hogy direkt csinálta. Nem ez volt a szándéka, fellebbezni fogunk és remélhetőleg helyt adnak neki, és velünk lehet majd a mérkőzésen. Nem lenne tisztességes velünk szemben, ha nem.”

Mit gondolsz, meddig lesz Cristiano a Real Madridnál?

„Örökre. Mindig ugyanaz a kérdés, de úgy vélem, hogy itt fogja befejezni a pályafutását. Boldog a Real Madridnál, a világ legjobb klubjában van, efelől nincs kétség.”

Most nyerte meg az ötödik Aranylabdáját, mit lehet még róla mondani?

„Ahogy említetted is, nagyon sok mindent mondtak már róla, elfogytak a jelzők, amivel jellemezni lehetne őt. Egy játékos eltölthet itt akár 15 évet is, de nem fogja elérni azokat a dolgokat, amiket Cristiano igen. Történelmet írt a klubbal, és remélem, hogy folytatódik ugyanabban a mederben, amíg vissza nem vonul innen.”

Üzenet a Bernabéu közönségének

„A szurkolók nagyon fontosak, szeretnék nekik üzenni. A holnapi nap nagyon fontos lesz számunkra, és ezért szükségünk van rá, hogy mögöttünk álljanak. Azt akarjuk, hogy jöjjenek ki a meccsre, és segítsék a csapatot az első perctől az utolsóig.”

Jesús Vallejo tud játszani holnap?

„Jesús velünk lesz, rendben van.”

Raphael Varane sérülése

„Semmi komoly. Holnap nem lesz ott a csapattal, de a Klubvilágbajnokságra utazik velünk.”

Ez a Real Madrid azért mutat más képet, mint a tavalyi, mert olyan sok kupát nyertek és egy kicsit hátradőltek?

„Egészen biztosan nem erről van szó. Néha előfordul, hogy a játékosok sem tudják a legjobbjukat hozni. Mindig a legjobb formában akarnak lenni, de ez nem mindig lehetséges. Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, de nem arról van szó, hogy ne akarnák.”

Cristiano a történelem legjobbja?

„Igen. A számok magukért beszélnek, szóval igen, így gondolom.”

Ki a jobb? Cristiano vagy Zidane? 

„Én, egyértelműen (nevet). Tudjátok, hogy mit gondolok, ő messze jobb nálam, de nekem is jó karrierem volt.”

Gareth Bale készen áll a holnapi meccsre?

„Ő még csak ma tudott velünk edzeni rendesen. Így nem, nem lesz ott velünk holnap, de az a tervünk, hogy a Klubvilágbajnokságra velünk utazik, és majd meglátjuk, hogy tud-e játszani az első mérkőzésen.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend