Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-02-11 05:12 e.gergo realmadrid.com
Ramos: „Semmit sem érnénk a szurkolók nélkül, és szerdán szükségünk lesz a segítségükre” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

A Real Sociedad elleni mérkőzés után Sergio Ramos és Dani Carvajal is nyilatkoztak.

Sergio Ramos „Semmit sem érnénk a szurkolók nélkül, és szerdán szükségünk lesz a segítségükre, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfelünkre. Ha egy csapattársunk bármikor rossz fogadtatást kap, az mindenkit érint a csapatban. A tőlünk telhető legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk, ezt kérik tőlünk a szurkolóink. A labdarúgás az intenzitásról és a megfelelő hozzáállásról szól, és ezeket soha nem szabad elengednünk. Ugyanígy kell majd játszanunk szerdán is.”

„A csapat az első perctől kezdve játszani akart, nyomást gyakoroltunk és el akartuk venni a labdát az ellenféltől, az ő térfelükön tartani azt. Jól érzékeltem a csapatunk intenzitását, és jól ment ma a gólszerzés is. Az első félidőben jó előnyre tettünk szert. Az első félidőben nyújtott teljesítményünk után, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam a szerdai meccsre. Nem tudtuk ugyanazt az intenzitást tartani kilencven percen keresztül, egyszerűen meg kellett szereznünk ezt a győzelmet, hogy magabiztosabbak legyünk a PSG elleni meccsre.”

Dani Carvajal „Nagyon fontos győzelem volt ez a PSG elleni meccshez közeledve. Szükségünk volt egy ilyen teljesítményre egy kulcsfontosságú meccs előtt. A szerdai összecsapásra jó érzésekkel érkezünk. A Bajnokok Ligájában van esélyünk nyerni, és küzdeni fogunk, mindent bele fogunk adni, hogy hazahozzuk azt a trófeát.”

„Világos volt részünkről, hogy mindent bele fogunk ma adni a győzelemért, és hogy nyomást gyakoroljunk rájuk. Szerdán igyekszünk majd kezdeményezni a meccsen, csak úgy, mint ahogyan ma is tettük. Kiegyensúlyozott összecsapás lesz majd, ami 180 percig tart, és a továbbjutásért dolgozunk. Nem érdekelnek minket a meccs előtti jóslatok. Ez a sport a foci, mi pedig a Real Madrid vagyunk.”

„A kezdő tizenegynek keményen kell dolgoznia, küzdenie kell és mindent bele kell adnia ezért a mezért, függetlenül attól, hogy milyen felállásban lépünk pályára. Cristiano Ronaldo nagyon fontos játékos számunkra, és jó, hogy az önbizalma növekedett ma, reméljük szerdán újabb mesterhármast szerez majd.”

„Nem szép, ha kifütyülnek egy játékost, de Benzema egy olyan játékos, aki képes minden ilyesmitől elvonatkoztatni, ha a pályán van. Nagyon fontos számunkra, ő a mi kilencesünk, és biztos vagyok benne, hogy sok gólja lesz majd.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend