A PSG elleni Bajnokok Ligája párharc előtt Keylor Navas is beszélt az esélyekről.

A Real Madrid kapusa a következőket mondta el a találkozóról:

“Szép meccs lesz, olyan, amelyen minden futballista szeretne pályára lépni. Különleges lehetőség ez számunkra, amit szeretnénk megragadni. Tudjuk, hogy remek csapattal állunk szembe, de megteszünk minden tőlünk telhetőt, hiszünk magunkban. Otthon kezdünk, a szurkolóink mögöttünk állnak, velünk lesznek, kimegyünk majd, és beleadunk mindent.”

“Amikor két ilyen csapat néz farkasszemet egymással, akkor igazán kicsi dolgok döntik el a párharcot. Mindkét klubnak megvan a stílusa, az nyer majd, amelyik jobban figyel a 90 perc során, és amelyik kevesebb hibát vét. Keményen fogunk dolgozni, hogy az első meccsen előnyt szerezzünk, kihasználjuk az ellenfél hibáit, kihasználjuk a lehetőségeinket. De ehhez az kell, hogy a védekezés és a támadás során is végig teljesen koncentráltak legyünk.”

“Jól érzem magam, az egészségemmel sincs semmi gond, és ez a legfontosabb. Ebben a szezonban volt pár rossz és jó pillanatunk is. Ez a foci része. Mentálisan azonban erősek vagyunk, és tudjuk, hogy még előre tudunk lépni.”

“A Bajnokok Ligája megnyerése egy folyamatos álom. Ezt a sorozatot igazán különleges megnyerni, igazán nagy megtiszteltetés, ha felemelhetjük ezt a trófeát. Nincs nagyobb motiváció annál, mint azzal a tudattal pályára lépni, hogy újra nyerhetünk a végén. Ezért pedig a végsőkig harcolni fogunk.”

“Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy a Real Madridban játszom. Az álmom valóra vált, és már meg is nyertem ezt a sorozatot. Emlékszem a bemutatásom napjára, az itt megnyert trófeákra… Ezek az érzések örökké velem lesznek.”

Szeretnéd, ha saját véleményed is megjelenne nálunk? Kattints ide és tudj meg többet
További hírek:
Bezárás