Ma este 20:45-től minden fociszerető szempár figyelme a Santiago Bernabéura fog figyelni, még akkor is, ha antimadridistákról van szó, sőt! Az egész világ várja a Real Madrid bukását, szeretnék látni, ahogy a Paris Saint-Germain felnyársalja Ramosékat.

És itt menjünk is a dolgok elejébe. Ha esetleg a blancóknak nem sikerül a győzelmet megszerezniük – márpedig olyan nincs és nem létezik – akkor örömmel vennénk, ha nem szabadulnának el az indulatok és nem kiabálnának kígyót-békát a madridisták arra a csapatra, amelyik néhány hónapja még történelmet írt. Egyrészt még lesz egy visszavágó, másrészről pedig minden tiszteletet megérdemel az első címvédő csapat.

Zinedine Zidane ma estére az egész keretet nevezte a mérkőzésre, azonban nagy kérdés(?), hogy milyen kezdőt fog a pályára küldeni, illetve kik ülhetnek le a padra, hogy idővel beszálljanak a mérkőzésbe. A legvalószínűbb az, hogy Navas előtt a Nacho, Ramos, Varane és Marcelo négyes fogja alkotni a védelmet. Előttük a Modric, Kroos, Casemiro hármas feladata lesz, hogy „megöljék” a párizsi csapat játékát és jobbnál jobb labdákkal szolgálja ki a Bale, Benzema, Ronaldo hármast. Az egyetlen furcsaság az, hogy Isco a hétvégén nem volt kezdő, így még megtörténhet az a csoda, hogy Bale vagy Benzema helyett a spanyol játékos kap majd kezdőként lehetőséget.

Ha valaki a PSG-ről beszél, akkor az embernek egyből akarva-akaratlanul a félelmetes támadósoruk ugrik be először. Cavani, Neymar, Mbappé mondhatni rettegésben tartja egész Európát, igaz, komoly ellenféllel eddig csak egyszer találkoztak, és rögtön ki is kaptak a Bayern Münchentől. A három játékos közül elég lenne egy-egy is, hiszen mindannyian kimagasló minőséget képviselnek, de a Real Madrid védőinek várhatóan egyszerre kell szembenézniük velük, és akkor még Di Maríát nem is említettük. Egy szónak is száz a vége, a Királyi Gárda védelmére a szezon eddigi legnehezebb feladata vár, azonban nem csak a négy védőn fog múlni az, hogy sikerül-e megállítani a PSG ostromait, hiszen a focit még mindig 11 játékos játssza.

Az elmúlt hetek eredményeit megvizsgálhatjuk ugyan, de csak annyit fogunk látni, hogy Neymarék uralják a francia bajnokságot, a Real Madrid pedig azon a hullámvasúton ül, amelyre a szezon elején felült. A Paris Saint-Germain célja egyértelmű; üzenni akarnak a világnak, hogy a „vásároljuk fel a legjobbakat bármi áron” projekttel is lehet sikereket elérni. És nem is lehetne erre tökéletesebb alkalmat választani, mint egy Real Madrid elleni párharc. Ronaldóék is egyértelművé szeretnék tenni, hogy ugyan több sebből véreznek, de még mindig ők Európa Királyai.

Hasta el final, Vamos Real!

Real Madrid – Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő

2018.02.14 (szerda) 20:45

Stadion: Estadio Santiago Bernabéu

TV: M4 Sport

Szeretnéd, ha saját véleményed is megjelenne nálunk? Kattints ide és tudj meg többet
További hírek:
Bezárás