Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-06-22 11:01 e.gergo as.com
Modric: „Nem várhatják el Messitől, hogy mindent ő csináljon” Nemzeti válogatottNyilatkozatok

Az argentinok ellen aratott fölényes győzelem után a horvátok varázslója, Luka Modric nyilatkozott.

Messi teljesítményéről: „Messi egy hihetetlen játékos, de nem várhatják el tőle, hogy egyedül csináljon mindent. A labdarúgásban szükséged van a csapattársaid segítségére – még akkor is, ha ilyen nagyszerű játékos vagy, mint ő. Nekem nem tűnik rossznak a teljesítménye, de egy ilyen meccs után, amit játszottunk velük, mindenki nekimegy Messinek. Lezártuk a területeket, és megállítottuk Mascheranót és a többi argentint abban, hogy Messinek passzoljanak. Nagyon fontos volt számunkra, hogy a meccs elejétől kezdve ezt csináljuk, és amint megtaláltuk a ritmust a labdával, át tudtuk venni a mérkőzés irányítását”.

A mérkőzés rövid értékelése: „Tökéletes, hogy ismét nyerni tudtunk, szerintem kivételes teljesítményt nyújtottunk, és mi voltunk a jobb csapat a pályán. Volt három tiszta helyzetünk az első félidőben, amiket nem értékesítettünk, és a második félidőben az argentin kapus hibája méginkább segített nekünk. Jól játszottunk, különösen a második félidőben”.

Horvátország eddig hat pontot zsebelt be két mérkőzés alatt, így matematikailag is továbbjutó a D-csoportból. Amennyiben ma Izland nem tudja legyőzni Nigériát, csoportelsők lesznek. Eközben Argentína még mindig esélyes a továbbjutásra, de ehhez le kell győzniük Nigériát, és remélniük kell, hogy Izland kikap vagy döntetlent játszik Horvátország ellen.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend