Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-08-14 23:31 Tromposch Ádám realmadrid.com
Ramos: „Kloppra is szavaztam az év edzője voksoláson, remélem most már megnyugszik kicsit…” UEFA Szuperkupa

Az Atl. Madrid elleni mérkőzés előtt természetesen a Real Madrid kapitánya, Sergio Ramos is nyilatkozott.

A meccsről:

„Igazi kiváltság, hogy itt lehetünk. Minden alkalommal, amikor egy ilyen meccset játszol, értékelned kell, hogy korábban mit értél el, hiszen a Bajnokok Ligája-győzelem miatt lehetünk itt. Sorozatban háromszor nyertük meg, most pedig szeretnénk feltenni a koronát a teljesítményünkre. Meg van rá az esélyünk, hogy egy trófeával indítsuk az új szezont, ezért pedig mindent meg is teszünk.”

A keret megerősítése:

„Ezekről a kérdésekről nem mi döntünk. Üdvözöljük azokat a játékosokat, akik hozzánk szeretnének csatlakozni. Cristiano távozása fontos, azonban továbbra is azon dolgozunk, hogy megnyerjünk mindent, és hogy jobb csapattá váljunk. Nem engedhetjük, hogy bármely játékos távozása előtérbe kerüljön, egyikünk sem lehet nagyobb a klubnál, ennél a címernél. Gyakran a mentalitás, a hozzáállás az ami fontosabb, mint az egyén.”

Courtois:

„Nem ítélünk meg senkit a múltja miatt, a Madrid mindig üdvözli a kiváló játékosokat, és nem tőlünk függ, hogy ki távozik, vagy éppen ki érkezik hozzánk. Mindent megteszünk, hogy az új játékosok hamar beilleszkedjenek, és otthon érezzék magukat. Ezzel elérhetjük, hogy ugyanúgy, vagy még jobban teljesítsenek, mint a korábbi klubjuknál. A jó teljesítményük ugyanis elég volt arra, hogy eljussanak hozzánk.”

„Az elmúlt években rengeteg kérdés volt azzal kapcsolatban, hogy ki a Real Madrid elsőszámú kapusa. Azonban ahogy a múltban is, úgy most is kiváló kapusaink vannak, Courtois érkezése pedig azt jelenti, hogy most még keményebb a verseny azért a posztért. Minden, ami a keret fejlődését segíti, az jó. Senki nem hozza fel ellene, hogy korábban játszott az Atl. Madrid csapatában.”

Ramos egy hős Nigériában:

„Nagyon boldog vagyok, hogy Nigériában elismerik sok év kemény munkáját, és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkit üdvözöljek abban az országban. Nem igazán ismerem azt az országot, de nem zárom ki, hogy egyszer majd ellátogatok oda, főleg annak tudatában, hogy mennyire szeretnek ott. Hálás vagyok, és ez még erősebbé tesz, még keményebben fogok dolgozni.”

A döntő Észtországban:

„Nem tőlünk függ a döntő helyszíne. Mindig jobban örülünk, ha közelebb lehetünk az otthonunkhoz, de a Real Madridot a világon mindenhol szeretik, mindenhol vannak szurkolók, így most az észt szurkolóknak van lehetőségük meccsre jönni. A stadion persze kisebb, de nem szabad erre koncentrálnunk. Mindig jó érzés pályára lépni egy döntőben, és egy rendező országnak is jó ez, ami pedig a játékos oldaláról illeti a dolgot, örülünk, hogy a rendezőknek örömet okoz az, hogy mi is itt vagyunk.”

Klopp megjegyzése:

„Mindenki véleményét tiszteletben tartom, de már én is elmondtam az enyémet. Megismétlem még egyszer: egyáltalán nem állt szándékomban befogni a karját, ő kapaszkodott belém először, aztán a labdáért mentünk. Soha nem állt szándékomban sérülést okozni neki. Most szerette volna megmagyarázni (Klopp – a szerk.), hogy miért veszítették el a döntőt, de ő már több elbukott finálén is túl van, ezért a saját dolgával kellene foglalkoznia, és minket, a többi játékost békén kellene hagynia, akik már hosszú évek óta igen magas szintet képviselnek. Nem tudom, hogy ő ugyanezt elmondhatja-e magáról. Amikor az elmúlt szezon legjobb edzőjéről kellett szavazni, ő volt az egyik, akire szavaztam, szóval remélem most már egy kicsit megnyugszik.”

Cristiano Ronaldo:

„Nem igazán tudom, hogy mire utalt Cristiano, de mi itt mindig egy család voltunk, és úgy is éreztük magunkat. Nem tudom, hogy az öltözőről beszélt-e, a rangsorról, vagy az összetartásról. Arról tudok beszélni, hogy milyen a klubon belül, és annyit biztosan elmondhatok, hogy az elmúlt évek sikerei nagyban köszönhetőek annak, hogy mindig úgy viselkedtünk, úgy dolgoztunk, úgy éreztünk egymás iránt, mintha egy nagy család lennénk. Ez mindig így volt, és így is lesz. Egy ilyen veszélyes játékos távozása persze mindig rossz hír, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól a Real Madrid nem nyer semmit, és ugyanolyan ambícióval, éhséggel és izgalommal készülünk az előttünk álló kihívásokra.”

„A Real Madrid történetében jöttek és mentek is kiváló, illetve nem annyira jó játékosok, de a Real Madrid mindegyiküknél nagyobb. A Madrid Cristiano nélkül is győzni fog, ahogy Zidane távozása után, és korábbi ikonok távozása után is tette. Mindenkinek eljön az idő, amikor mennie kell, de a Madrid akkor is győz, ezért olyan hatalmas ez a klub. Cris eldöntötte, hogy új fejezetet nyit, mi tiszteljük a döntését, reméljük, hogy jól mennek majd a dolgai, ahogy nekünk is.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend