A Viktoria Plzen elleni mérkőzés előtt Solari részt vett az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón, és megosztotta gondolatait a holnap esti meccsel kapcsolatban.

“Mindig nagyon jó ebben a sorozatban játszani, szorosan kötődik a Real Madrid történelméhez a Bajnokok Ligája, elválaszthatatlan egymástól a BL és a klub. Mikor felcsendül a himnusz, mindannyian izgatottak leszünk: a játékosok, a szurkolók, és az edzők egyaránt”.

“Ez a harmadik meccsem a vezetőedzői székben, és nagyon boldog vagyok, hogy a Bajnokok Ligájában is itt lehetek, mert játékosként is nagyon élveztem ezt a tornát. Remélem nagyszerű meccsünk lesz, méltó a klubunk történelméhez ebben a kiírásban”.

Helyreálló csapatmorál
“A labdarúgásban lépésről lépésre kell haladnod, ha valami nem működik. Volt két jó meccsünk most, ha nem lettek volna azok, nem nyertünk volna. Nehéz meccsek voltak, amiken komolyan és rendezetten játszottunk. Ugyanerre kell törekednünk holnap is, ez egy másik torna, ami nagyon szorosan összefonódik a történelmünkkel”.

Sergio Ramos
“Nagy teher van a vállán azzal, hogy ő a Real Madrid kapitánya, hatalmas felelősség van rajta, de fantasztikus csapatkapitány volt eddig is, és lesz ezután is. Szerintem csodálatosan tölti be a szerepét, pedig nem egy könnyű szerep az övé”.

Vinicius készen áll a nagy csapatra?
“Reméljük. Mindig ebben bízunk, amikor érkezik egy új játékos, és valami újat láthatunk tőle. Egy jó labdarúgó mindig több komponensből tevődik össze, Vinicius fiatal és sok idő van még előtte. A csapatba való beépülése egy természetes folyamat lesz, nem szabad erőltetni. A tehetsége adott ahhoz, hogy ki tudjon ugrani. Van még mit tanulnia, eddig is ezt vallottam, még csak 18 éves. De vannak dolgok, amiket nem lehet tanulni. Nagyon laza srác, a focija pedig a korához illik. Van néhány adottsága, ami viszont kiemelkedő ahhoz képest, hogy hány éves. Örömet okoz a foci, amit játszik”.

A csapat fejlődése az érkezése óta
“Felesleges összehasonlítani a csapat mostani helyzetét azzal, amilyen az érkezésem előtt volt. Sok jó dolgot tettünk ezen a két meccsen, ezeket meg kell tartanunk, más aspektusokon pedig javítanunk kell még. Minden csapatnak van hova fejlődnie, még azoknak is, akik nagyon jól játszanak. Egyszerre csak egy dologra összpontosítok, ez most a holnapi meccs. Elkötelezett vagyok ebben a szerepben, legyek itt akár két napig vagy egy hétig”.

Kapuskérdés
“Nem fogom elmondani nektek, hogy ki fog holnap játszani. Holnapig nem hozom nyilvánosságra a kezdőcsapatot”.

Szeretnéd, ha saját véleményed is megjelenne nálunk? Kattints ide és tudj meg többet
További hírek:
Bezárás