Kérdések az új honlapról

Archívum
Avatar
Csabi
Hozzászólások: 5907
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Csabi » 2013. április 30., kedd 16:44

Na, úgy látom, hogy akkor már nagyjából mindent kibeszéltünk, így álljon előttetek a http://www.madridista.hu büszke tulaja, és annak saját szavai, melyben megpróbálja megfélemlíteni, lekicsinyíteni a http://www.madridom.hu szerkesztő gárdáját.

madridista.hu tulajdonosa írta:Kedves Ex-Madridista Közreműködők!

Engedjétek meg, hogy megosszak veletek néhány gondolatot. Mivel Ti engem, a saját gondolataitokkal nem igen találtatok meg, csak hátulról, körmömfont módon, s jobbára csak úgy eleresztve a végtelen fórum sok százezer bejegyzése között!

Levelem apropóját az adta, hogy általam nehezen érthető okokra visszavezethetően, túl hangosra sikeredett ez az elválás. Lehetett volna kulturáltabb módon is... Meg lehet mondani, hogy ennyi volt, nincs tovább, de nem feltétlen kell belerúgnunk olyanokba ehhez, akiknek a Madridista.hu honlap fennmaradása egyáltalán köszönhető!

Előbb vagy utóbb Ti is fogtok találkozni azokkal a dolgokkal, amikre Én folyton hivatkoztam! Egy Madridista.hu nagyságrendű lap fenntartása anyagilag éve szinten milliós összegeket emészt fel! Hangsúlyozom, egy Madridista.hu szintű!!! 2-3 éve közel tucatnyian kiugrottak s elindították a p...madridista.hu honlapot. Most Ők hol tartanak? Kb. 15-18%-a a látogatottságuk a Madridista.hu-nak. Napi néhány ezer látogatóig, elegendő egy olcsó tárhely esetleg egy virtuális szerver szolgáltatás, de ha ne adj isten a látogatók száma többszörösére ugrik, s a tízezres nagyságrendet is eléri, akkor már bizony komoly infrastruktúra, s lehetőség szerint állandó rendszergazdai felügyelet is szükséges. A heckerek soha nem alszanak... Nagyon jól tudják, hogyan és mikor támadjanak. Lehet éppen Szent Este, amikor akár 3-4 munkaszüneti nap is lehet egymás után. Szerencsés helyzetben vannak azok a honlapok, ahol nincs szükség Rendszergazdára, mindig van valaki aki képes online elhárítani a hibákat, soha nincs szabadságon, soha nem beteg, s mindig elérhető, rendelkezésre áll. Nálunk a Madridistánál rendelkezésre állnak ezek a feltétek! Persze azt is el lehet játszani, hogy 3-4 napig nem elérhető a honlap, amíg előkerül valaki, aki helyrehozza a hibákat, nem tragédia... Lehet 100 Mbit-es szerverkapcsolattal is szerverhozzáférést bérelni, csak az lehet azzal jár, hogy néhány tucat felhasználó egyidejű látogatásakor a rendszer annyira lelassul, hogy élvezhetetlen , ne adj isten elérhetetlen lesz...

Lehet bevételeket is gyártani ha hirdetéseket helyeztek el. Gondolom a számladáshoz a cég rendelkezésre áll, vagy kellő kezdőtőkét dobtok össze ahhoz, hogy az első számlaadás nélküli bevétel után, a NAV bírságot ki tudjátok fizetni...

Gondolom rendelkezésetekre áll, a Regisztrációk gyűjtéséhez szükséges Nemzeti Adatvédelmi Hatóság jóváhagyása (nekem több mint 2 évembe került, de megvan...)
http://www.naih.hu/toervenyi-hatter.html Most már amúgy a nyilvántartásba vétel sem ingyenes...

Gondolom a moderátorok felkészültek kellően és nem akartok hasonlóan járni: http://www.origo.hu/itthon/20130410-laz ... telot.html

Nem lesz könnyű menet de én őszintén kívánom, hogy találjátok meg a számításokat s csináljatok egy jó Real Madrid szurkolói oldalt. Nem Ti lesztek a másodikak, jelenleg is tucatnyi van, s látogatottságban sem nagyon fértek jelenleg fel a dobogóra... Rám az egészséges verseny mindig inspiráló hatással van. Én mindig egy kicsit jobbat szeretnék csinálni, mint mások, a versenytársak! Gondolom ezzel Ti is ugyanígy vagytok! A munkámban mindig a legjobb akarok lenni, jellemzően engem követnek, nem én követem a többieket!

A jelenlegi helyzetemet ahhoz tudnám hasonlítani, amikor 10 éve szurkolói nyomásra Várszegi Gábor kiszállt az FTC-ből. Akkor éppen a megszűnéstől mentette meg a Fradit, de az Ő kiszállása óta eltelt csaknem 10 év sem a sikerekről szólt a Fradinál! Talán idén lehet valami pozitívum?

Őszintén sajnálom, hogy minden - tisztességtelen - lehetőséget kihasználtok / kihasználnátok arra hogy saját weboldaltokat népszerűsítsétek! Nos ebben nem leszek partner a jövőben is, keményen fel fogok lépni minden próbálkozással. Ezt is csak azért tudtátok megtenni, mert Én szinte korlátlan joggal felruháztalak Titeket! S tisztelet a kivételnek, ezzel Ti rendesen vissza is éltetek!

Itt a Madridistán többségében emberileg és szakmailag és normális embereket ismertem meg. Azonban akadtak olyanok is, akikben emberileg nagyot csalódtam. Nem igazán tudom hova tenni azt az emberi szellemi IQ-t, amelyet Realista24 testesít meg? Őszintén szólva meglep engemet, hogy Ti akik egy nívós weboldalt szeretnétek építeni, egy ilyen jellemű embernek helyet adtok az írásainak! Az Ő stílusát, belső emberi értékeit nagyon jól tükrözi a mellékelt levelezése az elmúlt napokban. Ennek illusztrálására Realista24 utóbbi leveleit küldtem el, teljes terjedelmében... Szerintem tanulságos... Sajnálom, de az oldalt, oldalatokat a szerkesztői is minősítik. Ő azt hiszem egy olyan jellemhibás figura, aki saját magán és a Real Madridon kivül mindenkit, mindent gyűlöl! Nekem nincs semmi bajom - vele ellentétben - pl. a Barcelonával sem. Kövezzetek meg érte, de adott esetben akár neki is szurkolok - persze ha nem a Real Madrid az ellenfele- , pl. egy Barcelona - Bayern München meccsen.

S ha már itt tartunk, Kik szerkesztik a Madridista.hu oldalt?
Új emberünk egy korábban az Új Dunántúli Napló Sport rovatának dolgozó sportújságíró. Illetve jómagam. De természetesen folyamatosan bővül a kör, hál isten sokan lojálisak arégi felhasználók közül az oldalhoz... Közületek is néhányan visszatérhettek, ha rájöttök, hogy nem cukorból van a kerítés...
Engem már ismertek... Vagy mégsem? Tudjátok például rólam 2005 óta voltam kapcsolatban a Madridista.hu oldallal? Először regeltem, majd bannercserét csináltunk a weboldalammal, majd szponzoráltam a e legelső tippjátékok egyikét. Vagy Ti azt a verziót ismeritek, hogy 3 éve idekerült egy vad idegen kapzsi ejtőernyős, akinek semmi köze a Real Madridhoz??? Lásd a mellékelt levelezést, amit megtaláltam az emailjeim között.

A munkabírásomról meg csak annyit, hogy 17 éves koromban - még kiskorúként - 1988-ban kiváltottam a vállalkozói engedélyemet.Azóta 25 év telt el, de azóta sem voltam úgy alkalmazott, hogy legalább társtulajdonos ne lettem volna az engem alkalmazó cégben. S most amikor cserbenhagytak az egykori társaim is, eszembe sem jut bedobni a törölközőt! felveszem a kesztyűt, ha kell napi 20 órát dolgozom!

A kilencvenes évek végén, a péntek című "azóta már megszűnt" 70 ezer példányban megjelenő hetilap többségi tulajdonosa és kiadója voltam. Első könyvem 1999-ben jelent meg, esélynövelő számítógépes tippmixvariációk címmel. Azóta további 14 kötet, s több mint 25.000 eladott példány fűződik a nevemhez. Könyveimet ma is megtalálhatjátok a Legnagyobb könyváruházakban és webshopokban. Alexandra, Libri, Shopline, ... Ennyit arról, hogy van-e valami írói vénám, vagy csak úgy próbálkozok az írással... Néhányotok még kisdobos volt, amikor én már könyveket szerkesztettem és adtam ki...

Az internettel sem ma ismerkedtem meg, http://www.teletipp.hu szerencsejátékos oldalamat még a múlt évezredben :) indítottam és még ma is változatlanul népszerű a szerencsejátékosok körében. Tudtok néhány olyan weboldalt említeni ami 1999-ben már működött és még ma is él?? Ennyit az internetes ismereteimről...

Vezetői képességeimmel be kell látnom megbuktam! Az hogy nem tudtam egyben tartani a Madridista.hu gárdáját, az én személyes kudarcom is. Túl nagy szabadságot adtam nektek, de Ti ezzel nem tudtatok, akartatok élni, ellenben most a végén éppen visszaéltetek vele.

Keveset voltam szem előtt, de a háttérben rengeteget foglalkoztam az oldallal. A jó bíró azt mondják olyan, hogy észre sem lehet venni a pályán. Én hasonló módon végeztem a munkám. Több kevesebb sikerrel próbáltam megteremteni az oldal jogi, anyagi és technikai működéséhez szükséges feltételeket.

A munkámat nem sokra becsültétek, bár én ezt jobbára annak tudtam be, hogy igazából azt sem tudtátok mit csinálok a háttérben... Legelábbis az elműlt években nem sok köszönetet kaptam tőletek. Folyamatosan támadtattok a reklámok miatt. Mind a számuk , mind a tartalmuk problémás volt. Azért ebben is igyekeztem keresni az ésszerű kompromisszumokat. Kiváncsi leszek Ti hogy fogjátok megoldani a felmerülő anyagiakat ha nem lesz reklám. Bár már most is van nálatok.

Igaz nálatok nem néhány banner, hanem egy egész legördülő oldal, ami a menüből közvetlenül kattintható. http://madridom.hu/mezrendeles S ott hirdetitek a "jó minőségű" silány kínai, nem hivatalos, számla nélküli BARCELONA mezeket... Hogy is van ez? Nem Ti tettétek ki? Nálunk a google hirdetési kódját ha kiteszem nem tudom szabályozni milyen hirdetést hoz ki. Igen lehet hogy női tangát vagy Barcelona meccsbelépőt is kihoz, de ennek is megvan az oka. Aki ismeri a Google működését az tudja miről beszélek. A látogató érdeklődési körének megfelelő hirdetéseket próbál ajánlani a Google. Több kevesebb sikerrel (bár inkább több) És persze ahol Barcelona meccsbelépőket , vagy Barcelonai utazásokat hirdetnek, ugyanott Madridit is... Szerintem nincs ebben semmi gond...

A piszkos anyagiakról meg annyit, hogy aki annyit beleöl az oldalba mint én , azzal szívesen megosztom a részleteket is.. Ami a kényeg, hogy az elmúlt 3,5 év pénzügyi mérlege, mióta beszálltam a madridista.hu oldalba, 7 számjegyű mínusz... Ha én nem fizetném ki, akkor adott esetben ezt nektek kellene megfinanszírozni... Egy jó tanács: Még az elején tisztázzátok, hogy ki mennyivel száll be, ha szükséges! Mert hogy szükséges lesz, afelől ne legyenek kétségeitek!

Ha mindenki ingyen dolgozik lehet valamit spórolni, de azért vannak olyan költségek amit nem lehet megkerülni. Nálunk még az a kivételes helyzet volt, hogy a cikkírónknak évi 100.000 Ft-ot szét tudtam osztani. Igazán ennek a legnagyobb haszonélvezője is éppen Realista24 volt, aki 1-2 hetente 2.000 Ft-os Étkezési utalványokat kapott a cikkeiért. Szó szerint éhbérért dolgozott... ;) ezenkívül néhány százezer Forintot minden évben szét tudtam osztani a szerkesztők között tárgyjutalom, vagy utalvány formájában. Nem voltatok kevesen, ez jellemzően 15-20 embert érintett. Évente Százezres nagyságrendű összeget emésztett fel, a tippjátékok szponzorációja is.

Bár ezen utóbbi költségek elkerülhetőek, azért senki nem tiltakozott ellenük. Sem a cikkírok, sem azok akik karácsonyi ajándékként kapták, sem azok akik tippjátékunkon nyerték...

Nos végezetül annyit, hogy Én nem akarok belemenni a Ti általatok megkezdett aljas játékokba - (fórumokba, kommentekbe trágár bejegyzések és weboldalak szpammelése). Ezzel szemben jó munkát, kitartást és rengeteg türelmet kívánok a munkátokhoz! Győzzön a jobbik! Majd a látogatók eldöntik, hogy melyik weboldalnak adnak bizalmat! Az eddig megszerzett <700 regisztráló nem rossz, de a jelenlegi ütemet és a lassuló tendenciát nézve nem mostanában fogja megközelíteni a Madridista 23.900-as létszámát.

Bár külön utakon járunk, de remélem egyben közösek vagyunk és egyetértünk:

Hala Madrid!

Köszönöm a http://www.madridista.hu oldalon végzett sok éves munkátokat, eredményekben és sikerekben gazdag pályafutást kívánok mindannyiótoknak!

Baráti üdvözlettel,

Hargitai-Fehér Gábor
http://www.madridista.hu

Ui. A helyesírási hibák javítására már nem vettem a fáradságot, inkább az érdemi munkára fókuszálok. Ezer bocs azoktól, akiket ez nagyon zavar...


(A kiemelt részre 1 darab reakció. A heti legtöbb like-ot kapó cikk hetente 2000 forintos étjegy utalványt kapott, jómagam vagy 2-3-at 2 év alatt. Az év végi ajándéktárgyak alatt nem működő, 5 évvel ezelőtt is réginek számító mobiltelefonokat, 2 GB-os USB kulcsokat és rózsaszín MP3-asokat kell érteni. Ja meg az energia ital...mindenki kapott 1 darab RM-es energiaitalt. És ezeket osztotta el 15-20 ember között)

Válasz:


R24 írta:Olyan jó neked kedves ügyvezető úr, de tényleg. Gratulálok az önmarketinghez, remélem el is hiszed, amit írsz.


Vissza válasz még több fenyegetéssel és félemlítési kísérletezéssel:

madridista.hu tulajdonosa írta:"Jó lesz a ha figyeltek, mert egy lépéssel mindig le lesztek maradva!

Kitartás, csak 8-10 év és már fele annyi felhasználótok lesz, mint nekünk most. Igaz közben hozzánk is beregel újabb néhány tízezer Real Madrid fun....

Amit eddig elértetek azt is csak nekem illetve a Madridistának köszönhetitek! Sem látogatótok sem Facebook likeolótok nem lenne! Most hogy már nincsen ingyenreklám meg kamu ajándék, napi <50 új reg? tucatnyi új like? Lesz ez még kevesebb is! Csak figyeld a tendenciát!

Csak így tovább. Már a 4. legnagyobb magyar nyelvű Real Madrid szurkolói oldal vagytok! Hajrá!

Amúgy megjegyzem régebben voltam a Madridista.hu tagja mint Te és a szerkesztőség legnagyobb része...
Több közöm van az íráshoz, mint Neked, vagy bárkinek a jelenlegi Szerkesztői gárdátokból.
Ti 2.000 Ft-os bérírnkok voltatok nálunk, vagy rosszul emlékszem???

Nekem tucatnyi könyvem jelent meg, és kapható jelenleg is könyvesboltokban, több tízezer eladott példányszámmal. Én legalább elmondhatom, hogy egy 70.000 példányú hetilapnak voltam a kiadója, társtulajdonosa. 25 éve, 1988 óta dolgozom, de soha nem voltam alkalmazott, csak vállalkozó, vagy olyan helyen alkalmazott, ahol tulaj is voltam... Neked mi közöd is van az újságíráshoz??? A hétvégi - ingyenes - hirdetési újságokban szoktad az álláshirdetéseket karikázgatni??? "



Minden egyéb kommentár nélkül a mi részünkről, ha TI szeretnétek kommentálni, használjátok az OFFtopicot. Ti annyival tudtok segíteni, hogy nyomtok egy like-ot a cikkeinkre, szóltok a haveroknak, megosztjátok az oldalunkat. Ennyi kell, és mi ízzé-porrá szedjük majd az oldalát. LET'S ROCK! :rock: :rock: :rock:

Csak egy dolog a végére: ÉLJEN A MADRIDOM!
Pérez nagy nyara:
#ZZ
#CR7
#PuraVida


#fuckthehaters

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 34022
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. április 27., szombat 20:15

Itt tedd csökkenőbe
ucp.php?i=prefs&mode=view
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
BritishKnight
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 13:56
Kedvenc játékosaid: Messi, Xavi, Iniesta, Pinto
Kedvenc csapatod: FC Barcelona, Dortmund

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: BritishKnight » 2013. április 27., szombat 20:11

Nem lehet azt állandósítani, hogy minden topicban -számomra- a hozzászólás megjelenítése, az elküldés ideje szempontjából csökkenő legyen?
Visça el Barça
#RESPECT

Sacchi
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 11:26

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Sacchi » 2013. április 27., szombat 11:27

Mindenki megértette az indokaitokat, csak sajnáltuk otthagyni a régi oldalt, amiben már annyi ember munkája benne van. Ezt írtuk is lentebb.


Persze, ez érthető. Ti megpróbáltátok még az együttműködést Teletippel, mi pedig élből azt mondtuk, hogy ebből nem kérünk. Gyakorlatilag ennyi a különbség azt hiszem. :)

Lehet, hogy nem volt elegáns ott is megjelentetni a cikket, de nem hiszem, hogy nem történt volna meg ugyanez, ha két éve mindenki kivált volna egységesen.


Ebben pedig én is teljesen biztos vagyok. Nekünk már anno is az volt a célunk, hogy mindenki kiváljon egységesen és Teletipp úr nélkül minden menjen a régi kerékvágásban. :)

Avatar
real_funghi
Hozzászólások: 127
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 7:13
Kedvenc játékosaid: Redondo, Zamorano
Tartózkodási hely: Balkán

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: real_funghi » 2013. április 27., szombat 6:00

Sacchi írta:Az az alapvető gond szerintem, hogy teljesen kettős mércével mértek, abszolút érthető módon, de véleményem szerint jogtalanul.


Azt elismerem, hogy miután láttuk a lejárató próbálkozásokat, nem érdekelt minket, elég volt meglátni a pmh linket, egyből az ugrott be, ha veletek egy szerkesztőségben dolgoznak ezek az alakok, akkor biztos ti is azonosultok az ilyen dolgokkal. Most sem javaslom senkinek, hogy úgy hozzon embert a madridom.hu-ra, hogy közben a madridista.hu-n vagy máshol megjelent önálló munkákat becsmérelje.

Sacchi írta:Ugyanis amikor mi kiléptünk, sokan közületek nem fogadták el, nem értették meg az indokainkat és emiatt úgy tűnt, egy szakadár banda próbál rajongókat/olvasókat gyűjteni a Ti szeretett honlapotokon, amit sokan közületek már akkor is szerkesztettek, mások pedig a kilépésünkkel kerültek be.


Mindenki megértette az indokaitokat, csak sajnáltuk otthagyni a régi oldalt, amiben már annyi ember munkája benne van. Ezt írtuk is lentebb. Az sem nagyon tetszett, hogy mivel a madridista.hu mögött nem áll hivatalosan bejegyzett Real Madrid szurkolói egyesület, egyesek ez alapján próbálták azt sugallni, mintha kevesebbet érne az, amit ottaniak csinálnak. Jótékonyan elfelejtve, hogy előttük is voltak szerkesztők és közösség.

Lehet, hogy nem volt elegáns ott is megjelentetni a cikket, de nem hiszem, hogy nem történt volna meg ugyanez, ha két éve mindenki kivált volna egységesen.

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 5907
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Csabi » 2013. április 27., szombat 1:24

Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Két hasonló témájú lap máshol is megfér egymás mellett. Attól, hogy megnézem a marcát még az as-re is felmegyek. :mrgreen:

Sacchinak respect, legalább sikerült végre valami megbeszélés félét tennünk az ügyben.

A szombati Atletico Madrid-Real Madrid mérkőzésen ne várjunk gólt CR7-től! A Dortmund ellen összeszedett kisebb sérülését követően, nem lesz kerettag. Hasonlóan kimaradhat a pályára lépő játékosok közül Arbeola is.

ArbeLOA rubeOLÁt kapott, biztos azért maradt ki. :( :mrgreen:
Pérez nagy nyara:
#ZZ
#CR7
#PuraVida


#fuckthehaters

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 1050
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2013. április 26., péntek 23:05

Remélem, hogy lesz egy nagy oldal, ami összefogja az egész magyar szurkolói közösséget idióta oldaltulajdonos nélkül. Mint 3 éve volt a madridista. Tudom, hogy nincs erre mód, hiszen ehhez mindent tisztázni kéne a pmh-sokkal, és nyilván senki nem akarja eldobni magától az eddig felépített oldalt. Pmh-n is sok szerkesztő és tag van, akiket azóta is hiányolok. Most lehet mondani, h milyen jó nekünk madridistáknak, hogy két oldalt is tudunk nézni (most már hármat, de a madridistán a nap cikkmennyiség kb 0 alatt van és az is kb. minősíthetetlen), de ez akkor sem ugyanaz, mint egyetlen oldalon Mo. összes nagyszerű madridos szerkesztőjével, egy magas színvonalú fórumon. Ráadásul én kb. 1 hét után meguntam két honlapot nézni folyamatosan, ezért a pmh-t kb. havonta nézem meg.

Szóval ez csak egy utópia-szerűség a részemről, de nem hiszem, hogy egyedül lennék vele. Már annak is nagyon örülnék, ha lenne valamiféle együttműködés a két oldal között még ha nem is fog soha egyesülni.
De addig is minden köszönünk az összes szerkesztőnek, amiért kiszolgálnak minket hírekkel, cikkekkel, magas színvonalú fórummal. :-)


Casso írta:Ez mi? Ez egy hír egy bazi nagy képpel:
A szombati Atletico Madrid-Real Madrid mérkőzésen ne várjunk gólt CR7-től! A Dortmund ellen összeszedett kisebb sérülését követően, nem lesz kerettag. Hasonlóan kimaradhat a pályára lépő játékosok közül Arbeola is.
Ennyi. Végül is. Senki nem pótolhatatlan. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Teletipp úrnak sikerült feltöltenie a szerkesztőséget. Hiszen mindenki pótolható. :mrgreen:

Avatar
Casso
Hozzászólások: 832
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 11:51
Kedvenc játékosaid: lionelmessi
Kedvenc csapatod: lionelmessi

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Casso » 2013. április 26., péntek 22:49

Ez mi? Ez egy hír egy bazi nagy képpel:
A szombati Atletico Madrid-Real Madrid mérkőzésen ne várjunk gólt CR7-től! A Dortmund ellen összeszedett kisebb sérülését követően, nem lesz kerettag. Hasonlóan kimaradhat a pályára lépő játékosok közül Arbeola is.
Ennyi. Végül is. Senki nem pótolhatatlan. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Avatar
Rileey
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 22:11
Kedvenc játékosaid: Raúl González Blanco, Iker Casillas, Raphael Varane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Rileey » 2013. április 26., péntek 22:42

Hát igen,gratulálok az "oldalresethez" jobb így,hogy nem kell a tankháború,spar,travian és egyén kitűnő oldalak reklámját nézni :)
Drukkolok a szponzor szerzéshez!
Megosztottam amúgy face-n amit írtatok,úgyhogy akik vannak madridos haverok holnapra tudni fogják,hogy mi a szitu! :)
Hala Madrid

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 34022
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2013. április 26., péntek 22:34

És most meg lehet nézni mit tett a madridistával. Szégyen :'( Kimásolja a neveket, arra nem méltatja, hogy az and-et átírja és-re...áhhh, :cens: :cens: :cens:
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Sacchi
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 11:26

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Sacchi » 2013. április 26., péntek 22:24

Köszönöm a választ.

Az az alapvető gond szerintem, hogy teljesen kettős mércével mértek, abszolút érthető módon, de véleményem szerint jogtalanul. Ugyanis amikor mi kiléptünk, sokan közületek nem fogadták el, nem értették meg az indokainkat és emiatt úgy tűnt, egy szakadár banda próbál rajongókat/olvasókat gyűjteni a Ti szeretett honlapotokon, amit sokan közületek már akkor is szerkesztettek, mások pedig a kilépésünkkel kerültek be. Ekkor nyilván magatokénak éreztétek a honlapot, ami teljesen természetes, így támadásnak vetettek minden ehhez hasonló próbálkozást (itt térnék ki a Fb kommentekben a cikkek fikázásra, ami ismételten egy olyan dolog, amiről nem tudok/tudtunk). Nincs is ezzel semmi gond. Mi azonban nem ellenetek küzdöttünk, hanem az ellen az ember ellen, aki rajtunk és mivel látogatóként, szerkesztőként ti is résztvevői voltatok ennek, rajtatok akart meggazdagodni. A célunk az új oldal létrehozásával pontosan ugyanaz volt, mint nektek most.

Azóta viszont eltelt két év és Ti is ráébredtetek arra, hogy a Madridista.hu egy patkány kezébe került, akit a pénzen kívül semmi sem érdekel, akinek sem a Madridizmushoz, sem pedig olyan alapvető emberi tulajdonságokhoz, mint a tisztesség nincs semmi köze, valószínűleg nem igen hallott ezekről. Kiléptetek, létrejött a Madridom. Az első dolgotok mi volt? Fórumon, Madridista cikkben, Madridista FB-n hirdetni az oldalt, hogy az ottani közösségnek feltűnjön, hogy mi a helyzet, hogy valóban sikerüljön az, amit elterveztetek, nevezetesen egy Hargitai nélküli Real Madrid oldal, ahol továbbra sem a pénz, hanem a közösség és a jó hangulat dominál.

Ennek ellenére sajnálom, ha a cikkeitek alatt pmh reklámok voltak, vagy esetleg Titeket is értek támadások, ezért utólagos elnézést a társaim nevében is.

Üdv,

S.

Avatar
füst
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: füst » 2013. április 26., péntek 21:43

Nem volt célom ekkora off témát generálni, bocsi az előző kérdésért... viszont azt hiszem érdekesebb -és egyben szomorúbb- a pmh-madridom közti ellentét, mint a teletippes affér. Pláne így, hogy az egykori és mostani szakítás indítéka közel azonos. Sajnálom hogy messze a közös nevező, de köszönöm a felvilágosítást.
Illetve hálás vagyok mindkét oldal eddigi, és jövőbeli munkásságáért.

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: hehe » 2013. április 26., péntek 19:01

Sierra írta:
2 így viszont akkor csúnyán bebukta, mert a látogatottsága az oldalnak szerintem napról-napra nagyon durván csökken, így még kevesebbet ér az oldal, még kevesebbet érnek a reklámfelületei.

Állítása szerint mindenki pótolható. Látjuk hogyan pótolja a cikkeinket. NSO meg foci24 linkelgetésével. Nem értette meg, egyszerűen nem bírta felfogni, hogy mi csináljuk az oldalt és nem ő.


Akkor még van esély, hogy egyszer "visszatérünk"? Hátha elege lesz aztán olcsón eladja "nekünk". Vagy szervezzünk gyűjtést az oldal megvételére, minden aktív fórumozó meg látogató hozzájárulna egy kis összeggel, sok kicsi sokra megy. :mrgreen: :mrgreen:

minek megvenni tőle?

az csak egy oldal, kit érdekel?
a fórumozók, a szerkesztők és a témák, a tartalom tesz egy oldalt azzá, ami.
pont leszarom hogy az most melyik oldal, mi a neve. ilyen okból kifolyólag meg én biztos nem fizetnék, csak hogy újra madridista.hu legyen a név.
Kép
Kép
Kép

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 3911
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Sierra » 2013. április 26., péntek 18:58

2 így viszont akkor csúnyán bebukta, mert a látogatottsága az oldalnak szerintem napról-napra nagyon durván csökken, így még kevesebbet ér az oldal, még kevesebbet érnek a reklámfelületei.

Állítása szerint mindenki pótolható. Látjuk hogyan pótolja a cikkeinket. NSO meg foci24 linkelgetésével. Nem értette meg, egyszerűen nem bírta felfogni, hogy mi csináljuk az oldalt és nem ő.


Akkor még van esély, hogy egyszer "visszatérünk"? Hátha elege lesz aztán olcsón eladja "nekünk". Vagy szervezzünk gyűjtést az oldal megvételére, minden aktív fórumozó meg látogató hozzájárulna egy kis összeggel, sok kicsi sokra megy. :mrgreen: :mrgreen:
Realmadrid <3

Siempre fieles e Inmortales como el tiempo, inalterables como la Historia, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR!!

madridista fórumon since 2008

Avatar
real_funghi
Hozzászólások: 127
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 7:13
Kedvenc játékosaid: Redondo, Zamorano
Tartózkodási hely: Balkán

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: real_funghi » 2013. április 26., péntek 18:52

Rider,

A nagy részére már kaptál választ, úgyhogy igyekszem kevésbé ismételni.

Mindenki olvasta a cikketeket, amit írtatok. Azért nem írtunk mi is egyet, mert nem volt semmi extra mondanivalónk, amit ne tudtatok volna korábban. Itt van leírva Csabi által, kb ezt tudtuk volna akkor is írni.

Engem nem nagyon érdekelt volna, hogy reklámozzátok az oldalt, néhány hónapig ott is virított a cím az embereitek aláírásában, ha valakinek az egyesülettel kapcsolatos kérdése volt, még oda is irányítottuk az illetékeshez.

Amikor értesültünk, hogy trollkodik egy-két figura odaátról, akkor viszont eléggé bepöccentünk. Ezek az emberkék kicsit elszámították magukat tevékenységükkel, mert nem gondoltak arra, hogy majd lesznek, akik egyből hozzánk fordulnak magyarázatot követelve, hogy akkor most mi a fasz van. Ráadásul olyanokat is felkerestek, akiket egyáltalán nem kellett volna. Ha akkora geci lennék, mint amilyennek elmondtál a kilépésedkor, akkor ezeknek a figuráknak kicsit kellemetlenné tudnám tenni az életét és ezt te is tudod nagyon jól. Nem tartozik a hobbijaim közé emberi kapcsolatok elrontása, de ha valaki kellően felbasz, sor kerülhet rá.

Ami engem illet, soha nem voltam jó viszonyban Teletippel, bár egyesek másról vannak meggyőződve. Próbáltam az érveit megérteni, mivel birtokolja az oldalt, nagyon nem volt mit tenni ellene. Mivel fenntartotta az oldalt - bár nem kimondottan a madridista.hu miatt fejlesztett -, semlegesen viszonyultam hozzá, ő azt állítja, nem tettünk építő jellegű javaslatot, szerintem pedig elég sok fejlesztési ötletet kapott. Miután mindenféle indokkal nagyrészét lehúzta, amit nem, azt pedig beállította úgy, mint saját ötlet, én átmentem parasztba, ahogy szoktam, ő pedig nem válaszolt onnantól semmire, amit írtam. Biztos megsértettem érzékeny lelkivilágát. Ennek már jó pár hónapja, október óta gyakorlatilag nem csináltam semmit a madridista.hu-n, szóval miattam még nem ürült volna ki a madridista.hu. :D A lavina akkor indult el, amikor Realista24-nek lett egy elég szikrázó vitája Telével, aminek kirúgás lett a vége. Jött az ötlet, hogy akkor viszlát Tele, s gondoltak rám is. Ezért vagyok itt.

mindorokke_barca
Hozzászólások: 32
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:35

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: mindorokke_barca » 2013. április 26., péntek 18:20

Mi a f@szért mászott volna bele akárki is egy Barcelona szurkoló profiljába ilyen céllal egy madridista oldalon?
Az enyémbe miért nem másztak bele?


Nagyon jó kérdés, hogy mi a [mod] mászott bele és miért pont az enyémbe, egy barcáséba. Ha netalán lesz annyi gerince annak aki megcsinálta, hogy felvállalja itt, akkor kérdezd meg tőle, én is ezt fogom tenni. De érdeklődhetsz Misztiknél is, hátha neked többet mond róla.

Válogasd meg a szavaid a madridomon. R24

Avatar
ericco
Hozzászólások: 4288
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: ericco » 2013. április 26., péntek 18:10

mindorokke_barca írta:Misztik nem árulta el, hogy melyikőtök mászott bele a felhasználómba, de magába nézhetne az aki erre a szintre jutott. Szóval egy hangyafasznyival sem vagytok különbek. Ameddig nem tudom meg, hogy ki volt, addig meg is marad az általánosítás.


Miért mászott volna bele akárki is egy Barcelona szurkoló profiljába ilyen céllal egy madridista oldalon?
Az enyémbe miért nem másztak bele?
Merci Zizou!

mindorokke_barca
Hozzászólások: 32
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:35

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: mindorokke_barca » 2013. április 26., péntek 17:51

alattomos duplareggel való visszajárás az oldalra és PM-ek küldése az aktív felhasználóknak


Moderátorként belemászni más felhasználó regjébe és az ő nevében reklámozni a madridistán az új oldalatokat sokkal több gerincre vall, igaz? Aznap amikor elindult az új oldal meg az átvándorlás.

Misztik nem árulta el, hogy melyikőtök mászott bele a felhasználómba, de magába nézhetne az aki erre a szintre jutott. Szóval egy [mod] sem vagytok különbek. Ameddig nem tudom meg, hogy ki volt, addig meg is marad az általánosítás.

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 5907
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: Csabi » 2013. április 26., péntek 16:39

http://www.madridista.hu/web/forum/memb ... ofile&u=65
Igen, ő már korábban letette a lantot és blogot csinált. Ha jól tudom ő nem lett pmh-s, de végülis ő is kilépett.
Pérez nagy nyara:
#ZZ
#CR7
#PuraVida


#fuckthehaters

Avatar
hehe
Hozzászólások: 7035
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
Tartózkodási hely: nuthouse.

Re: Kérdések az új honlapról

HozzászólásSzerző: hehe » 2013. április 26., péntek 16:37

Csabi írta:Na, akkor válaszolok. Nézzük szépen sorjában.
Rider írta:mi az ami miatt akkor nem tartottatok a pmh-val? miért kellett két év, hogy ti is megelégeljétek azokat a dolgokat, amiket annak idején mi?

Megpróbáltuk. Túl sok volt a munka, amit beleöltünk (én, 5 és fél évet akkor már). Nem volt szívem otthagyni, ezért úgy döntöttem, hogy harcolok egy olyanért, aminek nem volt párja Magyarországon akkor (adatbázis, multimédia, közösség, hírek, történelem, stbstbstb). Nem csak a Real Madrid témájú oldalaknál, de szerintem semmilyen sportcsapathoz fűződő oldal nem volt ilyen komplett. Úgy döntöttünk az akkor ott maradókkal, hogy tovább csináljuk, feltöltjük az oldalt újakkal. Büszkén mondhatom, hogy ez sikerült is. Nem voltak könnyűek azok a hónapok, amikor hasonló számú szerkesztő jött el, mint most (umek, zf, pali, zoli, chriss, prince és még sorolhatnám bőven). Mindegy túléltük, és most ismét egységesek vagyunk.

Rider írta:kérdezhetném, hogy miért nem csatlakoztatok így utólag hozzájuk, de részben realista megválaszolta, azzal, hogy nem a legjobb barátok, illetve funghi bejegyzése is kellően rébuszos ahhoz hogy működésbe hozza az olvasók agytekervényeit: arra szeretnélek kérni titeket, hogy öntsetek ezzel kapcsolatban tiszta vizet a pohárba. kérem ezt azért, mert amikor a pmh-nál úgy döntöttünk, hogy előállunk a történtekkel, annak a reményében tettük, hogy megismerjük végre a másik oldal véleményét is erről. a távozásunkkor mi voltunk hülyének nézve, mert nem tűrtük a már akkor is undorító mértékben elszaporodó reklámokat, a minket kihasználó és eközben százezreket (ha nem többet) szakító üzletember diktatórikus hozzáállását, illetve az információhiányt és az állandó bizonytalanságot. mi változott azóta?

Semmi nem változott azóta. Minden rosszabb lett. Elmaradt nyereményjáték díjak, videó részleg megszüntetése, még több reklám, még kevesebb információ, satöbbi. Úgy gondoltuk akkor, hogy meg tudjuk találni a közös hangot. De mára rájöttünk, hogy ez nem fog menni. Ennyi az egész. Reménytelen. Egy ponton próbáltuk visszavásárolni a madridistát, de gondolhatjátok, hogy ő olyan pénzekről álmodozott ott, ami 12 ember éves fizetését teszi ki. Mást kellett kitalálnunk miután már a szerkesztőket is kezdte kirugdosni.

Rider írta:mi miatt aggályos a kapcsolatotok a pmh-val? nyilván az okok a kiváláskori nézeteltérésekben keresendőek, de én konkrétumokra lennék kíváncsi. mi ez a sejtelmes tevékenység?

A pmh-val való kapcsolatunk nem aggályos, hanem nem létező, és tévedsz mikor azt mondod, hogy a kiválás kiváltotta nézeteltérés miatt ilyen a helyzet. Sokkal inkább az utána következő hónapokról van szó. Cikkeink alatti folyamatos reklámozás, cikkeink folyamatos leszólása és savazása (félre van fordítva, miközben nem volt és társai), alattomos duplareggel való visszajárás az oldalra és PM-ek küldése az aktív felhasználóknak (igen, sokat maguk a felhasználók jelentettek nekünk, hogy "ez a tag mit akar itt"), ál-facebook oldalak létrehozása a madridista savazására, és még mondhatnék néhányat. Azt is elmondom, a szerkesztőség nevében, hogy nekünk nincs személyes problémánk a pmh szerkesztőségével, kizárólag annak néhány tagjával. Akik méltóságteljesen tudták véghezvinni a kilépést és az új oldal megalakítását (mint umek, sacchi, zoli, stb) annak respect. Abszolút zéró személyes jellegű problémánk nincsen velük.

Rider írta:az sem teljesen világos számomra, hogy ericco megjegyzése mire akar utalni. nyilván a távozásunkkor a fórumon ment az adok-kapok, ám ebben meglátásom szerint mindkét oldal hibás volt, azon felül viszont nem tudom, hogy mit vétettünk ellenetek. (egy dolog ugrik be, amivel meg lettünk vádolva, ám bizton állíthatom, hogy nem volt közünk hozzá - vélhetően teletipp szuperszerverei nem bírták már el a reklámokat :D )

A fórumon végbemenő adok-kapok egy dolog, senki nem haragszik tőlünk emiatt senki másra odaát. Véleménye mindenkinek volt, van és lehet is. Itt csak néhány egyéb húzás volt, ami kinyitotta a bicskát a zsebben. De megint hozzáteszem, ez néhány embert érint (legfőképp egyet), korántsem az egész pmh szerkesztőséget.


chriss?

:mrgreen:
Kép
Kép
Kép


Vissza: “Lejárt szavatosságú témák”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég