Neymar, Fekir, Lewa és a többiek – a lehetséges nyári célpontok

Közzétéve: 2017.11.14. 12:23 (frissítve: 2017.11.14. 12:23). Szerző: Tromposch Ádám. Forrás: as.com

Gareth Bale folyamatos sérülései, a BBC állandó lebőgése, és persze a játékosok kora miatt folyamatosak a pletykák arról, hogy nyáron milyen változások lesznek Madridban.

Bale újabb, szinte már papírforma sérülése miatt a klubnál kongatják a vészharangokat, és úgy hírlik, többen már bánják, hogy a walesi játékost nem adták el nyáron az egyik igazán komolyan érdeklődőnek, a Mourinho által dirigált Manchester United együttesének.

A Real Madrid edzője, Zidane persze mindig megvédte a játékosát, többször kiállt mellette nyilvánosan, és azt is elmondta, hogy nála a BBC megbonthatatlan, bízik a Bale, Benzema, Cristiano trióban, még akkor is, ha utoljára április végén tudta felrakni ezt a hármast, aminek legfőbb oka az, hogy Bale folyamatosan sérült. A walesi szélső utoljára a Dortmund elleni idegenbeli BL-meccsen játszott, ráadásul remekül, gólt is szerzett, ám a mérkőzés végén megsérült. Ez már a játékos 19. sérülése, ami már magában nagyon nagy szám, főleg annak tudatában, hogy ezzel együtt mennyi mérkőzésről maradt le. A klub, most körbenéz a piacon és átgondolja, hogy milyen lehetőségei vannak a megújulásra, ha Bale-t sikerül eladni.

A lehetséges igazolások a következő nyáron:

Eden Hazard

A belga szélsőt már rengetegszer összeboronálták a királyi gárdával, még az elmúlt nyáron is szóba került, hogy a spanyol fővárosba költözik. Mindez annak ellenére történik meg minden egyes átigazolási szezonban, hogy Hazardot 2020-ig köti szerződés jelenlegi klubjához. Mindemellett már maga a játékos is többször hangoztatta, hogy szívesen dolgozna együtt Zidane-nal, aki a példaképe, ráadásul a francia mester korábban, amikor még a játékos csak 19 éves volt, már Florentino Pérez figyelmébe ajánlotta őt.

Kane

A Tottenham és a Real Madrid között már többször volt játékosmozgás, ráadásul igen nagy nevek kerültek egyik klubtól a másikba. Modric és Gareth Bale, a két legjobb példa erre. Harry Kane pedig a legújabb név lehet ezen a listán, ha sikerül megvenni őt nyáron.

Az angol csatár 13 gólnál jár 14 mérkőzésen ebben a szezonban. Az árát 200 millió euróra lőtték be a jól értesült lapok. Kane korábban a jövőjét firtató kérdésekre válaszolva elmondta, hogy lenne olyan játékos, aki végig egy klubnál van, de ez függ attól, hogy ott mennyire becsülik meg, illetve, hogy a klub mennyire fejlődik. Amennyiben a Tottenham nem nyer trófeát az idény végén, az nagy motivációs tényező lehet Kane számára a váltásra.

Dele Alli

Újabb játékos a Tottenham együtteséből. Ráadásul nem is olyan rég testközelből is átélhette Zidane, hogy mennyire jó játékos ő, amikor duplázott a Real Madrid ellen a Wembleyben 3-1-re megnyert meccsen. Az angol válogatott Alli még nem újította meg szerződését klubjával.

Neymar

Az elmúlt napokban újra szárnyra kaptak azok a pletykák is, miszerint a brazil játékos Madridba igazolása sem kizárt. Úgy hírlik, hogy nem igazán érzi jól magát Párizsban, nem jön ki az edzőjével, folyamatosan támadják őt, ott van a kirakatban, Cavanival is többször összetűzésbe került, mindez pedig megnyithatja előtte az utat Madridba. Korábban is voltak olyan összeesküvés elméletek, miszerint Neyamar csak átmenetileg került Párizsba, hogy aztán onnan igazolhasson Madridba. Ráadásul a minap Sergio Ramos is azt nyilatkozta, hogy mindig a legjobb játékosokat akarják Madridban tudni, Neymar pedig egyértelműen az egyik legjobb…

Mbappé

A Real Madrid még mindig nem adta fel Mbappé ügyét. Annak ellenére, hogy nyáron a francia támadó a PSG-t választotta, a Real Madrid szemmel tartja őt, és ha lehetősége nyílik rá, akkor megpróbálhatja leigazolni a játékost.

Lewandowski

A lengyel támadót már többször is “eladták” a Real Madridnak, szinte minden nyáron előjött a neve a spanyol klub kapcsán. Nemrég az ügynöke is elmondta, hogy Lewa nem igazán elégedett a Bayern játékospolitikájával, és nem túl boldog a jelenlegi helyzettől. Ez persze még akkor volt, amikor Ancelotti irányított, és nem jöttek az eredmények.

Köztudott az is, hogy Lewa nagyon szívesen játszana Madridban, sosem volt ellenére egy ilyen átigazolás, így a játékost nem igazán kellene győzködni arról, hogy 2018 nyarán költözzön Spanyolországba. 

Fekir

2015-ben Zidane így nyilatkozott Fekirről: “Lenyűgöző ahogy játszik, keményen rúgja meg a labdát, és lehet látni, hogy kiemelkedő egyénisége van a pályán. Technikailag lenyűgözött.” Abban az évben a francia bajnokság legjobb fiatal játékosának választották a Lyon futballistáját, aztán egy csúnya térdsérülés hátráltatta a fejlődésben. Most már újra jó formában van, és kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Jelenleg 2020-ig van szerződése klubjával, és ha a Real Madrid nyáron le akarja majd igazolni, akkor bizony lesznek versenytársai a piacon. A Barcelona, a Manchester United és a Juventus is figyeli őt. Azonban a Real Madridnak van egy kis előnye. Az elmúlt szezonban a játékos ezt nyilatkozta egy interjúban: “Ha Zidane holnap felhív, boldogan mennék oda, sosem mondanék neki nemet.”

További híreinket megtalálhatod a www.madridom.hu weboldalon.