Modric: “Nem mertem hinni abban, hogy az enyém lehet az Aranylabda”

Közzétéve: 2018.12.04. 23:13 (frissítve: 2018.12.05. 09:41). Szerző: d.gergo. Forrás: francefootball.fr

A France Football terjedelmes interjút készített a 2018-as év legjobb játékosával – az újdonsült Aranylabdás Luka Modric pedig minden kérdésre őszintén válaszolt saját otthonában. A teljes interjút alább olvashatjátok:

Emlékszel még az első egyéni elismerésedre?
Igen, emlékszem rá. Még csak tizenöt éves voltam, amikor a Dinamo Zágrábból kölcsönben voltam Boszniában, a Zrinjski Mostar csapatában. Abban a szezonban a szurkolók a csapat legjobb játékosának választottak. Ezt a díjat a játékosok a mutatott viselkedésük és elkötelezettségük, a csapat munkájához való hozzájárulásuk miatt kapták. Nagyon fiatal voltam, és ez volt az első egyéni díjam.

Mit éreztél akkor?
Először boldogságot és büszkeséget. Mikor fiatal vagy, egy ilyen elismerés önbizalmat ad neked a jövőhöz. Arra ösztönöz, hogy még keményebben dolgozz, hogy még több hasonló díjat nyerhess később. Nagyon fontos volt az a díj számomra.

Ma megkaptad az Aranylabdát, amire hosszú éveket vártál, és amiért keményen dolgoztál…
Van egy mondás, ami úgy szól: “a legjobb dolgok sosem jönnek könnyen”. Ez a hitvallásom, sok dolog bizonyította már számomra, hogy ez így van. Az életem küzdelmesen indult, és nagyon sokat kell dolgoznom azért, hogy elérjem a céljaimat. Mindig is úgy gondoltam, hogy meg kell küzdeni érte, áldozatokat kell hozni és sokat kell dolgozni ahhoz, hogy az ember elérjen egy bizonyos szintre. Nem volt könnyű, de én nyertem.

Luka Modric’s emotional reaction when he discovers his Ballon d’Or #ballondor Congrats @lukamodric10 for this amazing year 👏

Sok akadály volt út közben?
Egészen kicsi korom óta sok akadállyal szembesültem, de mindegyik segített abban, hogy fejlődjek, emberként és játékosként egyaránt. Minden akadályra úgy tekintettem, mint egy lehetőség a fejlődésre, nem pedig gátoló tényezőként értelmeztem őket. Annyit tudok, hogy minden egyes próbatételből kicsit erősebben jöttem ki.

Mit üzennél a háború-viselte fiatal Luka Modricnak?
Nem sok mindent. Annyit mondanék neki, hogy ne aggódj. Nagyon keményen fogsz küzdeni azért, hogy erre a szintre juss, és diadalmaskodj. A munkád kifizetődik majd. Nagyon büszke vagyok magamra.

Egyszer azt mondtad, hogy “ha játszottál a bosnyák ligában, akkor bárhol képes vagy játszani“. Mit jelent ez?
Kicsit inkább viccnek szántam, de van benne igazság. Akkoriban a bajnokság nagyon nehéz volt, sok ütközéssel. Egy nagyon összetett környezetben fejlődhettem már egészen fiatalon.

A Hajduk Split nem akart téged, Arsene Wenger sem az Arsenalnál. Felmerültek emiatt kétségeid?
Nem, soha nem kételkedtem. De tizennyolc éves koromban, mikor kezdtem a pályafutásomat, soha nem képzeltem, hogy ilyen szintre fogok jutni egyszer. Még akkor sem gondoltam ilyesmire, amikor arról álmodoztam, hogy egyszer nagy csapatokban fogok játszani. Az igazság az, hogy soha nem kételkedtem az adottságaimban. A Hajduk Split több okból kifolyólag nem akart engem leigazolni. Ami Wenger úr elutasítását illeti, úgy tekintettem rá, mint egy újabb szerencsétlenségre, kihívásra, amin túl kell jutnom. Meg akartam mutatni ezeknek az embereknek, hogy tévedtek velem kapcsolatban. A klubok nem tudják mindig csak a jó döntéseket hozni. Akkoriban ez volt a véleményük rólam. Egy tizennyolc éves játékosról nehéz megmondani, hogy ki fog-e törni, vagy sem.

Az alkatod nem segített…
Talán páran azt gondolták, hogy a magasságom és apró termetem mind hátrányt jelentett nekem. De én nem így gondolom. Itt jött nagyon jól a tapasztalatom Boszniában. Őszintén szólva nem érzem magam kevesebbnek másoknál. Erősebb vagyok, mind gondolnák. Az ellenfeleim is tudják, hogy az erőnlét is fontos szerepet kap a focimban. Nem félek az ütközésektől, vagy az ellenfeleim méretétől. A mai labdarúgásban senkinek nem szabad csak előre mennie a pályán, hacsak nem vagy Messi vagy Cristiano. Mindenki másnak hátra kell mennie védekezni is. Mindenki másnak!

Hogyan mutattad meg a technikás oldaladat?
Elmondhatom, hogy szerencsés voltam, mert bármelyik csapatban is voltam, az edzők értékelték a játékstílusomat, és megbíztak bennem. Lehettem önmagam, és megmutathattam azt a focit, amihez a legjobban értek. Ez igaz a Zágrábra, a Tottenhamre, a Real Madridra és a válogatottra is.

Mit jelent számodra az Aranylabda?
Nagyon meg vagyok hatva, hogy megkaptam. Egyedülálló dolog ez számomra. Megtiszteltetés, hogy én kaptam, büszkeséggel és mély boldogsággal tölt el. Pályafutásom legjobb pillanataiban vagyok éppen, és ezt teljes mértékben kihasználom.

Mikor gondoltad azt, hogy megnyerheted ezt a díjat?
Nem volt egy kiemelt pillanat, amikor azt mondtam volna magamnak, hogy “igen, megnyerheted”. Mikor jöttek az egyéni elismerések 2018-ban, és láttam magam a 30 fős France Football jelöltlistán, akkor elkezdtem reménykedni. De van egy apró dolog, amit soha nem fogok elfelejteni: mikor Zinedine Zidane a Real Madrid edzője lett, egyik nap edzés után behívott engem az irodájába. Elmondta nekem, hogy el tud engem képzelni, mind Aranylabda győztes játékost. Mikor egy ilyen tapasztalt és karakteres ember, mint Zidane, ezt mondja neked, akkor az hatalmas löketed ad neked. Zidane-t nagyon tiszteltem és szerettem, mikor még játékos volt. Önmagához hasonló nyugodt, kicsit visszahúzódó embert látott bennem. Azt várta el tőlem, hogy fejezzem ki jobban magam, nyíljak meg jobban. Létfontosságú tagnak tekintett abban a csapatban, ami nagyon jól teljesített. Zidane szavai segítettek nekem abban, hogy jobban kifejezzem magam a pályán.

És ezután a beszélgetés után kezdtél el az Aranylabdára gondolni?
Igen, de Zidane szavai ellenére nem mertem hinni benne – mondta Modric nevetve.

#BallonDOr 🙏🏻❤️

Mikor elvesztettétek a vb döntőjét, úgy vélted ezzel az Aranylabda esélye is elúszott?
Nem igazán, ezt a gondolkodásmódot meghagyom másoknak. Én úgy hiszem, hogy egyetlen meccs nem dönthet az Aranylabda sorsáról. Minden mérkőzést figyelembe kell venni. Nem titok, hogy a világbajnokság döntője után túl szomorú voltam ahhoz, hogy az Aranylabdán járjon az eszem. Ez a szomorúság aztán boldogsággá ment át, mikor hazatértünk a válogatottal Horvátországba. Mikor láttuk mindazt az ünneplést, a sok embert az utcákon, úgy éreztük magunkat, mintha mi lettünk volna a döntő győztesei.

Mit jelent számodra, hogy megtörted Messi és Ronaldo hegemóniáját?
Kicsit zavaros. Egy horvát játékos, egy kis ország szülötte, megnyeri az Aranylabdát Messi és Cristiano után, akik egészen más szintet képviselnek. Senkinek nincs joga magát hozzájuk hasonlítani. Ők a sportág történelmének legjobbjai között vannak. Utánuk megnyerni ezt a díjat csodálatos! Büszke vagyok rá. De józanul gondolkozok, egy pillanatig sem hiszem, hogy nekik ennyi lett volna. Annyival mindenki felett vannak, igazi kiváltság már a közelükbe kerülni is.

Sokszor Johan Cruyffhoz hasonlítottunk téged, aki szintén egy vesztes vb-döntő után lett Aranylabdás, 1974-ben…
Nagy megtiszteltetés, hogy hozzá hasonlítanak. Hihetetlen játékos volt, aztán egy nagyszerű edző, akinek minden szava nagy súllyal bírt. Ezek a szavak sokszor nagy hatást értek el, mert igazi újító volt a labdarúgásban.

Kik a példaképeid?
Az egyetlen példaképem emberként és játékosként egyaránt, az Zvonimir Boban. Tizenhárom éves voltam, mikor a horvát válogatottat a világbajnokság elődöntőjéig vezette 1998-ban. Kikaptunk Franciaország ellen… Boban inspiráló volt számomra. Amikor a Tottenhamben játszottam, egyszer csak kaptam egy üzenetet, amiben az állt: “Felhívhatsz, amikor csak akarsz. Aláírás, Zvon”. Azt hittem valamelyik barátom viccelődik velem, de mindenesetre felhívtam a számot, és tényleg ő volt az. A beszélgetésünk lelkileg is felfrissített engem. Egy olyan emberrel beszélhettem, akit csodáltam, és akinek a múltja lenyűgözött engem.

Mi az igazi helyed a pályán?
Középső középpályás, de nem túl magasan a pályán, nem mint egy 10-es. Szeretem szervezni a játékot, összekapcsolni a védelmet a támadókkal, szeretek a játék vezére lenni.

Kicsit, mint Pirlo?
Pontosan. Még ha néhány edző magasabbra is tesz engem a pályán, balra vagy jobbra. Szeretek a tengelyen mozogni, középen mindenki felé. De szeretem a jelenlegi szerepemet Madridban, a jobb oldalon, mert sok variációt biztosít az a poszt is.

Semmi nem volt egyszerű a pályafutásod során, beleértve a debütálásodat is Madridban…
A nehézség az életem történetének főszereplője. Mindegyik csapatban, ahol játszottam, kétségek vettek körül, mindenhol újra és újra meg kellett győznöm mindenkit. Ez igaz a válogatottra is. El kellett viselnem a kritikákat, és a velem szemben felmerülő kétségeket, gyanúkat. De minden egyes ilyen bizonytalanság csak erősebbé tett engem. Bizonyítanom kellett másoknak, hogy rosszul vélekednek rólam. Mert mélyen legbelül, mindig is tudtam, hogy sikeres leszek.

Mennyire voltak fontosak ebben a sikerben az edzőid?
Minden edző fontos volt számomra. Néhányan fontosabbak, mint mások, de mindannyiuknak szerepe volt ebben, mindenki hozzáadott valamit, egészen kicsi koromtól kezdve. Ma nehéz, és sportszerűtlen lenne kiemelnem bárkit is közülük. Mindannyiuknak köszönettel tartozom. Ha egyvalakit ki kéne emelnem, az Tomislav Basic lenne [az NK Zadar akadémiájának vezetője – a szerk.]. Mikor kicsi voltam, kevesen hittek bennem, ő pedig meglátott bennem valamit, amit senki más nem látott. Úgy gondolta, a világ egyik legjobb játékosa válhat belőlem. Erről van bizonyítékom, több videóm is van róla, amin ezt mondja. Számolt velem, már mindennek a legelején. A vele töltött beszélgetések nagy hatással voltak rám, tőle indult minden.

Jó lövő vagy, miért nem lősz kapura többet?
Ez egy jó kérdés, nem tudom. A játékstílusomat a gondolkodásmódom határozza meg, és amikor ott vagyok a pályán, elsősorban mindig arra gondolok, hogy hogyan tudom szolgálni a csapattársaimat, ez létfontosságú számomra. A passz mindig előbb jut eszembe, mint a lövés. Sok edző kérte tőlem, hogy lőjek kapura gyakrabban. Madridban sok gólt szereztem a tizenhatoson kívülről. De számomra a csapat mindig előrébb van, mint az egyén. Nagyobb élvezetet ad számomra az, ha gólpasszt adhatok, mintha gólt lőnék.

Más sportágban is ott lehetnél az elitben?
A kosárlabdában, ez nem is kérdés, még így is, hogy nem vagyok valami magas. Szerintem irányítóként jó lettem volna abban a sportágban is. Zadarban születtem, egy olyan városban, amelyik él-hal a kosárlabdáért. Olyan nagy játékosok jöttek ki az ottani csapatból, mint Kresimir Cosic vagy Pino Gjergja. Szeretem ezt a sportot, gyakran játszom is. A Real Madrid edzőközpontjában van egy kosárlabdapálya is, szoktunk dobóversenyeket is rendezni a csapattársaimmal, és mindig nyerek, nem vagyok egy klasszis, de ott én vagyok a legjobb.

Beférnél a Real Madrid Euroliga-győztes csapatába?
(nevetve) Nem tudom. De nagyon szeretem a kosárlabdát. (Modric ekkor elővesz egy, a saját nevével ellátott Chicago Bulls mezt) Michael Jordan a sportág történelmének legjobb játékosa volt, példakép számomra. Sok dolgot mondott, különösen a motiváció kapcsán, ami nagy hatással volt rám, olyannyira, hogy sokat be is írtam a telefonomba, hogy mindig kéznél legyenek. Az egyik kedvencem az, hogy “Amikor a földre zuhansz, fel kell kelned, és folytatnod kell”. Soha nem félt a kudarctól.

Szeretsz más sportokat is?
Mindent, amiben jók a horvátok. Kézilabda, tenisz… Nagy rajongója vagyok például Marin Čilićnek, korábban szurkoltam Goran Ivanisevicnek. Teniszezek is néha, amikor tudok. Az amerikai focit is szeretem…

Az amerikai focit játszod is?
(nevetve) Ah, nem! De szeretem nézni az NFL-t, különösen a New England Patriots meccseit. Szeretem Tom Brady-t, ő az irányítójuk.

De nincs horvát kötődése a Patriots-nak?
Nincsen. Az edzőjüknek, Bill Belichicknek vannak horvát ősei. Egyetlen bajom van az amerikai focival, az pedig az időeltolódás. Nagyon későn vannak a meccsek, de a Super Bowl-t soha nem hagyom ki.

Luka Modrić on Twitter

Hasonlíthatjuk a te játékodat egy amerikai foci quarterback/irányító szerepéhez?
Abszolút! Az irányító szervezi a játékot, ő passzol a többieknek. Ezért szeretem magam belevetni abba a sportágba is. Hasonlít a játékszemléletem egy quarterback-hez.

Voltál már a Tottenhamben 14-es, Madridban 19-es, majd most 10-es…
A kedvenc számom a 10-es, de ha mezszámként van erről szó, azt előbb ki kell érdemelni, mielőtt magadra ölthetnéd, aztán bizonyítanod kell, hogy képes vagy viselni azt. Sok klubnál már foglalt volt a 10-es mezszám, mikor oda érkeztem, így másik számot kellett viselnem. A válogatottban Niko Kovac viselte, és ő volt a csapatkapitány. Ugyanez volt a helyzet a Tottenhamben is, Robbie Keane-é volt az a mez. És mikor a Realba jöttem, szinte csak a 19-es volt szabadon a számok közül, legalábbis a szabadok közül ez volt az egyetlen, ami tetszett. Mikor James Rodríguez elhagyta a csapatot, akkor a klub megkérdezte tőlem, hogy szeretném-e megkapni a 10-es számot, én pedig igent mondtam. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen számot hordhatok, különösen egy ilyen csapatban, mint amilyen a Real Madrid.

Sok sportoló az Instagramon és a közösségi oldalakon éli az életét, te viszont nem. Hogyan telik Luka Modric egy átlagos napja?
Nekem is van Instagram fiókom, de csak néhány focival kapcsolatos kép van rajta. És csak a fontos dolgok, mint mikor megnyerünk egy meccset, vagy szerzünk egy trófeát. Én ilyen vagyok. Normális életem van, a családommal. Korán kelek reggel, megyek edzeni. Sokszor viszem a gyerekeket iskolába. Szinte mindig az edzőközpontban ebédelek, olyan ételeket készítenek nekem, ami a legjobb számomra. Általában nagyon későn jövök el az edzőközpontból, szeretek nyugodtan készülődni, nem szeretem ha sürgetnek. A csendes életet szeretem, edzés után masszázsra megyek az edzőközpontban, elintézek néhány telefont… Valdebebasból megyek haza, a gyerekekért az iskolába. Játszom velük, a feleségemmel filmeket nézünk. Van egy kis házi mozink otthon.

Szeretsz moziba, múzeumba, koncertekre vagy étterembe járni?
Ahogy korábban mondtam, a filmeket otthon nézem. Ami a zenét illeti, reggaetont szoktam hallgatni, de amúgy főleg tradicionális horvát dalokat. Étterembe is járok. Szerencsés géneket kaptam, azt ehetek, amit csak akarok, és nem hízok meg tőle.

Az interjút ma itt készítjük az otthonodban, és láttuk, hogy nagyon szép boros pincéd van…
Igen – válaszol Modric nevetve – a feleségemmel szeretünk elővenni egy üveg bort időről-időre. Vannak horvát, olasz, spanyol boraink. Francia is – tette hozzá mosolyogva.

Szoktál itthon is készülni a munkára, a meccsekre?
Néha ledőlök picit napközben, de nem gyakran, és soha nem több időre, mint fél óra. Ha ennél többet alszom, akkor fáradtan kelek fel. Ezen kívül mindent megteszek a felkészülés jegyében, amit egy profi sportolónak meg kell tennie: rendesen eszek, rendesen edzek, rendesen alszok. Sokat dolgozok, és mindent megteszek azért, hogy fejlesszem magamat, és hogy elkerüljem a sérüléseket. Mindig odafigyelek rá, hogy rendesen kipihenjem magam a meccsek után.

Nem nehéz ez, három gyermekkel a házban?
Szerencsére a feleségem sokat segít nekem. A két nagyobbik gyermekemnek néha el kell magyarázni, hogy a pihenés is ugyanúgy a munkám része.

Hozzájárult a családod ahhoz, hogy most megnyerted az Aranylabdát?
A család az életem legfontosabb része. A szüleim a kezdetektől fogva támogattak engem, elkísértek az edzésekre, hittek bennem és segítettek nekem. Bár az életünk nem volt könnyű, mindig gondoskodtak rólam. Tettek arról, hogy ne maradjon ki semmi az életemből. Persze ott van a feleségem, Vanja, aki mindig ott van mellettem, és támogat engem, jóban és rosszban, akkor is, amikor nem érzem jól magamat. Létfontosságú szerepet játszik a sikereimben, ha ő nincs ott mellettem, soha nem jutok el erre a szintre. Az Aranylabdát pedig pláne nem nyertem volna meg, ebben biztos vagyok.

Cristiano Ronaldo előtt végeztél, akivel sokat játszottál együtt, de mindig is ő volt a sztár…
Megmagyarázhatatlan érzés van bennem, hogy megnyertem az Aranylabdát. Nem azért, mert Cristiano előtt végeztem. Hihetetlen dolog ez, mert az Aranylabda egy nagyon szép trófea. Az idei év fenomenális volt számomra, minden tekintetben, mind csapatszinten, mind pedig egyéni szinten. Ismétlem, hálás vagyok érte és büszke vagyok, hogy azok, akik szavaztak, a világ legjobb játékosaként gondoltak rám.

Normális embernek tartom magam, és úgy is viselkedek. Azt akarom, hogy mások is így nézzenek rám, hogy alázatos embernek lássanak. Örülök neki, hogy egy hétköznapi srác is megnyerheti az Aranylabdát. Nem félek attól a csillogástól, ami ezt a trófeát övezi. Az “Aranylabda” szót nem is lehet egy mondatban említeni a félelemmel, ez a szó a megtiszteltetéssel, büszkeséggel és boldogsággal azonos. Talán nem vagyok még teljesen tudatában annak, hogy mit is képvisel ez a díj, és hogy mikkel jár az, ha valaki megnyeri. De most nincsenek szavak, amik le tudnák írni, hogyan érzem magam.

Ha választhatnál aközött, hogy visszamész az időben és megnyeritek a világbajnokságot, vagy hogy most megnyered az Aranylabdát, mit választanál?
A világbajnoki győzelmet, kétség sem fér hozzá. Ahogyan mindig is mondtam, a csapatszintű trófeák a legfontosabbak, és mindig is azokat választanám az egyéni elismerések helyett. De sajnos nem tudok visszamenni a döntő idejére. Ez ilyen. Ez is nagy trófea számomra, de ha tehetném, inkább a vb-győzelmet választanám helyette.

Mit gondolsz a francia Aranylabda esélyesekről, mint például Griezmann vagy Mbappé?
Nagyszerű játékosok. Remek szezonjuk volt a klubcsapatukban, és megnyerték a világbajnokságot is. Biztos vagyok benne, hogy még jobb helyezést érnek majd el itt a jövőben. Különösen Kylian Mbappé, aki hatalmas tehetség. Nagyszerű jövő vár rá.

Elégtétel neked ez a trófea a vb-döntő után?
Nem így tekintek rá… Egyszerűen csak örülök, hogy az emberek elismernek egyéni szinten is. Elismerték ezt az évemet, ami nagyon különleges volt, jól játszottam idén. Ezért vagyok boldog, és ez semmiképp nem bosszú vagy elégtétel számomra.

Hova fogod tenni a trófeát?
Az első néhány estén biztosan az ágyam mellett lesz majd, így akármikor felkelek, biztosra mondhatom, hogy “nem, ez nem álom volt, itt van az Aranylabda”. Utána keresek neki valami szép tekintélyes helyet. Több trófeám is van, de ennek kivételes helyet fogok találni.

További híreinket megtalálhatod a www.madridom.hu weboldalon.