Bajnokok Ligája
1999/00

Bajnokok Ligája történelem

Sorozatunkban bemutatjuk a Real Madrid eddigi tizenkét BEK/BL győzelmének történetét. Íme a nyolcadik, 2000. májusából.

Az 1999/2000-es Bajnokok Ligája kiírás statisztikai szempontból igen sok érdekességet hordoz magában. Ez volt ugyanis a nyolcadik BL-szezon, miután a sorozat nevét megváltoztatták a BEK-ről BL-re. A végső győztes a Real Madrid lett, így ez volt a csapat nyolcadik BEK/BL sikere, méghozzá egy szintén spanyol együttes ellen, hiszen a fináléban a Valencia volt az ellenfél. A döntőt pedig ugyanúgy Párizsban rendezték, ahogy a klub első BEK-győzelme alkalmával, még 1956-ban…

Résztvevő csapatok

Az első csoportkör után egy másodikra került sor, a második csoportkörben pedig az a 16 csapat vett részt, amelyek az első csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végzett. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik és negyedik helyezettek kiestek. A második csoportkörbe a következő csapatok jutottak tovább: Barcelona, Porto, Sparta Praha, Hertha, Manchester United, Valencia, Fiorentina, Bordeaux, Bayern München, Real Madrid, Dynamo Kijev, Rosenborg, Lazio, Chelsea, Feyenoord, és a Marseille.

Az út Párizsig

Az 1999/2000-es Bajnokok Ligája döntőjét abban a városban rendezték meg, ahol a Real Madrid megnyerte történelmi első Bajnokcsapatok Európa-kupája serlegét is: Párizsban.

A Real Madrid az első csoportkörben az E betűjelzésű csoport első helyén végzett, mögötte a Porto jutott tovább a második csoportkörbe, az Olympiacos és a Molde pedig kiestek a versenyből. A második csoportkörben a Bayern München mögött végzett a csapat a második helyen, kiejtve a Dynamo Kijevet és a Rosenborgot. Tizenkét mérkőzésen a Real Madrid hét győzelmet, két döntetlent és három vereséget számlált.

Mérkőzés
Mérkőzés
Győzelem
Győzelem
Rúgott gól
Rúgott gól
Kapott gól
Kapott gól
  • Győzelmi ráta
    58%
  • 1
    Olympiacos
    6-3
  • 2
    Molde
    5-1
  • 3
    Porto
    4-3
  • 4
    Dynamo Kijev
    4-3
  • 5
    Rosenborg
    4-1
  • 6
    Bayern München
    3-8
  • 7
    Manchester United
    negyeddöntő: 3-2
  • 8
    Bayern München
    elődöntő: 3-2
  • 9
    Valencia
    döntő: 3-0

A Real Madrid első csoportját megnyerte 13 ponttal, mérlegük 4 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség volt. A második csoportkörben második helyen futott be a Királyi Gárda tíz ponttal, ez nagyban köszönhető a Bayern München ellen elveszített két mérkőzésnek is, melyen összesítésben 8-3 arányban múlták felül a bajorok a blancókat.

A szezon gólszerzői



Harmincöt lőtt góllal zárta a Real Madrid az 1999/2000-es Bajnokok Ligája kiírást, ebből hármat azonban az ellenfél játékosai lőttek saját kapujukba. A házi góllövőlista élén Raúl González zárt tíz góllal, mögötte Morientes ért be második helyen hat találattal.

2000. május 24. Párizs

A finálé

A versenysorozat első spanyol házidöntőjébe a Real Madrid a Bayern München legyőzésével, a Valencia pedig a Barcelona 5-3-as kiejtésével jutott be. A párizsi Stade de France-ban 78.759 néző követte a helyszínen a Bajnokok Ligája fináléját, melyet végül 3-0-ra nyert a Vicente del Bosque által vezetett Real Madrid!

Real Madrid (3)

Iker Casillas
Iván helguera
Aitor Karanka
Iván Campo
Michel Salgado
Roberto Carlos
Steve McManaman
Fernando Redondo
Raúl González
Fernando Morientes
Nicolas Anelka

Valencia (0)

Cañizares
Angloma
Djukic
Pellegrino
Gerardo
Mendieta
Farinós
Gerard
Kily González
Angulo
Claudio López

Vicente del Bosque csapata egy Morientes fejesgóllal szerezte meg a vezetést a 39. percben, majd a második félidőben egy McManaman gólja tovább növelte a Madrid előnyét. A kegyelemdöfést Raúl adta meg, aki egy hatalmas sprint után verte meg a Valencia kapusát, Santiago Cañizarest, ezzel beállítva a 3-0-s végeredményt.

Egyéb érdekességek

A Bajnokok Ligája formátumváltásának nyolcadik évében ez volt a Real Madrid történelmének nyolcadik győzelme a legrangosabb európai kupasorozatban.

Két spanyol csapat csatája volt a párizsi finálé, ez volt az első alkalom a sorozatban, hogy egy országból érkezett mindkét döntőző fél. Később aztán volt Milan - Juve, United - Chelsea, Bayern - Dortmund, Real - Atlético párosítás, utóbbi kétszer is.

Ez volt Iker Casillas első döntője, ekkor csupán négy napja töltötte be tizenkilencedik életévét, ezzel a valaha volt legfiatalabb kapus lett, aki a Bajnokok Ligája döntőjében szerepelhetett.

Az 1999/2000-s Bajnokok Ligája kiírásának elődöntőjében résztvevő négy csapatából három is spanyol volt: a Real Madrid, a Valencia és a Barcelona.

Képgaléria