Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2020-03-03 09:39 ___Samy___ as.com
Ramos válaszolt Piquének Nyilatkozatok

Ahogy azt korábban megírtuk, Gerard Piqué a mérkőzés utáni sajtótájékoztatójában kritizálta a Real Madrid első félidei teljesítményét. Erre természetesen Sergio Ramos válaszolt is.

Piqué elmondása szerint az első félidei Real Madrid volt az egyik legrosszabb, akik ellen pályára lépett karrierje során. Ezt pedig Sergio Ramos sem hagyta szó nélkül, ő bármikor elfogadná, hogy így nyerjék meg az El Clásicót.

Pique: „Az első félidei Real az egyik legrosszabb volt, amit a Bernabeuban láttam”

Pique:

„Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani. Bármikor örömmel venném, hogy úgy nyerjünk meg minden El Clásicót, hogy az első félidőben olyan pocsékul játszunk, ahogy azt ő állítja. A megközelítés volt más. Az első félidőben engedtük, hogy birtokolják a labdát, a második félidőben pedig úgy döntöttünk, hogy felpörgetjük a játékunkat. Nem voltak valami frissek, így elkezdtünk helyzeteket kialakítani.”

„A legutóbbi eredményeinket követően szerettük volna visszaszerezni az első helyet, és mi lenne jobb módszer erre, mint hazai pályán, egy olyan nagyszerű csapat ellen, mint a Barcelona. Ez egy egyedülálló lehetőség volt a számunkra, hogy teljesen saját magunktól függjünk. Fontos három pont volt, de még sok van hátra. Két lábbal kell a földön járnunk.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend