Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2021-07-26 18:52 ___Samy___ marca.com
Csak két pozitívum volt a Rangers elleni meccsen Barátságos mérkőzések

Ez volt a Real Madrid harmadik felkészülési mérkőzése az előszezonban, amit a Rangers csapata 2-1 arányban nyert meg hazai pályán. Még sok játékos hiányzott a keretből, de a jelenlévők többsége nem tudta megugrani a szintet.

A Blancók nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak a skótok ellen, a mérkőzésen pedig csak Rodrygo és Lunin tudott értékelhető teljesítményt nyújtani.

Lunin nagyszerűen védett

Az ukrán kapus nem csak átment a teszten, hanem fantasztikusan őrizte a kaput – főleg az első félidőben. Sok munkája volt az első játékrészben, de a másodban sem unatkozott. Az egyértelmű, hogy jelen pillanatban nem tudja kiszorítani belga kollégáját a kapuból, de jelezte, hogy bármikor lehet rá számítani Courtois távollétében.

Rodrygo merész volt

Lunin mellett a brazil szélső volt az a játékos, akit ki lehetett emelni a mérkőzésen. Merészen játszott, gondot okozott a Rangers védelmének és az összes jól felépített és jól végződő támadásban benne volt. Remek gólt szerzett és kiemelkedett a csapattársai közül.

Ödegaard keveset mutatott

A norvég középpályás még nagyon messze van attól a szinttől, amit a Real Sociedadban nyújtott, és amiért visszavette őt a Real Madrid. Nagyon keveset mutatott magából, nem építette kellő mennyiségben a támadásokat.

Lucas idegenül mozgott

Lucas idén hosszabbította meg a lejáró szerződését azzal a céllal, hogy Dani Carvajallal fog versengeni a jobbhátvéd posztért. Vasárnap egy sorral feljebb kellett játszania, a teljesítménye pedig sok kívánnivalót hagyott maga után. Talán már nem elég arra, hogy a támadósorban szerepeljen, de még ő is nagyon messze van a legjobb formájától.

Isco nagyon gyenge volt

Még egy játékos, akinek idén nyáron sok tennivalója van; Isco alulmaradt Skóciában is, a jövője pedig még továbbra is a levegőben lóg. Évek óta nagy kérdőjelnek számít, és ez most sem volt másképp.

Marcelo továbbra is súlytalan

Az, hogy a csapat kapitánya lett és, hogy Ancelotti visszatért, reményt adott a brazil játékosnak, de borzasztó messze van a Real Madrid szintjétől. Vasárnap gyakorlatilag leuralták, védekezezésbeli feladatát pedig ezúttal sem látta el maradéktalanul. Nehéz lesz Ancelottinak szemet hunynia Miguel felett Mendy távollétében.

Jovic eltűnt

A szerb csatár ezúttal sem élt a lehetőséggel, gyakorlatilag észrevétlen volt az egész első félidő alatt; a másodikra már ki sem jött. Karim Benzema távollétében pedig meg lesz a lehetősége a csillogásra, de ebből egyelőre még semmit nem láttunk. Így pedig még eladni is nehezebb.

Odriozolának problémái vannak

Ő is azok közé tartozik, akik idén nyáron reflektorfénybe kerültek a jövőjük miatt. A Rangers ellen szintén szenvedett, annak ellenére, hogy az idényt jól fejezte be. Az első lépései Ancelotti irányítása alatt nem a terv szerint alakulnak.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend