Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2021-12-06 11:00 ___Samy___ realmadrid.com
Német játékvezetője lesz az Inter elleni mérkőzésnek Bajnokok Ligája

Ez lesz a tizenkettedik alkalom, hogy ő fújja a sípot egy Real Madrid mérkőzésen a Bajnokok Ligájában.

Felix Brych lesz holnap este a játék vezető a Real Madrid – Inter Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén. Legutóbb a Blancóknak a tavalyi idényben vezetett meccset, a Liverpool elleni 3-1-es győzelem során, a BL negyeddöntőjében.

Az első alkalommal Brych a 2009/10-es idényben találkozott a Real Madriddal, egy 1-1-es döntetlennel végződő Milan elleni összecsapáson, a San Siróban. Aztán a 2010/11-es szezonban a Tottenham elleni 4-0-ás győzelem alkalmával volt ő a játékvezető, majd az APOEL ellen is ő fújta as sípot. Ezt követte a 2012/13-as szezonban a Manchester United elleni meccs, a legjobb 16 között. Ez után, 2013/14-ben a Koppenhága elleni 2-0-ás győzelemmel véget érő csoportmeccsen, egy évvel később pedig a negyeddöntőben, az Atletico elleni 1-0-ás siker alkalmával fújta a sípot a német.

Aztán később Felix Brych lett kiválasztva a cardiffi fináléra is 2017-ben, amikor a Real Madrid a Tizenkettediket zsebelte be a Juventus ellenében. Az ezt követő évben a legjobb 16 között a PSG ellen a Parc des Princesben szintén ő volt a játékvezető (1-2). Ezt követte a 2018/19-es idényben az Ajax elleni hazai mérkőzés a legjobb 16 között, majd az utolsó előtti alkalom során a Manchester City elleni párharcon dirigált, az Etihad Stadionban.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend