Végre a www.madridom.hu oldalon is közzétesszük korábbi interjúinkat a “Tudtad, hogy ő is madridista?” interjúsorozaton belül. Az interjúk jó része még 2012-ben készült, így nem minden téma aktuális bennük, azonban úgy gondoltuk, hogy így is jó kikapcsolódást nyújthat az elolvasásuk. A Máté Szabolccsal készült interjú még 2012 májusában készült!
Egy gyulafirátóti srác, Máté Szabolcs zenéin – művésznevén Sub Bass Monster – egy korszak nőtt fel, sőt több generáció kedvencei közé tartoznak albumai, számai. Amint kiderítettem, hogy a madridisták táborát erősíti, rögtön felkerestem a rappert, aki nem habozott, és örömmel vállalta az interjút. Beszélgettünk a kezdetekről, a jövőről, de a legfontosabb témát szeretett klubunk, a Real Madrid szolgáltatta. Jó szórakozást!
Szeretném, ha kicsit mesélnél magadról azoknak az olvasóknak, akik kevésbé ismernek. Hogy jutottál el odáig, hogy ma Magyarország egyik legelismertebb zenésze vagy?
„1991-ben kezdtem szövegelni Gyulafirátóton, egy falucskában, de csak ’96-ban sikerült feltűnni a médiában. Az első lemezem ’99-ben jelent meg, ami arany, majd platina lett. Számos díjat kaptam mind a szakma, mind a közönség részéről, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Nagyon sok, általam nagyra tartott művésszel dolgozhattam együtt, amiért szintén hálás lehetek a sorsnak, és szinte minden komolyabb színpadon felléptem már.”
Az Animal Cannibals nagy szerepet töltött be életedben pályafutásod elején, mesélnél egy kicsit erről?
„96-ban szerveztek egy Rap Jam-et, amin én is indultam egy barátommal, ott ismerkedtünk meg, és azóta nagyon jó barátságot ápolunk. Sokat segítettek az elején, hogy merre menjek, mit hogyan csináljak, kivel dolgozzak, kit kerüljek, ilyesmi. Nagyon tisztelem őket, mert nem csak nekem, de sok más fiatal tehetségnek is segítséget nyújtottak és nyújtanak a mai napig.”
Mostanában sokszor hangoztattad, hogy CD-t már nem érdemes kiadni, de azért nyugtasd meg a rajongóidat, a zenélést nem hagyod abba, ugye?
„Nem hagyom abba, csak a világ fejlődik, és a CD, mint hanghordozó, sajnos, idejétmúlt. Ma már Youtube van és letöltés, de az élet ilyen, egyik oldaltól elvesz, a másiknak ajándékoz…”
Milyen szerepet töltött/tölt be életedben a sport?
„A mindennapok része, hiszen nem telik úgy el nap, hogy ne sportolnék valamit. Futás, úszás, kerékpározás, konditerem, fallabda és természetesen foci.”
Mi a legjobb emléked a sportról, esetleg mi az, amire a legbüszkébb vagy?
„Anno a gyulafirátóti serdülő csapatban játszottam két évet védőként, és az utolsó meccsemen előbbre helyeztek támadó középpályás posztra. Azon a meccsen három gólt hoztam a csapatnak, így szép leköszönés volt.”
Van esetleg olyan számod, amiben beszélsz a futballról, vagy sosem gondoltál erre?
„Nincs, még nem született ilyen dal, de most hogy kérdezed, lehet, hogy előbb vagy utóbb készülhet ilyen dal is.”
Miért és mióta mondod magad madridistának?
„Egész egyszerűen magával ragadott a csapatot körülvevő misztikum, nem beszélve arról, hogy még magyar legendája is volt a klubnak. 1985-ben, nyolcévesen láttam már Madrid-meccset, de akkor persze a Videotonnak szurkoltam. Az igazi rajongás a ’90-es évek végén, Roberto Carlos érkezésekor bontakozott ki.”
Mi a legjobb és legrosszabb emléked, ami a Real Madridhoz köthető?
„A legszebb a 2002-es UEFA-szuperkupa a Feyenord ellen, ahol Carlos lett a meccs játékosa és még gólt is vágott. Legrosszabb nincs, mert akárhányszor kikapunk, azt mindig rosszul élem meg.”
Ki a kedvenc játékosod a múltból, és kit emelnél ki a jelenlegi keretből?
„Régen nagy kedvenc volt Roberto Carlos és persze Ronaldo meg Figo, de persze az új Ronaldo sem rossz… A mostani kedvencek pedig Marcelo és Benzema, és természetesen Casillas.”
Voltál már Madridban mérkőzésen, esetleg tervben van ez?
„Sajnos, mérkőzésen még nem, de mikor Madridban jártam, természetesen az első utam a Real-Shopba vezetett, hogy begyűjtsek egy-két ereklyét. Mindenképpen szeretnék eljutni egy hazai meccsre a Bernabéuba, és ami még nagy álom, az egy El Clásico.”
Hogyan képzeljünk el téged egy meccs közben? Vannak különleges szokásaid, szurkolói mezed, ami nélkül nincs meccsnézés?
„Semmi extra, szokásos sör-szotyi kombó. A mez dolog egy ideig kimaradt, mert babona vagy sem, de amikor rajtam volt, nem játszott jól a csapat. Persze, ezt csak én éltem meg így. Amúgy nagyon érzékeny ember vagyok, ezért nagyon tudok örülni egy-egy gólnál, és eléggé el tudok kenődni, ha kikapunk.”
Általában egyedül vagy haverokkal nézed a meccset?
„Nagyon ritka az, ha egyedül nézek meccset, mert sokkal jobb, ha összeverődik egy jó kis társaság. Persze, olyankor a mérkőzés után még hosszasan beszélgetünk a látottakról, italozgatunk, és persze az El Clásicók alkalmával szívjuk egymás vérét…”
Szenvedélyes szurkolónak tartod magad? Hogy ünnepelnéd például, ha BL-t nyerne a csapat?
„Én nagyon! Biztos vagyok, hogy csúnya másnaposság lenne a vége, és teljesen elmenne a hangom a sok skandálástól.”
José Mourinho nagyon megosztó személyiség, neked mi a véleményed róla?
„Én személy szerint nagyon kedvelem, a tudása megkérdőjelezhetetlen. Persze, mindenkinek vannak rossz napjai, rossz húzásai, de emberek vagyunk…”
Ha te lennél a Real Madrid edzője, kit igazolnál a csapatba, mely posztokon erősítenél?
„Én Neymart igazolnám le, mert szerintem róla még nagyon sokat fogunk hallani, és talán a középpályát erősíteném, de persze én nem vagyok edző.”
Üzennél valamit az olvasóinknak?
„Persze, soha ne hagyjanak ki egy Madrid-mérkőzést se!”
Végül szeretném megkérdezni, hogy mikor várható az új – és egyben, ha jól tudom – utolsó lemezed megjelenése, mert gondolom, rengeteg madridistát érdekel ez a téma is.
„Már nem kell sokat aludni, de csak annyit mondanék, hogy hamarosan :-)” (Szabi lemeze nem rég jelenet meg, és a hivatalos facebook oldalán meg is rendelhető, a korong a „Fekete Lemez” címet viseli – a szerk.).
A Tudtad, hogy ő is madridista? – interjúsorozatunk korábbi részeinek közlése hamarosan folytatódik, miközben természetesen már az új interjúkon is dolgozunk! (A szerkesztő).
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!