Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2016-01-20 23:38 Zs. Bence marca.com
A Real Madrid utánpótlásának legnagyobb reménységei Utánpótlás

A Királyi Gárda több, mint valószínű hogy a közeljövőben hivatalosan is bejelentheti Rodrigo Bentacur szerződtetését. Az uruguayi tehetség jelen pillanatban a Boca Juniors együttesét erősíti, ám hamarosan már csatlakozhat a La Fábrica tagjaihoz, ahol azért megy a küzdelem, hogy felkerülhessenek a Real Madrid nagy csapatába. A Marca posztról posztra gyűjtötte össze a Fábrica legnagyobb reménységeit, akik pár éven belül akár a nagyok közé is bekerülhetnek.

Kapusok

A tenerifei Carlos Abad elhagyta szülőföldjét azért, hogy a Castillában védhessen, és már be is mutatkozott a harmadosztályban a 20 éves hálóőr. Még nagyobb reménység lehet a 17 éves Luca Zidane, aki a División de Honor Juvenil ligában játszik jelenleg, de a francia utánpótlás válogatottnak is tagja. Darío Ramos pedig a Vallejo-üzlet keretein belül érkezett meg Valdebebasba, és vele kapcsolatban is hatalmasak az elvárások.

Jobb hátvédek

Fran Rodriguez a Castilla egyik legfontosabb játékosa az idei szezon során. Támadásban folyamatosan aktív, remek kapura lövései vannak, melyekkel folyamatosan veszélyezteti ellenfeleit. Nemrég épült fel egy sérüléséből. Szintén nagy reménységekkel érkezett a marokkói származású, ám Madridban született Achraf Hakimi. Sebességének és kiváló helyezkedési készségeinek hála nagyszerűen tudja olvasni az ellenfél támadóinak a következő lépéseit, melyek nagy hasznára válnak védekezéskor.

Bal hátvédek

Mario Hermoso a Valladolid együttesét erősíti, kölcsönben. Az utánpótlás válogatottakat sorra megjárta már, ráadásul Miguel Ángel Portugal csapatában is alapember a másodosztályú csapatban. Abnert csak sérülései akadályozták meg abban, hogy már túl legyen a Real Madridban való bemutatkozásán. Nem utazhatott a csapattal sem Ausztráliába, sem pedig Kínába egy súlyos sérülés miatt, amelyből felépülre ráadául ismét rásérült, így műtétre kényszerült.

Középső védők

Diego Llorente már most kezdi megteremteni magának a saját hírnevét, hiszen fontos tagja a Rayo Vallecano együttesének. A Real Madrid továbbá 4,5 millió Eurót fizetett Jesús Vallejoért, az u-19-es Európa-bajnok, és u-21-es spanyol válogatott 19 éves játékosért. Rafa Benítez szintén felhívta Philip Lienhartot, hogy üljön le a kispadra a Levante elleni mérkőzésen. Az osztrák játékos kölcsönben érkezett a Castillához, ám szerződése lejárt, a Real Madrid pedig nem óhajtotta meghosszabbítani azt.

Szintén nagy lehetőségek rejlenek még Gorka Zabartében, aki az utánpótlás válogatottak tagja. José León középső hátvédként és középső középpályásként is egyaránt megállja a helyét. Fiatal kora ellenére nagyon magabiztos játékra képes. Spanyol utánpótlás válogatott. Héctor Martínez Torres egyik erőssége az, hogy nagyszerűen tudja hátulról megjátszani a labdát.

Középpályások

A Real Madrid már szinte mindenben megállapodott a Boca Juniorsszal a csiszolatlan gyémánt leigazolásáról. Rodrigo Bentacur Castillába való szerződésének egyik valószínűsíthető feltétele egy Argentínában lejátszott SuperClásico lehet. Lucas Torró játékát arról lehet megismerni, hogy rengeteg labdát képes szerezni. A mindig tökéletesen helyezkedő Martín Calderónra szintén érdemes odafigyelni. Ő már harmadik szezonját tapossa a Juvenil B-ben.

Jobb szélsők

Lazo már tudja milyen érzés, mikor felhívják az első csapatba, hiszen az Eibarban a nagyokkal edzhetett. Őt az ifjúsági ligába igazolta le a Királyi Gárda, azonban a Castilla tagja jelenleg. A 18 éves Miguel Garci szintén máris felhívta magára a figyelmet a Castillában nyújtott jó teljesítményével.

Bal szélsők

A világ szeme Marco Asension van. A baleári-szigeteki támadó mindezt teljesítményével érdemelte ki. Technikás, gyors és gólerős. Minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres lehessen a Real Madridban. Min Peeters mindössze 16 éves volt, mikor aláírt a Real Madridhoz, bár a sérülések miatt eddig még nem kamatoztathatta a benne rejlő tehetségét. Cedrés szinte születése óta a Real Madridnál van, és sorra lépdel egyre feljebb és feljebb a ranglétrán. Technikás labdaérintései és labdakezelése a legkiemelkedőbb tulajdonságai.

Irányítók

Marcos Llorente a Habfehér utánpótlás egyik csiszolatlan gyémántja. Nagyszerűen érkezik az ellenfél kapuja elé és megadja az ütemet a csapat játékának. A pályán való játéknak Aleix Febas szabja a milyenségét, nagy jövő előtt áll az ifjú középpályás. Javi Muñoz 2014-ben debütált az első csapatnál, mialatt Álvaro Medrán sérüléséből gyógyulgatott. Ő még nagy fegyvere lehet a Getafe együttesének a szezon végére.

Támadó középpályások

Nehéz bármit is mondani Martin Ödegaardról. A norvégért sorban állt Európa összes élcsapata, ám ő végül a Királyi Gárdát választotta. Szintén nagy reménység még Álvaro Fidalgo Dernández, aki erőteljesen lépdel előre mind a Real Madrid, mind pedig a spanyol válogatott utánpótlás csapataiban.

Csatárok

Kevés olyan gólérzékeny játékos van a spanyol utánpótlásban, mint Borja Mayoral. Bármilyen védő legrosszabb rémálma az ifjú csatár. Mariano az idei szezonban már 12 találatnál jár, ezzel ő a Segunda B gólirálya, aki nemrég újította meg szerződését a Galaktikusokkal. Előfordulhat, hog a következő szezonban már a nagy csapatot fogja erősíteni.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend