2017-09-09 17:59 Zsombor realmadrid.com
Zidane: “Gyenge teljesítményt nyújtottunk” Nyilatkozatok

A csalódást keltő, 1-1-es végeredménnyel végződő Levante lleni mérkőzés után Zinedine Zidane az őt faggató újságírók kérdéseire válaszolt

„Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, az első félidőben mutatott játékunkkal meg különösképp nem. A második játékrészre ugyan feljavultunk kicsit, de 2 pontot veszítettünk, sokat kell javítani a teljesítményünkön.”

„Tudjuk mennyire jelentős, hogy erősen kezdje a csapat a találkozókat, épp ezért bosszant a korai bekapott gól, ami már nem az első ilyen eset volt. Jobban kell játszanunk, ugyanakkor türelmeseknek is kell lennünk. Nem aggódom, az ilyen mérkőzések hozzátartoznak a szezonhoz, mint például tavaly. Lesznek még hullámhegyek és völgyek, de szerencsére még rengeteg időnk van kijavítani a dolgokat. Nem tetszett a pontatlanság, az apróbb hibák és a koncentráció hiánya és ezeket az ellenfelünk meg is büntette.”

A helyzet kihasználásról: „Sokkal pontosabban kell kihasználnunk a helyzeteinket. A Valencia ellen illetve ma is a második félidőben számtalan lehetőséget hagytunk ki, de ilyen a futball. Előfordul, hogy nem a tervezettek szerint alakulnak a dolgok, de szerdán jön az újabb összecsapás, amire fel kell készülnünk. Szeretnénk javítani a teljesítményünkön mindhárom pontot begyűjtve. Jó állapotban vagyunk és ezt a második félidőben bizonyítottuk is. Ugyanakkor sokkal több gólt kellett volna szereznünk az elmúlt két találkozón.”

A rotálásról: „Nem fogok változtatni az eddigi terveimen. Mindenkinek lehet róla véleménye, de a döntéseket én hozom meg, és nem fogok változtatni rajta. Nem fogok hatalmas változtatásokat eszközölni, egyetlen rossz mérkőzés miatt. Hiszek abban, amit csinálok és tudom, hogy sokkal jobb teljesítményre is képes a csapat.”

A csatársorról: „Ez a rendelkezésemre álló keret, ebből kell megoldani a problémáinkat. Karim sérülése reméljük nem komoly. Cristiano játszani fog szerdán, utána pedig majd meglátjuk, hogy mi lesz. Biztosan meg fogjuk oldani a szituációt.”

A szisztémáról: „Ez az egyik opciónk, és én elégedett vagyok vele. A csapat gyenge teljesítményét nem lehet csak Marcelo vagy Theo nyakába varrni.”

Teljes menetrend