Fejléc kép
Fórumajánló
Zidane: “Nem szeretnénk, ha Bale elutazna a válogatottal…”
2017-11-04 14:58 Tromposch Ádám as.com
Zidane: “Nem szeretnénk, ha Bale elutazna a válogatottal…” Nyilatkozatok

A Las Palmas elleni bajnoki mérkőzés (vasárnap 20:45) előtt Zidane válaszolt az újságírók kérdéseire a szokásos sajtótájékoztatón.

A francia mester beszélt a visszatérőkről és persze a csapat jelenlegi helyzetéről is.

“A legjobb válasz a kritikákra és a vereségekre a futball. Futballoznunk és győznünk kell. A kritika olyan dolog, ami ellen semmit sem tudok tenni.”

“Nem én vagyok a világ legjobb edzője, attól még beszélhettek erről az emberek az elmúlt szezont követően, amit elfogadok. Azonban azt gondolom, hogy a jelenlegi eredmények miatt nem is én vagyok a legrosszabb edző a világon.”

“Egyáltalán nem aggódom túl a dolgokat. Amikor jól mennek a meccsek, jönnek a győzelmek, akkor sincs eufória, nem bízzuk el magunkat. Amikor rosszul mennek a dolgok, nem kerülünk a padlóra. Mindig középen próbálok elhelyezkedni.”

“Mindezt még játékosként tanultam meg, tudom, hogy kell kezelni ezeket a szituációkat. A játékosok fejében ugyanaz jár mint az enyémben. Természetesen nem vagyunk boldogok az elmúlt két meccs elvesztésétől, de semmi sem változott abban, hogy mit akarunk elérni a szezon végén.”

“A fociban vannak rossz sorozatok. Ebben nincs semmi új. Ez már tavaly is megtörtént, aztán a szezon végén mi örültünk. Szeretnénk ezt idén is megcsinálni.”

“Most csak arra kell fókuszálnunk, hogy megnyerjük a következő meccset. Ezért kell mindent megtennünk. Nem tarthatunk mindent a kezünkben, nem foglalkozhatunk a körülményekkel, csak tennünk kell a dolgunkat, mindent, amit mi megtehetünk a sikerért.”

“Nem hiszem, hogy rosszul játszanánk. Néha rosszak vagyunk, igen, de nem az egész meccsen, vagy nem meccseken át. Ez egy rossz pillanat, de nem a legrosszabb a karrierem során.”

“Boldogság, hogy Bale és Carvajal is velünk tudott készülni már. Ugyanúgy szükségünk van rájuk, ahogy Kovacicra is, aki remélhetőleg a jövő héten visszatérhet.”

“Carvajal jól van, de még idő kell neki, mindennek rendben kell lennie. Bale már az edzés második felén is velünk volt.”

“Reméljük, hogy Gareth nem tart majd a válogatottal, azt szeretnénk ha velünk maradna, így még hamarabb visszatérhetne a pályára Madridban.”

Teljes menetrend