2018-04-10 18:45 Tromposch Ádám madridom.hu
Most már csak be kell fejezni, amit elkezdtek! Előzetes: Real Madrid – Juventus Bajnokok Ligája

A Real Madrid kényelmes előnyből, 3-0-s idegenbeli siker után várja a Juventus elleni BL-negyeddöntő visszavágóját.

Az első mérkőzés előtt mindenki továbbjutást várt a párharctól, igaz, azt valójában senki nem gondolta volna, hogy már az első meccs után eldőlnek az érdemi kérdések. Pedig így van. Miután a Real Madrid 3-0-ra verte idegenben a Juvét, hatalmas csoda kellene az olaszoktól, hogy megnehezítsék a címvédő továbbjutását. A hosszabbításhoz is három gól kellene Higuaínéktól, mindezt úgy, hogy egyet sem kapnak. Ezt a forgatókönyvet igazán nehéz elképzelni.

Persze nem szabad úgy kimenni a pályára, hogy ez a csata már teljesen eldőlt, de ezt pontosan tudják a játékosok és az edzői stáb is. Az előny magabiztos, de még van hátra 90 perc, amit a Bernabéuban úgy kell majd lejátszani, mintha ezen a meccsen dőlne el a párharc sorsa. Persze így magabiztosabban és könnyedebben, szinte teher nélkül játszhat a Madrid, ami sok dologhoz vezethet. Lehet ez egy unalmas döntetlen, de akár egy adok-kapok is, amiből persze jobb lenne győztesen kijönni. A Bajnokok Ligájában azonban a csapat mindig odateszi magát, így nehéz elképzelni, hogy nem lesznek hazai gólok.

Valószínűleg pontosan tudja ezt Zidane is, ám a francia mester azért óvatos volt a mérkőzés előtt. Elmondta, hogy az esélyek továbbra is ugyanolyanok a továbbjutásra, és azt is hangsúlyozta, hogy újabb jó teljesítményre van szükség a Bernabéuban. Arról pedig, hogy a BL-ben jobb a csapata, a következőket nyilatkozta: “Nincs rá magyarázatom, mert mi mindig mindenhol ugyanazt akarjuk, megnyerni mindent. Idén a folytonosság hiányzott tőlünk, voltak nehéz időszakaink, különösen a gólszerzés terén, de most már minden téren jobbak vagyunk. De nincs rá magyarázat. Ha engem kérdezel, a leginkább lenyűgöző emlékem a liga megnyeréséhez köthető, mert azt a legnehezebb megnyerni, és a játékosok is azt akarják. De egy szezon során akadnak nehézségek. A Bajnokok Ligájában pedig, ha visszatekintünk a múltra, olyan lenyűgöző dolgokat értünk el, amit senki más. Ez az, ami megvan ebben a klubban. Öt perce beszélek már, de nincs magyarázat rá.”

A két csapat a múlt heti visszavágó óta egyaránt egy bajnoki meccsen van túl. A Juventus a Benevento vendége volt az olasz bajnokságban, és győzött is Allegri csapata, 4-2-re. Dybala mesterhármast lőtt, mellette pedig Costa talált még a kapuba. A Real Madrid a derbin nem bírt az Atl. Madrid együttesével, Oblaknak köszönhetően a vendégek elvittek egy pontot a Bernabéuból, így nem sikerült csökkenteni a hátrányt Simeone gárdájával szemben.

Allegri a visszavágón már számolhat Pjanic és Benatia játékával is, ők visszatérhetnek eltiltásuk után. Azonban továbbra sincs könnyű dolga a mesternek, hiszen Dybala pirosat kapott az első meccsen, így a Bernabéuban nem lehet ott, ahogy Bentancur sem, aki a sárgák miatt pontozódott ki. Érdekesség, hogy Dybala ezúttal sem bírta a Real Madrid elleni meccs terhét, hiszen a tavalyi döntőn is jól kezdett, aztán beleszürkült a mezőnybe, és egyáltalán nem volt képes ellátni azt a feladatot, amit rábíztak. Így volt ez a mostani meccsen is, ráadásul ezúttal még ki is állíttatta magát. Talán túl sokat várnak az argentintól, ennyi lehet, hogy nincs benne.

A Real Madridból egyedül Sergio Ramos hiányzik majd, a kapitány sárgát kapott, így most nem lehet ott a meccsen, de ha továbbjut a csapat, akkor tiszta lappal indul. Helyére többen pályáznak a kezdőbe, hiszen Nacho sérülése még nem jött rendbe, ezért Vallejo vagy Casemiro lesz majd ott a pályán Varane mellett. Vallejo hétvégén sem játszott, így a valószínűbb eset az, hogy Casemiro lép egyel hátrébb, a brazil helyét pedig Kovacic veszi át a középpályán.

Az első mérkőzésen egyértelműen a jobb csapat nyert, méghozzá úgy, hogy akár nagyobb is lehetett volna a különbség, főleg a kiállítás után, amikor azért a vendégek is visszavettek már. Talán ekkora különbségre még a Real Madrid szurkolói sem számítottak, így mindenképpen megnyugtató, hogy egy oda-visszavágós párharc második meccsét ekkora előnyből várhatjuk a Juventus ellen. Jó lenne azonban, ha nem elégedne meg ezzel a csapat, és a Bernabéuban is megfelelő odaadással és komolysággal állnának oda, hiszen egy-két gyors kapott gól könnyen átfordíthatja a vendégek hozzáállását is.

Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, nem szabad, hogy a Juventus egy pillanatra is elhiggye azt, hogy még van keresnivalója a továbbjutást illetően. 3-0-ról nem szabad, és egész egyszerűen nem is lehet kiesni egy BL-negyeddöntő visszavágóján, főleg hazai pályán. Ronaldóék motivációjában azért valószínűleg most sem kell majd csalódni, így csak egy dolgot kell tennünk, szerdán este 20:45-től leülni a képernyők elé, és szurkolni, hogy az álom még egy lépéssel közelebb legyen. Előre az újabb címvédésért! Hasta el Final, Vamos Real!

Mérkőzés: Real Madrid – Juventus Versenysorozat: Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó Kezdőrúgás: 2018.04.11. (szerda), 20:45 Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu, Madrid TV: M4Sport (élő) A várható kezdőcsapatok: Real Madrid: Keylor; Carvajal, Varane, Casemiro, Marcelo; Kovacic, Modric, Kroos; Isco, Benzema, Cristiano Ronaldo. Juventus: Buffon; Sandro, Chiellini, Benatia, De Sciglio; Khedira, Matuidi, Pjanic, Costa, Mandzukic; Higuaín. Játékvezető: Michael Oliver
Újonc a Bernabéuban 2018.04.11. 13:40
Sergio Ramost eltilthatják 2018.04.12. 06:56
Teljes menetrend