2018-04-11 22:53 Tromposch Ádám madridom.hu
Izzadság, félelem, reszketés és továbbjutás a Bernabéuban… Real Madrid – Juventus: 1-3 Bajnokok Ligája

A Real Madrid a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Juventust fogadta.

A hazai csapat nagyon belealudt az első percekbe, amit a Juve rögtön ki is használt: egy jobb oldali beadásra Mandzukic érkezett teljesen egyedül, és a 2. percben a hálóba fejelt: 0-1! Alig egy perccel később jöhetett volna az újabb vendég gól, ám végül a védők menteni tudtak, majd pár perc múlva Keyloron volt a sor, hogy javítsa Vallejo és Varane hibáját.

Végre aztán a 10. percben szép támadás után Bale lőhetett, ám nem tudott túljárni Buffon eszén, a kipattanót pedig nem tudta besarkazni a walesi támadó; hatalmas helyzet maradt ki. Nem sokkal később remek kontra után Cristiano – Kroos volt a labda útja, a német végül beadta, ám Isco nem tudta átvenni és kapura tenni sem, így nem jött az egyenlítés. Két perc múlva jött a Real Madrid-gól, Isco tette be Buffon mögé a hálóba a lasztit, ám Ronaldo lövése pillanatában lesen volt, így a találat érvénytelen.

Ekkor már úgy tűnt, hogy a Real Madrid azért a kezdeti sokkból felébredt, de jót tett volna a hazaiaknak a gyors egyenlítő gól, mert a Juventus is elhitte, hogy lehet keresnivalója még a párharc során. Fél óra telt el, amikor egy kipattanó után jött a következő helyzet, ám Marcelo csúnyán fölé vágta. Nem sokkal később Kroos lövését blokkolták, majd Isco lőtt fölé… érett nagyon az egyenlítés. 

Újabb támadás jött a hazaiaktól, Ronaldo ugratta ki remekül Iscót, aki azonban újra kihagyta, Buffon védett. A sok kihagyott helyzet aztán megbosszulta magát, Lichtsteiner adta be ezúttal jobbról, újfent Mandzukic érkezett, és a hálóba fejelt: 0-2! A horvát mindkétszer Carvajalt tudta megverni, mellőle fejelte mindkét gólt. A félidő végén még egy Kroos-szabadrúgás után Varane csúsztatott nagyon szépen, de a felsőlécről kifelé pattant a laszti. Maradt a 0-2…

Zidane a második félidőre Casemirót és Bale-t sem küldte ki a pályára, helyükre Asensio és L. Vázquez állt be. Jól is kezdte a játékrészt a Real Madrid, több lendület volt a csapatban, de az első tíz percben nem történt változás az eredményt illetően. Az 58. percben Vázquez adott középre jobbról, Ronaldo kapásból el is lőtte, de Buffon leért. 

A túloldalon ezt követően Higuaín került szembe a kapuval, jól is lőtte el, de Keylor szépen vetődött, így elérte a labdát. Egy perccel később egy veszélytelen beadást ejtett ki Navas, Matuidi jó helyen volt és bekotorta: 0-3! Zidane harmadik cseréje Kovacic volt, ő horvát honfitársát, Modricot váltotta.

15 perc sem volt hátra, amikor egy megpattanó lövést tolt szögletre Buffon, Isco próbálta meg távolról. Egy perccel később Varane került helyzetbe, jól fordult rá, de mellé trafált. A mérkőzés legvégén, a hosszabbítás utolsó percében remek labdát kapott Ronaldo, aki visszafejelte középre, ott érkezett Vázquez, akit Benatia lökött el, így jogos büntető következett. A reklamálásnál Buffont kiállította a játékvezető, így Ronaldo Szczesnyvel nézett farkasszemet. A portugál ezt is kibírta, nem hibázott, kíméletlenül belőtte a felsőbe: 1-3! Az eredmény nem változott, továbbjutott a Real Madrid a Bajnokok Ligája elődöntőjébe!

Mérkőzés: Real Madrid – Juventus: 1-3 Versenysorozat: Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó Kezdőrúgás: 2018.04.11. (szerda), 20:45 Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu, Madrid Kommentátor: Lukács Viktor

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Real Madrid: Keylor, Carvajal, Varane, Vallejo, Marcelo, Casemiro (L. Vázquez 46′), Kroos, Modric (Kovacic 75′), Isco, Bale (Asensio 46′), Cristiano Ronaldo.

Juventus: Buffon, De Sciglio (Lichtsteiner 17′), Benatia, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic, Matuidi; D. Costa, Higuaín (Szczesny 90′), Mandzukic.

Játékvezető: Michael Oliver; sárga lapot Pjanic, Mandzukic, Lichtsteiner, Sandro, Costa, Benatia, Carvajal, Marcelo, Ronaldo kapott. Buffont kiállította a játékvezető.

Újonc a Bernabéuban 2018.04.11. 13:40
Sergio Ramost eltilthatják 2018.04.12. 06:56
Teljes menetrend