2018-05-09 10:34 Tromposch Ádám madridom.hu
Most aztán lehet bizonyítani… Előzetes: Sevilla – Real Madrid Spanyol Bajnokság

A spanyol bajnokságban a Real Madrid ezúttal a Sevilla vendége lesz.

Ezt a mérkőzést a 34. fordulóban kellett volna megrendezni, ám akkor a Spanyol Kupa döntője miatt elhalasztották, ahogy a Barcelona aktuális találkozóját is a Villarreal ellen. A Sevilla egyébként a döntőben esélytelen volt, a katalán gárda simán, 5-0-ra verte Montella együttesét.

Valószínűleg ez a vereség, na meg persze a bajnokságban nyújtott pocsék teljesítmény, és a nagy pofonok jelentették Montellának is a véget, már ami a Sevilla kispadján töltött idejét illeti. Az olasz edzőt ugyanis a Levante elleni vereség után kirúgták, helyét pedig egy régi ismerős, Joaquín Caparrós mester vette át. 

Az andalúz gárdánál a Levante elleni meccs volt az utolsó csepp a pohárban, előtte ugyanis az elveszített kupadöntő, egy Celta Vigo elleni 4-0-s vereség, egy Eibar elleni 5-1, vagy éppen az Atl. Madrid elleni 5-2-es vereség mind-mind azt segítette elő, hogy Jesus Navasék lecsússzanak az európai kupaindulást érő helyekről.

A BL természetesen már így is elúszott számukra, Caparrós egy jó hajrával még EL-re mentheti a szezont. Ehhez viszont az kellene, hogy szinte az összes meccsét megnyerje a Sevilla, míg az előtte álló Getafe, Villarreal és Betis hármas jócskán veszítsen pontokat. Az mindenesetre elég furcsa lenne, ha a következő szezonban az EL-ben a Getafe nevével találkoznák a Sevilla helyett…

A Real Madrid az elmúlt héten kiütötte a Bayern Münchent a BL-elődöntőben, így  sorozatban harmadszor készülhet a fináléra. A németek elleni mérkőzést követően a Barcelonával találkozott Zidane csapata, a Camp Nou-ban pedig 2-2-es döntetlent ért el a csapat, igaz egy félidőt emberelőnyben játszott, és azért abban a meccsen több volt.

Annyira nem meglepő, hogy a Sevilla elleni mérkőzés előtt is még inkább az El Clásico volt a téma a sajtóban, illetve a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is, valamint a közelgő BL-finálé. Zidane így csak a sablont mondta fel a szerda esti találkozó előtt: “Tisztában voltunk vele, hogy három bajnoki meccsünk maradt, és holnap megpróbálunk egy jó meccset játszani. A célunk, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk. Most lehetőségünk van ehhez három pontot szerezni. Egy jó meccsnek nézünk elébe.”

Természetes, hogy a Sevilla elleni mérkőzés nem fontos. A Real Madrid ott lesz a BL-ben a következő szezonban is, akárhol végez az első négy helyet tekintve. Azt már mindenki döntse el maga, hogy mennyire fontos a városi rivális Atl. Madrid előtt végezni, vagy mennyivel jobb a dobogó, mint a negyedik hely.

Egy azonban biztos. Zidane semmiféle kockázatot nem vállal a következő mérkőzéseken a BL-döntő miatt. Cristiano Ronaldo sérült, lehet, hogy csak a fináléban láthatjuk újra játszani, akkor is ki tudja, hogy milyen formában. Bale eltiltását tölti, így nem lehet a csapattal (az újszülött babához pedig innen is gratulálunk), Carvajal még nem épült fel, Isco játéka pedig továbbra is kérdéses. 

A kezdő összeállításakor így nem csak azért rotál majd Zidane, hogy mindenki pihenni tudjon, hanem bizony eléggé behatároltak a lehetőségei. Meglepő lenne, ha Varane és Marcelo sem kapna pihenőt, előbbi ráadásul kisebb sérüléssel is küzdött az elmúlt napokban. Az alap középpályás hármasból is biztosan pihenni fognak többen is, így Ceballos akár újra a kezdőcsapatban találhatja magát.

A mérkőzésnek nem lesz tétje, de azért Asensio, Kovacic, Theo, Benzema biztosan odateszik magukat, hiszen bizonyítanának, hogy ott a helyük a kezdőben a BL-döntőben is. Theónak erre persze reális esélye nincs, L. Vázquezről pedig már írni sem kell, egyértelmű, hogy mindig remek teljesítmény nyújt, vagy legalább mindig megpróbálja kihozni magából a legtöbbet. 

Reménykedjünk egy jó, élvezetes, hamisítatlan spanyol bajnoki rangadóban, ahol azért lőjünk legalább kettővel többet mint az ellenfél, és szerezzék meg a játékosok a kellő önbizalmat, ami aztán ahhoz kell, hogy a Poolt is legyőzzék majd május 26-án. Azt persze senki ne feledje, hogy a hazaiaknak ez tétmeccs, ráadásul a fontosabb fajtából…

Mérkőzés: Sevilla – Real Madrid Versenysorozat: Spanyol bajnokság, 34. forduló (elmaradt meccs) Kezdőrúgás: 2018.05.09. (szerda), 21:30 Helyszín: Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla TV: Sport2 (élő)

A várható kezdőcsapatok:

Sevilla: Soria; Corchia, Lenglet, Mercado, Escudero; Pizzaro, Geis, Banega; F. Vázquez, Correa, B. Yedder.

Real Madrid: Casilla; Nacho, Vallejo, Ramos, Theo; Kovacic, M. Llorente, Ceballos, Asensio; L. Vázquez, Benzema.

Játékvezető: Antonio Miguel Mateu Lahoz

Teljes menetrend