Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-09-16 10:26 e.gergo realmadrid.com
Ramos: „Csalódást keltő az eredmény, mert mindig a győzelemért lépünk a pályára” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

A Bilbao elleni döntetlen után Sergio Ramos és Marcelo is nyilatkoztak.

Sergio Ramos „Ez a hely sokat követel az ide érkező vendég csapatoktól, jól tudtuk, hogy ez a bajnokság egyik legnehezebb idegenbeli útja. A szurkolók itt igazán a csapatuk mögé állnak, és ettől függetlenül az Athletic is pontosan tudja, hogy mit kell játszaniuk. Tudtuk előre, hogy kemény próbatétel vár itt majd ránk”.

„Az első félidőben nem nagyon sikerült járatnunk a labdát, de a szünet után fejlődtünk ebben is, ez végül a végeredményben is meglátszódott. Csalódást keltő az eredmény, mert szerettünk volna ismét három pontot szerezni. De most már csak a következő meccsünkkel szabad foglalkoznunk”.

„Vissza kell majd néznem a meccset ahhoz, hogy ki tudjam elemezni, de az biztos, hogy az első negyvenöt percben hiányzott a lendület belőlünk ahhoz, hogy területeket tudjunk magunknak csinálni a pályán. A Bilbao jól védekezett, tudják, hogy hogyan kell ezt egy egységként csinálni. A második félidőben sikerült áttörni őket, és a passzokat is jobban adogattuk”.

„Elkötelezettek vagyunk a munkánk iránt mindannyian, és nem számít, hogy ki játszik éppen. Tudjuk jól, hogy minden tőlünk telhetőt bele kell adnunk az összes meccsen, ha három pontot akarunk szerezni, ezért sem látjuk a döntetlent jó eredménynek. Mindig a győzelemért lépünk a pályára, és vannak dolgok, amikben fejlődnünk kell”.

Marcelo „Kicsit csalódást keltő a döntetlen, fairebb végeredményben reménykedtünk, ami a győzelem lett volna. Mindent beleadtunk a három pontért, a második félidőben javult is a játékunk. Sokat volt nálunk a labda, helyzeteket alakítottunk ki, de a labda csak nem akart bemenni. Fantasztikus csapatunk van, jól játszottunk, de nem sikerült megnyerni a meccset”.

„Nem akartunk egyetlen pontot sem elhullajtani itt. Hiányzott belőlünk kicsit a türelem is. Miután vesztésre álltunk, igyekeztünk gyorsan reagálni a kapott gólra. Nagyon közel kerültünk végül a három ponthoz. Most tovább kell lépnünk ezen a mérkőzésen, és a következőre kell gondolnunk”.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend