Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-11-25 12:09 Tromposch Ádám realmadrid.com
Ramos: „Pénzt kértek, meg akartak zsarolni” Spanyol Bajnokság

Solari mellett természetesen a Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos is nyilatkozott az Eibar elleni 3-0-s vereséget követően. Legfőképpen az elmúlt napok doppingvétséges híreire reagált. 

Ramos:

„Mérgesen utazunk haza, hiszen a válogatott szünet előtt volt pár jó meccsünk, és visszatért az önbizalmunk, most újra csalódást keltő teljesítményt nyújtottunk, így távolabb kerültünk a tabella első helyétől. Magunkba kell nézni, nem teljesítettünk úgy, ahogy az elvárható lett volna tőlünk, nem volt meg a megfelelő intenzitás, ez pedig tisztán látszik az eredményen is.”

„Az Eibar nagyon jó volt, nem szabad semmit sem elvenni tőlük, gratulálunk nekik. Remekül használták ki az erősségeiket ezen az estén. Egy ilyen rossz eredmény után a csapat morálja nincs az egekben, ha pedig nem vagy képes felvenni a versenyt az ellenfeleddel az intenzitás terén, akkor csak egy átlagos csapat vagy.”

Tovább előre

„Továbbra is keményen kell dolgoznunk, fejlődnünk kell, hogy végre jobb eredményeket érjünk el. Harcolnunk kell azért, hogy csökkentsük a hátrányt.”

Hazugságok (Ramost azzal gyanúsítják, hogy több alkalommal sem tett eleget a doppingteszteknek, és állítólag tiltott szert is találtak a vérében a Juve elleni BL-döntő után, amit persze aztán rögtön tisztáztak a klub orvosai)

„Nyugodt vagyok. Fájnak ezek a dolgok, de az ügyvédeimmel megtesszük a megfelelő lépéseket. Sosem utasítottam vissza egyetlen doppingtesztet sem, szóval nyugodt vagyok. Egyszerűen csak mérges vagyok azokra, akik megpróbálják bemocskolni az imidzsemet. Nagyjából egy hónapja figyelmeztettek erről az egészről, pénzt kértek, megpróbáltak megzsarolni. De a klub és én is úgy voltam vele, hogy inkább várjunk, nyugodtak maradtunk az ügyet illetően. Egy hazugságot rengeteg módon elő lehet adni, de attól még hazugság marad.”

„Bevettem egy gyulladáscsökkentőt, erről elmondtunk mindent, az ügyet pedig lezárták. Malagán már elmondtuk, hogy pontosan mi történt, mindig lezuhanyzunk a doppingtesztek során, amikor pedig ők is azt mondták, hogy ezt megtehetem, akkor így cselekedtem. Semmiféle maffiáról vagy ilyesmiről nem tudok, de egy dolog biztos: az igazság mindig kiderül, éppen ezért aludtam kiválóan az elmúlt hónapokban.”

Profi életmód

„Mindig is élveztem azt, hogy itt lehetek profi játékos, és így is fogok tenni, amíg itt vagyok a klubnál. A hullámok tetején vagyok már egy jó ideje, és ezt imádom. Továbbra is legjobbamat fogom adni, és profi maradok, hogy ezen a szinten játszhassak. Hiszen a címerünk ezt követeli meg tőlünk.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend