2019-02-07 08:09 d.gergo realmadrid.com
Lucas: “A szurkolóinkkal együtt dolgozunk majd a döntőbe jutásért” NyilatkozatokSpanyol Kupa

Az 1-1-es döntetlennel záruló első mérkőzés lefújása után Lucas Vázquez, Keylor Navas és Dani Carvajal nyilatkoztak az FC Barcelona elleni kupa elődöntő alakulásáról:

Lucas Vázquez

“Keserédes érzés van bennem, mert a csapat többet érdemelt. Elképesztő, hogy gólt szereztem, és segíthettem ezzel a csapatot, de hiányzott belőlünk valami, ami a győzelemhez kellett. Igyekeztünk végig a meccsen, mindenki sokat futott és nagyon intenzíven dolgozott, elől és hátul egyaránt. Ez ennek a csapatnak a titka. Így kell folytatnunk”.

“Azt terveztük a meccs előtt, hogy már egész magasan nyomást gyakorolunk a Barcelonára, és visszaszerezzük a labdákat már az ő térfelükön, és ez meg is történt, különösen az első félidőben. Minden játékos nagyon elkötelezett nálunk, mindannyian egy irányba húzzuk a csapat szekerét”.

“A meccs vége felé volt pár hatalmas helyzetünk a vezetés megszerzésére, de nem így olt megírva. A párharc teljesen nyitott még, és és keményen meg kell küzdenünk a visszavágón. Mindent bele fogunk adni, hogy győzzünk a Bernabéuban, a saját szurkolóink előtt. Velük együtt fogunk dolgozni azért, hogy legyen helyünk a döntőben”.

Keylor Navas

“Mindkét csapatnak voltak helyzetei, mi pedig időszakosan az irányításunk alatt tartottuk a meccset. Az 1-1 végül nem olyan jó érzés, mert szerettünk volna nyerni, de fair eredmény egy nagyon szoros meccs után. Köszönöm Istennek, hogy erőt, akaratot és motivációt ad nekem. A barátaim, a feleségem és a gyermekeim azok, akik miatt kijövök a pályára, élvezem a játékot és mindent beleadok ezért a címerért. Igazi kiváltság, hogy a pályán lehetek ebben a csapatban, és ki kell hoznom belőle a legtöbbet”.

“Tudtuk, hogy gólt kell lőnünk, mert ez kell a győzelemhez, gólokat kell lőnöd. Egyet sikerült szereznünk, és reméljük ez elégnek bizonyul majd. Ha hazai pályán nem kapunk gólt, ott lehetünk majd a döntőben, de nem lesz könnyű. Rosszul gondolja az, aki szerint könnyű lesz a visszavágó. Két nagy csapat játszik egymással, mindkettő ott akar lenni a döntőben. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy jobbak legyünk majd náluk, és győzzünk”.

Dani Carvajal

“Boldogok vagyunk, ez egy jó eredmény, mert szereztünk egy gólt idegenben. Bennünk van az érzés, hogy több gólt is lőhettünk volna, de nem így alakult, mi pedig elkezdünk a szombati bajnoki meccsre gondolni. A meccs elején volt most a legjobb időszakunk, letámadtuk a Barcelonát, és nyomást gyakoroltunk rájuk fent, ezzel megalapoztuk a meccset”.

“Egyik csapat sem irányította igazán a mérkőzést, mindenkinek megvoltak a saját jobb időszakai. A csapat boldog az elvégzett munka miatt. Tovább kell folytatnunk a munkát, mert hosszú út áll még előttünk. Létfontosságúnak is bizonyulhat majd akár ez az idegenbeli gól egy újabb döntetlen esetén, de nagyon is benne van ebben a csapatban, hogy a visszavágón is gólt lőjön. A saját szurkolóink előtt fogunk játszani, és biztos vagyok benne, hogy segíteni fognak nekünk abban, hogy legyőzzük a Barcelonát”.

Teljes menetrend