Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2019-02-13 08:05 e.gergo realmadrid.com
Solari: „Alázattal várjuk az Ajax elleni meccset” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

Kedden este hivatalos sajtótájékoztatót tartott a Real Madrid vezetőedzője, Santiago Solari, a főszerepben természetesen az Ajax elleni Bajnokok Ligája összecsapás volt.

„Az a célom, hogy olyan fegyelmezett teljesítményt nyújtson a csapat, mint a napokban. A játékosoknak is ez a célja, a labdarúgás a mindennapos munkáról, és így valami felépítéséről szól. Alázattal várjuk az Ajax elleni meccset, és ugyanolyan szellemben, mint ami az elmúlt néhány mérkőzésen volt jellemző ránk”.

Az Ajax
„Nagyszerű emlékeink vannak ebből a stadionból. A hetedik Bajnokok Ligája győzelem óta sok serleget nyert már a csapat a sorozatban, reméljük ez a meccs is ezt a trendet folytatja majd. Tiszteljük az ellenfelünket, az Ajax egy nagy klub, akik jelenleg nagyon jól teljesítenek. Nem értek egyet azzal, hogy rossz időszakon megy keresztül most az Ajax, jó szezonjuk van és a keretük nagyon jó játékosokból áll, akik jól játszanak össze egymással. Tisztelned kell minden ellenfeledet, mert kiérdemelték a helyüket”.

A Real Madrid jelenlegi formája
„Ilyen ez a szakma. Mikor veszítesz, világvége és szomorú hangulat van, és amikor nyersz, akkor minden rendben. Mi a stábon és kereten belül csak a versenyre összpontosítunk, holnap pedig már a következő meccs vár ránk. Erre fókuszálunk, mert fontos mérkőzés lesz az Ajax elleni”.

Ramos 600. tétmérkőzésére készül a csapatban
„Sergio Ramos egy varázslatos karakter, és nem a véletlen műve, hogy ennyi mérkőzése volt már a Real Madridban. A jelenlegi történelmi Real Madridon otthagyta a védjegyét, és reméljük továbbra is élvezhetjük a játékát, még sok meccsen át”.

Marcelo
„Nagyszerű játékos, ő a második számú csapatkapitányunk. Egy klubikon, és mindig a Real Madrid az első a számára. Nagyon jól dolgozik az edzéseken, ahogyan a többi játékos is. Mindannyian szeretjük őt, és mindig mosollyal az arcán edz”.

Reguilón és Vinicius Jr.
„Meggyőződésem, hogy a keret összes tagja készen áll a bevetésre akármikor”.

Pintus munkásságáról
„Az egész edzői stáb fontos: az erőnléti edzők, az orvosi stáb, a gyógytornászok és mindenki más, aki velünk dolgozik és segít sok dologban, beleértve a sajtós munkatársainkat is. Mindenki igyekszik a lehető legjobb munkát végezni a klubnál a saját feladatkörében, hogy a játékosok olyan jól érezzék magukat, amennyire csak lehet. Mindenkinek jár az elismerésből, de a legnagyobb elismerés a játékosokat illeti, mert ők teszik bele a játékba a szívüket és lelküket”.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend