2019-03-03 09:15 d.gergo realmadrid.com
Solari: “Nagy a különbség a tabellán, de nem fogjuk feladni” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

Santiago Solari mérkőzés utáni nyilatkozata:

“A tőlünk telhető legjobbat hoztuk ki magunkból, és nem dobtuk be a törülközőt. Komoly és intenzív meccs volt mindkét csapat számára. Ha nem szerzel gólt, akkor nem tudsz nyerni. Jó focit játszottunk, csak nem tudtuk befejezni a helyzeteinket”.

“Szeretnénk továbbra is beleadni mindent, szeretnénk kijavítani a hibáinkat. A játékosok megtették, amit kértem tőlük, és egységesek voltak. Kiegyensúlyozott meccs volt, a különbség a gólszerzésben volt. A helyzetkihasználásunkon javítanunk kell, be kell lőnünk a labdát. Csapatként játszottunk, és mindent megpróbáltunk, de nem tudtunk gólt lőni”.

A bajnokságról
“Nagy a különbség most a két csapat között, de nem fogjuk feladni, elkötelezettek vagyunk. A végsőkig kell küzdenünk, csak úgy, ahogyan tettük a mai napon is. A bajnoki cím a szezon végén kerül a győzteshez, és nem számít mekkora most a különbség, minden fordulót le kell még játszani”.

Bale
“Nagyszerű dolgokat vitt véghez a csapatban, de a szurkolóknak joguk van kifejezni magukat. Bale igyekezett ma, kihozta magából a legtöbbet, ahogyan a többi játékos is. A labdarúgás egy csapatsport, és csapatként jók voltunk ma, a védekezésben és a támadásokban is… De nem tudtuk lezárni a meccset, csak úgy, mint legutóbb”.

“Vannak időszakok, amikor a dolgok úgy alakulnak, ahogy az ember szeretné, és minden labda a kapuban köt ki. Ma nem ez volt a helyzet, az ellenfelünk pedig jól védekezett. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a jövőben belőjük azokat a helyzeteket, amiket ma kihagytunk. Húsz lövésünk volt, minden lehetséges módon megpróbáltunk gólt szerezni. Folytatjuk a munkát, nem hagyhatjuk, hogy a csapatmunkánk és az elkötelezettségünk visszaessen”.

Volt hatása a mai meccsre a szerdai vereségnek?
“Nem, minden meccs egészen más. A taktikát befolyásolta, mert az edzők mindig próbálnak változtatni azokon a dolgokon. A Barcelona nagyobb nyomást gyakorolt, de meg tudtunk ezzel birkózni. Nagy csata volt ez a mérkőzés, minden fronton”.

A fiatalokról
“Kroos próbálkozott, csak úgy, mint az összes társa. A csere után Valverde vette át a helyét, aki nagyon fiatal, és aki előtt reméljük nagyszerű jövő áll. Ugyanez igaz Viniciusra, Reguilónra, Odriozolára. Mindannyian fiatalok, és ők a klub jövője”.

A szurkolók
“A szurkolók mindig tisztelettel adnak hangot a véleményüknek, és azért jönnek a stadionba, hogy élvezzék a focit, és arra vágynak, hogy lássanak minket győzni. Igyekezni fogunk, hogy a következő hazai meccsünkön győzelmet adjunk nekik, hogy együtt ünnepelhessünk”.

El Clásico keretek 2019.03.02. 09:00
Teljes menetrend