Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2019-04-11 10:46 ___Samy___ marca.com
Vinicius felépülése jó ütemben halad Sérülések, eltiltások

Végre látszik a fény az alagút végén. Vinicius Jr. még az Ajax elleni mérkőzésen szedett össze egy bokasérülést, és az ebből való felépülése olyan jól halad, hogy a vártnál hamarabb léphet pályára.

Az eddigi cél az volt, hogy a Rayo Vallecano elleni mérkőzésre tér vissza, ami április 28-án kerül megrendezésre. Azonban a sérülése olyan ütemben gyógyul, hogy már a Bilbao (április 21.) ellen is ott lehet a csapattal. Ha ez mégsem jönne össze, akkor a hétközi, Getafe (április 25.) elleni mérkőzésen már szinte biztos Zidane rendelkezésére fog állni, eddig először.

A klub orvosai ezeket a dátumokat jelölték meg a visszatérésre, azonban az utolsó szó a francia a mesteré, aki, mint tudjuk nem kockáztat e tekintetben.

Vinicius már nagyon izgatott a visszatérése miatt, erről pedig a közösségi médiában is beszámolt már. A 18 éves brazil támadó bomba formában volt Karim Benzema mellett, amikor a sajnálatos sérülése történt. Ráadásul nem sokkal előtte vált kezdőjátékossá is.

Vinicius olyan jól játszott, hogy arra még a brazilok szövetségi kapitánya, Tite is felkapta a fejét, és rögtön behívót adott neki a válogatottba. Ez sajnos a sérülése miatt nem jött azonban össze.

A brazilok új mezének bemutatóján természetesen ott volt Vinicius is, amit majd az idei Copa Americán fognak először viselni. A sorozat ráadásul Brazíliában kerül megrendezésre, így tehát a fiatal támadó fő célja az, hogy bekerüljön hazája válogatottjának keretébe.

Ehhez azonban arra van szüksége, hogy a hátralévő néhány mérkőzésen visszanyerje régi formáját a Real Madridban.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend