2019-05-04 14:22 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Nem tekintek Bale-re balhátvédként” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

A spanyol bajnokság 36. fordulójában a Real Madrid a Villarreal csapatát fogadja hazai pályán, a Santiago Bernabéu stadionban. Zinedine Zidane ma délelőtt megtartotta a csapat utolsó edzését a mérkőzés előtt, majd sajtótájékoztató keretében az újságírók rendelkezésére állt, és válaszolt kérdéseikre.

Szükség lesz a szurkolók támogatására
“Szeretnénk nyerni a Bernabéu stadionban, és holnap lehetőségünk lesz bizonyítani is, hogy jól akarjuk befejezni a szezont. Szeretnünk a Bernabéuban játszani, és szeretnénk, ha a meccs után a szurkolók büszkék lennének majd az összes játékosunkra. Voltak nehézségeink a szezon során, nem volt egyszerű idény, ezt a szurkolók is tudják. Három meccsünk van hátra, és jól kell teljesítenünk. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy támogassanak minket holnap, mert szeretnénk valami jót csinálni, mint az Athletic Bilbao ellen”.

Zidane egy motivált és felkészült ellenfélre számít holnap
“A Villarreal felkészülten és motiváltan fog érkezni, hogy pontot vagy pontokat tudjanak majd hazavinni. Minden csapat jól akar teljesíteni a Real Madrid ellen, különösen akkor, ha számukra komoly tétje is van a meccsnek. A Villarreal egy jó csapat, remek adottságokkal rendelkeznek, és jó focit játszanak. Jó meccs kell tőlünk, ha meg akarjuk szerezni a három pontot”.

Nem lesz könnyű a hátralévő három meccs
“Szeretnénk megnyerni a hátralévő három mérkőzésünket. A játékosok is ezt akarják, szeretnénk jól befejezni a szezont. Olyan csapatok ellen játszunk, akiknek sok forog kockán, szóval nem lesz egyszerű, de jól kell felkészülnünk, és magabiztosnak kell lennünk. Néha a hibák sorozata olyan eredményhez vezet, mint a Rayo elleni meccsen. Én arra összpontosítok, hogy megnyerjük a hátralévő meccseinket, és a holnapi találkozó is egy lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzetünkön”.

Várod már, hogy vége legyen a szezonnak?
“Három meccsünk van még hátra, és mindegyiket le kell játszanunk. Én jól vagyok. A Rayo elleni meccsen nagyon mérges voltam, de a játékosok is. Ne higgyétek, hogy jól élik meg az ilyen meccseket. Néha semmi nem jön össze, az a meccs is ilyen volt. Holnap újra lehetőségünk lesz bizonyítani. Továbbra is focizni akarunk, és jól játszani”.

Nem lesz olyan sok változás a keretben nyáron
“A Rayo elleni meccs után mérges voltam, a játékosok is azok voltak. Néha egyetlen lépés sem jön ki. A következő idényre kell gondolnunk, lesznek változások, de sok játékosok maradni fog majd a keretben. A szurkolótábor is ugyanaz marad, és nekik is a következő szezonra kell gondolni. Arra kérem őket, hogy támogassanak minket holnap is”.

Casillas támogatása
“Sok erőt kívánok neki innen Madridból, az egész klub nevében. Tegnap írtam neki üzenetet, válaszolt nekünk, és már jobban van. Nyugodtnak kell maradnia, pihennie kell és fel kell épülnie”.

Bale helyzete
“Én vagyok az edző, nekem kell összeállítani a csapatot, nekem kell döntéseket hoznom. Neki edzenie és játszania kell, én csak annyit tudok mondani, hogy minden játékos tisztában van azzal, mi a felelősségük. A holnapi kezdőcsapatot majd meglátjuk. Remélem, hogy mindenkitől a legjobb formáját látjuk majd a pályán. Minden héten ezért dolgozunk. Nem tekintek Bale-re balhátvédként” – reagált még Zidane azzal kapcsolatban, hogy korábban felmerült a pletyka, miszerint “átnevelik” Bale-t a balhátvéd posztra a következő szezonban.

Vinicius Jr.
“Egyáltalán nem lep meg a munkája. Erőnlétileg jobban van már, jól edz és készen áll arra, hogy a keretbe kerüljön. Szüksége volt még az elmúlt pár hétre a felépüléshez. Nagyon jó játékos, és nagyon fontos építőköve a jövő Real Madridjának. Tizennyolc éves, a fiam lehetne. Megérdemli, hogy itt legyen. Nem szabad siettetnünk a visszatérését, mert sokáig volt sérült”.

Pogba
“Jó játékos, de bármelyik játékosról kérdeztek, aki nem a mi csapatunkban játszik, ugyanazt fogom válaszolni. Ismerem őt, és mondtam már korábban is, hogy jó játékosnak tartom. Nem fogok ebbe a témába mélyebben belemenni. Pogba a Manchester United játékosa. A szezon végén meglátjuk majd, hogy ki megy tőlünk, és ki marad. Nem utaltam korábban sem rá, hogy megpróbálnánk leigazolni Pogbát. És nem is fogok semmit mondani ebben a témában, amíg nem lesz bármi is hivatalos”.

Visszatekintés a Rayo Vallecano elleni meccsre
“A Getafe elleni meccs nem volt bukás, mert jól játszottunk, csak a gól hiányzott. Elégedett voltam akkor a csapat teljesítményével, ahogy az Ahtletic elleni meccs után is. A Rayo ellen viszont, bár szerettem volna optimista lenni, nem tetszett a csapatunk. Eltelt néhány nap azóta, és most újabb meccs vár ránk. Felelősséggel jár számunkra, hogy ezt a címert viseljük a mezünkön. Optimistának kell lennünk, és meg kell próbálnunk jó mérkőzést lehoznunk holnap, remélhetőleg sikerül is majd. Ha nem az eredményen görcsölünk, mikor pályára lépünk, hanem arra összpontosítunk, hogy élvezzük a játékot és megmutassuk, mire vagyunk képesek, akkor sokkal több esélyünk lesz megnyerni a meccset”.

A nyári felkészülés
“Van időnk építeni a csapatot, és felkészülni a következő szezonra – nincsen EB vagy VB a nyáron. Sok játékos játszik majd két meccset a válogatottjával a szezon végén, néhányan a Copa America-ban játszanak majd. De lesz időnk felkészülni a következő idényre. Augusztus 31-ig bármi megtörténhet”.

Teljes menetrend