Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2019-06-19 07:20 Tromposch Ádám realmadrid.com
Rodrygo: „Amikor megkeresett a klub, nagyjából 20 perc alatt megegyeztünk” Nyilatkozatok

A fiatal brazil igazolás, Rodrygo Goes is megízlelhette milyen a Bernabéu hangulata, ugyanis tegnap bemutatták őt, és megtartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját, immáron Real Madrid-játékosként.

Álom
„Ez egy álom. Egy valóra vált álom, amiről minden gyerek álmodozik. Ez életem legboldogabb napja. Sokat beszélgettem Viniciussal mióta ideszerződtem. Ebben a csapatban mindig a világ legjobbjai játszanak. Sokat kell majd versengenem a csapatba kerülésért, de bármit megteszek, játszom a Castillában, vagy az első csapatban, amit csak akarnak.”

Zidane
„Nem beszéltem még vele. Csodálatos játékos volt, most pedig fantasztikus edző. Nagyon örülök, hogy ő lesz az edzőm.”

Nyomás
„Minden klubnál van nyomás, azonban itt ez még nagyobb, hiszen ez a világ legnagyobb klubja. Vinicius már elmondta, hogy milyen. Elmagyarázta, hogy mi a helyzet, hiszen ugyanebben az életszakaszban csatlakozott a csapathoz. Türelmesnek kell lennünk, fiatal vagyok, és előttem a jövő.”

Stílus
„Gyors támadó vagyok, szeretek cselezni és gólokat lőni. Brazil vagyok, sok játékosnak ilyen a karaktere az országomból. Robinho és Neymar stílusához állok közel, szeretek a széleken játszani, de nincs igazából kedvenc pozícióm. Készen állok a játékra.”

Gólok
„Mindig fejlődni kell. Vinicius már túl van az első szezonján itt, és még tovább fog fejlődni. Remélem, hogy velem is ez lesz. Sok gólt lövök, de nem érzek emiatt nyomást. Nem mondom, hogy rögtön az első szezonomban sok-sok gólt lövök. Fiatal vagyok, türelmesnek kell lennem, és egyre jobb leszek, ahogy halad előre az idő.”

Brazilok
„Remek kapcsolatom van a brazilokkal. Itt voltam tavaly, akkor már találkoztam Marcelóval, Casemiróval, és persze ismerem Viniciust. Ez nem a pénzről szól, mindenki arról álmodik, hogy Európában játszhasson. Egészen másként működik itt a profi sport. Brazília ebben kicsit le van maradva.”

Az átigazolás
„Aki ismer tudja, hogy gyerekkorom óta Real Madrid-szurkoló vagyok. Mindig azt mondtam apukámnak, hogy egyszer itt fogok játszani, és efelől soha nem voltak kétségeim. Mindig mondtam, hogy a Real Madrid a célom, amikor pedig megkerestek, nem gondolkodtam. Nagyjából 20 perc alatt megbeszéltünk mindent.”

Kölcsön
„Nem gondolok erre. Készen állok, hogy a Castillában vagy az első csapatban játsszak.”

Példaképek
„Ronaldo, Roberto Carlos… ők olyan példaképek, akiket nem láttam túl sokszor játszani, de minden brazil számára ikonok.”

Neymar
„Remek játékos, de másik csapatban játszik, így nem igazán beszélnék róla. Én Rodrygo akarok lenni. Neymarból csak egy van, én pedig tényleg csak Rodrygo akarok lenni.”

Új csapattársak
„Nagyon izgatott vagyok, hogy ilyen játékosokkal edzhetek együtt. Hazard, Benzema, Vinicius, Marcelo, Casemiro… mindenki nagyszerű.”

Vinicius
„Két fiatal brazil játékos vagyunk, akik most már a világ legjobb klubjánál vannak. Brazilok vagyunk, hasonló a karakterünk, de nem kell összehasonlítani bennünket.”

Szerep
„Készen állok. Készen kell állnod, ha ide igazolsz. A Santosban játszottam, fiatal vagyok, és türelmesnek kell lennem, hiszen ez lesz az első szezonom Európában.”

La Liga
„Nagyon gyors itt a foci, fiatalkorom óta követem a bajnokságot, és nem sokban más, mint a brazil foci. Technikás, és persze magasabb a szint, de jól illik a játékomhoz. Megvan minden bennem, hogy jól tudjak játszani ebben a ligában.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend