Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2019-09-20 15:08 ___Samy___ realmadrid.com
Ramos kedvenc csapata a Sevilla Érdekességek, statisztikák

Sergio Ramos kedvelt áldozata a Sevilla, hiszen karrierje során ellenük több gólt szerzett, mint bármelyik más csapat ellen.

A Real Madrid a spanyol bajnokság ötödik fordulójában Sevillába látogat, Ramosnak pedig újabb alkalma adódik, hogy gyarapítsa góljai számát korábbi csapata ellen. Eddig hét találata van ellenük, az elsőt még a 2007/08-as idényben, a Spanyol Szuperkupa második mérkőzésén szerezte.

Akárcsak az első gólját, úgy a másodikat is hazai pályán érte el, ezúttal a 2009/10-es idényben. Majd az azt követő idényben idegenben szerzett gólt, amit egy hosszabb szünet követett. Egészen 2015/16-ig kell várni egy újabb Ramos gólra. A következő idény az Európai Szuperkupa mérkőzéssel kezdődött, ahol a Kapitány a 93. percben hosszabbításra mentette a mérkőzést, amit Zidane csapata később meg is nyert.

Legutóbb 2018. májusában tudta bevenni a Sevilla kapuját bajnoki mérkőzésen. A Sevillát követi a sorban az Atletico Madrid, akik ellen 6 gólt szerzett, majd a Valencia, az Athletic Bilbao és a Malaga, akik ellen 5-5- találatot jegyez.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend