2019-09-21 16:00 Tromposch Ádám realmadrid.com
Zidane: “Erősnek érzem magam, nem fogom bedobni a törölközőt…” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

Zidane a Sevilla elleni mérkőzés (vasárnap este 21:00) előtt állt a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Először természetesen a kritikákra kellett reagálnia, majd beszélt arról is, hogy megbánta-e a visszatérését a klubhoz.

“Egy olyan helyszínre utazunk, ami nagyon kemény a vendégeknek. Tudjuk, hogy ki ellen lépünk pályára, egy topcsapat, amely kiváló formában van. Jó meccsre van kilátás. Jól akarunk teljesíteni, és így is fogunk tenni. Minden játékos készen áll, hogy jó formát mutasson a meccsen, és most csak ez érdekel.”

“Tovább kell dolgoznunk, ha fejlődni akarunk. Nem vagyunk boldogok a múltkori vereség miatt, de továbbra is dolgozunk, és felkészülünk a meccseinkre, ahogy csak lehet. Az a jó a fociban, hogy holnap máris itt a lehetőség a javításra, és biztos vagyok benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk majd. Csak ez hajt előre. Holnap megmutathatjuk, hogy milyen jók vagyunk. Megvizsgáltuk már a Párizsban történteket, és csak a holnapi meccsre koncentrálok, mindent bele kell adnunk a siker érdekében.”

Erősnek érzed magad?

“Naná. Ha folyamatosan csak azt olvasnám, ami a sajtóban megjelenik, akkor már végem lenne. Nem érdekel, hogy mi történik a külvilágban. Csak az érdekel, amit a játékosokkal csinálunk. Erősnek érzem magam. Nem fogom bedobni a törölközőt, egészen az utolsó pillanatig küzdök, és dolgozni fogok ezekkel a játékosokkal, amíg megadják nekem az esélyt.”

Kritikák

“Nem lep meg, ilyen az élet. Mindig voltak nehézségeink, még akkor is, amikor nyertünk. Voltak már nehéz időszakok, de mindig kilábaltunk belőle. Sőt, voltak nehezebb időszakaink is már, mint a mostani. Tényleg nem érdekel, hogy mit mondanak rólunk, csak a munkám érdekel. Az ilyen kemény időszakokban kell megmutatni, hogy mennyire vagy erős belül.”

“Ami kikerül innen az mindig nagyon különbözik attól, mint ami ténylegesen történik a csapaton belül. Azon dolgozunk, hogy javítsunk a dolgokon. A szurkolók ugyanazt akarják, mint mi: győzelmet. Az egyetlen lehetséges út a fejlődéshez pedig a munka. Holnap egy jó meccs vár ránk, ahol jól akarunk teljesíteni.”

Megkérdőjelezve érzi magát a klub által?

“Nem, pont az ellenkezője. Mindenki együtt van az utolsó pillanatokig, és mindenki egy célért küzd, ha már nem ez lesz a helyzet, az jelenti a projekt végét.”

Intenzitás

“Vannak meccsek, amikor hiányzik az intenzitás, ez történt szerdán is. A Levante ellen például az első félidőben megvolt mindez. Vigóban, ami egy igazán nehéz helyszín, jól mutatott a csapat. Holnap megpróbáljuk megismételni ezt.”

“Manapság a futballban alapvető, hogy jó intenzitás legyen a játékodban. Vannak meccsek, amikor elképesztően fontos az átmenet a védekezés és a támadás között. Szerdán mindez nem sikerült. Nem lehet az intenzitáson dolgozni, amikor háromnaponta meccsed van, de tudod, hogy amikor pályára lépsz, erősnek kell lenned, és a meccs végéig fent kell tartanod a tempót.”

A keret

“Többre is képesek vagyunk a 90 perc során, de voltak már rossz és jó időszakaink is. Holnap a listavezetővel találkozunk, és meg kell próbálnunk nyerni ellenük. Tudom, hogy ennél a klubnál egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy sorozatban rossz eredményeket hozz. A héten már volt egy ilyen Párizsban, szóval most javítanunk kell. Ezt fogjuk tenni.”

Lemondanál, ha nem éreznéd a támogatást?

“Nem gondolok erre, csak arra koncentrálok, hogy nyerjünk holnap. Az a nehézség ebben, hogy nem tudjuk kontrollálni azt, hogy mit mondanak rólunk, miket írnak a csapatról. Az egyetlen dolog, ami a kezünkben van, az a holnapi meccs, ahol bizonyíthatunk.”

Zavar, hogy José Mourinhót emlegetik a pótlásodra?

“Nem, nem igazán mondhatnám, hogy zavar vagy sem. Ha elveszítesz egy meccset ennél a klubnál, akkor ilyen dolgokról beszélnek, ezért változtatnunk, javítanunk kell. Holnap csapatként kell viselkednünk. Jó csapat ellen játszunk, akiket le kell győzni.”

Szabadnapok

“Hallottam, hogy a klubnál nem voltak boldogok, de ha válogatott szünet van, akkor van úgy, hogy szabadnapot kell adnod játékosoknak. Ez nem arról szól, hogy megérdemlik-e vagy sem. 21 nap alatt 7 meccset játszunk, és akkor tudtunk nekik szabadnapot adni, hogy pihenjenek. Fontos, hogy a családjukkal is lehessenek. Vannak napok, amikor hajnali 4-kor érünk haza… Az emberek persze ezt az oldalát nem látják, ezért akarnak megölni, ha szabadnapot veszünk ki. Mindig nyerni akarunk, de vannak idők, amikor változtatni kell.”

Nemet mondtál Van de Beek vagy Eriksen megszerzésére?

“Nem fogom elmondani. Ez a klub ügye, a keretünk pedig az, ami. Most pedig Pogbáról fogtok kérdezni, de a lényeg, hogy a keretünk az, ami.”

Megbántad, hogy visszatértél?

“Nem, könnyű lenne ezt mondani a nehéz időkben. Úgy döntöttem, hogy visszatérek, hogy egy új projekten dolgozzak. Nem vagyunk most könnyű helyzetben, de mindig próbálkozni fogok. A győzelem könnyűnek tűnhet. Most pedig mindenki inkább szomorú és dühös. Ha helyzet nehézzé válik, akkor kell igazán harcolnod.”

Teljes menetrend