2019-09-30 16:02 d.gergo realmadrid.com
Bolgár játékvezető fújja majd holnap a sípot Bajnokok Ligája

Hivatalos lett, hogy a bolgár Georgi Kabakov fogja fújni a sípot a Real Madrid – Club Brugge összecsapáson holnap este.

A párizsi zakó után ezúttal hazai pályán próbálhat majd bizonyítani Zidane csapata, a Real Madrid a Club Brugge-t fogadja majd a Santiago Bernabéu stadionban a Bajnokok Ligája idei kiírásának második csoportkörében. A mérkőzés játékvezetője a bolgár Georgi Kabakov lesz, ez lesz a játékvezető első alkalma, hogy Real Madrid meccset irányít majd.

A bíró a tavalyi szezonban debütált a legrangosabb európai kupasorozatban, a csoportkörök hatodik játéknapján, a Valencia – Manchester United összecsapáson fújta a sípot, ahol a hazai spanyolok 2-1-re nyertek a Vörös Ördögök ellen. Ezen kívül hat Európa Liga mérkőzést is vezetett, hármat a selejtezőkben, hármat pedig a főtáblán – többek közt egy Brugge mérkőzésen is ő volt a játékvezető, azt a meccset a belgák nyerték a Salzburg ellen (2-1), ám az összesítés után mégis az osztrákok jutottak tovább 5-2 arányban.

Teljes menetrend