2019-10-04 21:08 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Szeretnénk a tabella élén lenni a meccs lefújásakor is” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

A Granada elleni spanyol bajnoki összecsapás előtt Zinedine Zidane megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját:

A Granada
“Holnap a tabella első helyezettje játszik a második ellen, és ez sokat jelent. Tudjuk, hogy egy olyan csapat ellen játszunk, akiknek eddig jó szezonjuk van. Még több pontot akarnak gyűjteni. A mi elképzelésünk nem változott, ugyanaz mint mindig. Nem volt sok időnk pihenni a meccsek között, de készen állunk egy újabb összecsapásra. Tudjuk, milyenek voltunk a Brugge ellen, nem mondom hogy csodálatosak voltunk a második félidőben, de odatettük magunkat. jobb formában van a csapat, mint két hónappal ezelőtt, és pár héten belül még jobbak leszünk”.

Minden meccs egy próbatétel
“Tudom, hogy hol vagyok, és hogy mindig próbatétel a következő meccs, amit ki kell állni. Ilyen az edző szerepe. Az utolsó napomig fogok harcolni, mert élvezem amit csinálok, és úgy érzem, hogy készen is állok erre a munkára”.

Bajnokság és Bajnokok Ligája
“A legfontosabb dolog az a napi munka, amit az edzéseken végzünk. A labdarúgás nagyon sokat követel tőlünk, és tisztában vagyunk vele, hogy minden versenykiírás fontos”.

Kapushelyzet
“Ti mondtátok, hogy azt nyilatkoztam korábban, hogy nem lesz vita a kapusposzton többet, de mindig lesz vita, mert valamiről mindig beszélni kell, független attól, hogy én mit mondok. Ti végzitek a munkátokat, én pedig végzem a saját munkámat. Minden játékosra számítani fogok. Az embereknek lehet véleménye. Három meccsen nem kaptunk gólt, és Courtois is kapuban volt ezeken a meccseken”.

Courtois kifütyülése
“Független attól, hogy jogos-e vagy sem, ez van. Courtois erős, és tisztában van a helyzettel. Az első félidő teljesítménye mindenkin múlott, nem csak rajta. Nem rágódhatunk rajta többet, a holnapi meccsre kell összpontosítanunk”.

“Az a fontos, hogy hogyan érzi magát. Nem ő az egyetlen felelős azért, ami a Brugge elleni első félidőben történt. Két gólt kaptunk, és ő áll a kapuban, de ez nem azt jelenti, hogy csak rajta múlik minden. A Real Madridnál nem engedhetsz meg magadnak hibákat, soha nem kaphatunk gólt, és mindig gólokat kell lőnünk. Bármikor, amikor ezek nem teljesülnek, rosszakat fognak mondani a csapatról. Mindig bele kell adnunk a maximumot, holnap pedig a bajnoki második ellen játszunk”.

Courtois rosszulléte a Brugge elleni meccsen
“Nem volt jól, ez kétségen kívüli. Vannak pillanatok, amikor a játékos kicsit rosszul van, de még képes játszani. Nincsen garantált kezdőjátékos a keretben, sem Courtois, sem pedig senki más nem az. Az én feladatom, hogy minden meccsre kiküldjek tizenegy játékost a pályára”.

Areola
“Top kapus, ahogyan Thibaut is. Nagyon jó játékos, és csak ennyit tudok mondani. Mindketten jó játékosok. Areola nagyon jól beilleszkedett, és boldog a csapattal. Nincsen hierarchia. Amikor ilyen keretünk van, nem mondhatjuk, hogy az egyik játékos fontosabb lenne, mint a másik. Jól edz mindenki, és játszani akarnak. Én döntök a csapat összeállításáról, és mindenkinek készen kell állnia. Vannak játékosok, akik végül több játéklehetőséget kapnak, mint mások, de bármi megváltozhat egyik meccsről a másikra”.

Kritikák
“Nem tudom, hogy megértettük-e a kritikákat, vagy sem, nem ezért vagyok itt. Ahogyan ti is mondtátok itt a sajtótájékoztatón, nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint ahogyan azt páran kívülről beállítják. Arra összpontosítunk, hogy mit tudunk tenni a pályán, mert holnap újabb meccsünk lesz, amin megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek. Szeretnénk a tabella élén lenni a meccs lefújásakor is”.

Lucas Vázquez
“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ha kifütyülnek egy játékost, akkor az nincsen hatással rá. Hatással van, de el kell fogadni. Lucas jó dolgokat is csinált, és meg is tapsolták. Mikor nem alakulnak olyan jól a dolgok, reagálnod kell rá, és ezt is szeretnénk látni, ez a legjobb a csapatnak”.

A spanyol sajtó megszellőztette, hogy a játékosok milyen pénzbüntetést kapnak bizonyos teendők elmulasztása esetén, például az edzésről való öt perces késésért 250 eurót kell fizetniük, de ha kihagyják az edzést, akkor háromezer eurós büntetést is kaphatnak. Zidane reakciója a hírekre:
“A játékosok büntetése egy öltözőn belüli dolog, és az is marad. A sajtó kapott valamilyen információt, amiről nem lett volna szabad tudnia. Mindig beszélek a játékosokkal, ha valami nincsen rendben. De kiszivárgott olyan információ, aminek nem kellett volna, mert ez nem tartozik senkire”.

Bale, mint balhátvéd
“Erre egyáltalán nem gondoltam. Úgy hiszem, hogy vannak más opcióink, mielőtt erre kerülne a sor. Militao is játszhat azon a poszton, játszott már ott korábban, és védő. A jobb szélen is játszott, szóval Militao jó alternatíva lehet”.

Teljes menetrend