2019-10-05 23:00 d.gergo realmadrid.com
Zidane: Modric próbálkozhatna többször is távolról NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

A Granada elleni győzelem után a francia mester így értékelte a délután történéseit:

“Többet akarunk magunktól, a tökéletességre törekszünk. Többre van szükségünk, és ezt el is fogjuk érni. Boldog vagyok azzal, ahogyan a dolgok haladnak. Nincsenek könnyű mérkőzések, és oda kell figyelni már az első perctől kezdve. Szerintem mindannyian boldogok vagyunk, mert a tabella első helyén vagyunk. Hosszú út áll előttünk, és kemény munka vár még ránk. Nagy kár, hogy annyi játékosunk elmegy a válogatottjával játszani, de el kell fogadnunk, hogy nem lesznek kipihentek”.

“A pozitívumokra kell összpontosítanunk. Szenvednünk kell a pályán, és meg kell izzadnunk az eredményekért. Nincsenek többé kis csapatok. Fejlődnünk kell, és ezt is fogjuk tenni. Jobbak vagyunk, mint egy hónappal ezelőtt, és tovább fogunk javulni, mert minden játékos hozzáad valamit a csapat munkájához, ez látszik is”.

A Granada
“Nem lehet összehasonlítani a Levantével. Tegnap is elmondtam a meccs előtti sajtótájékoztatón, hogy a tabella második helyezettje ellen fogunk ma játszani, és ez sokat jelent. Volt pár nehéz percünk, de a második félidőben jól irányítottuk a meccset, és megszereztük a negyedik gólunkat is… Elégedett vagyok mindennel, amit ma láttunk. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, és hogy nyomni fognak kilencven percen át, a cserék után pedig jobban játszottak”.

Valverde
“Örülök neki. Megérdemli a lehetőséget, és mindig bizonyítja, hogy milyen jó játékos is ő. Fejlődik, kivételesen jól teljesít, mindig keresi a labdát, és a gólokból is kivette a részét. Ez egy csapatjáték, és az első félidő briliáns volt minden tekintetben. Nagyon jól hoztuk ki a labdát a saját térfelünkről”.

“Valverde egy modern játékos, és nem csak a támadásokban veszi ki a részét, hanem sokat dolgozik a védelemben is, és ez fontos a mai fociban. Örülök Fede teljesítményének, és kapja a játékperceket, mert rászolgált a munkájával”.

Hazard
“Erre van szükségünk tőle, hogy jól játsszon és gólokat szerezzen. Neki is kellett már ez, és boldog volt az öltözőben a lefújás után. Vele örülünk, és reméljük, hogy ez az első gól volt a sokból”.

FIFA vírus
“Nem aggódok emiatt, ez ilyen dolog. Ma Toni és Bale is le lett cseréve. Vannak játékosaink, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, de utazniuk kell a válogatottal. Ez már csak ilyen, és nem tudunk semmit kezdeni vele. Remélem, hogy Toni itt lehet majd a csapattal, hogy össze tudja szedni magát. Jobb lenne neki, ha nem játszana a válogatottban, és itt maradna”.

Modric gólja
“Örülök Modricnak, hatalmas gólt szerzett. Három vagy négy évvel ezelőtt is hasonló gólt lőtt, ugyanígy a Granada ellen. Nem mindig vállalja be az ilyen helyzeteket, de amilyen lövőkéje van, biztos, hogy többször kéne ezzel próbálkoznia”.

Teljes menetrend