2019-10-10 10:42 ___Samy___ managingmadrid.com
Reguilon: “Az az álmom, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját” Nyilatkozatok

Sergio Reguilon, a Real Madrid saját nevelésű balbekkje jelenleg a Sevilla csapatában szerepel kölcsönben és újnak számít a spanyol válogatott felnőtt keretében. A 22 éves játékos a Cadena Copanak és a Radio Marcanak adott interjút kedd este. Szó volt a behívójáról, a jelenlegi teljesítményéről és természetesen a Real Madridról is.

Beilleszkedés a nemzeti csapatba: “Egy napja vagyok itt, szóval még nem igazán tudom milyen ez az egész. Még nem tudom merre vannak a zuhanyzók és az öltöző. Csak szeretném élvezni ezt a pillanatot. A csapattársaim kalauzolnak engem, olyanok, mint Oyarzabal, Jesus vagy Carvajal – mindannyian segítenek nekem. Remélem viselhetem majd a 23-as számú mezt, a testvérem miatt. Ez a kedvenc száma és ez az egyetlen, amit azóta viselek, hogy profi lettem.”

“Egy évvel ezelőtt még csak egy mérkőzésem volt profiként, és ma teljesen el vagyok varázsolva az egész miatt. A spanyol nemzeti csapatban lenni ezekkel az emberekkel maga a csúcs.”

Sevilla: “Nagyon jól érzem magam Sevillában, az emberek szeretnek, és ahogy a város, úgy a csapattársaim is nagyszerűek.”

Zidane: “Nem hiszem, hogy Zidane bánkódni fog amiatt, hogy a nemzeti csapatban láthat engem, épp ellenkezőleg. Örülni fog ennek.”

Real Madrid: “Számomra a Real Madrid mérkőzései olyanok, mintha más mérkőzések lennének. Már régóta nem vagyok ultra fanatikus, mert tavaly elkezdtem a profi karrierem, és most nyugodtabb vagyok.”

Célok: “Hogy a nemzeti csapatban maradjak, a legmagasabb szinten játszhassak és, hogy egyszerűen boldog legyek. Az az álmom, hogy egy nap megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Ha ezt a Madriddal érhetem el az nagyszerű lenne, ha nem, akkor majd máshol.”

Jordi Alba: “Nagyon magas szintet képvisel, nehéz őt kiszorítani. Viszont fiatal vagyok, a karrierem nagy része még előttem van. Remélem az elkövetkezendő években is versenghetek még itt. Most azonban csak szeretném teljesen kiélvezni ezt a pillanatot.”

Teljes menetrend